2013. március 1., 16:41

Ásványfesztivál lesz Miskolcon

MISKOLC. Különleges és ismert ásványok pompáznak március 9-én és 10-én a Miskolci Egyetemen, ahol idén is megrendezik Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját - jelentették be a szervezők miskolci sajtótájékoztatójukon pénteken.

A Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál az ásványok különleges, érdekes világába nyújt bepillantást interaktív programokkal, földtudományi játszóházzal, kiállításokkal és népszerű előadásokkal.

A szervezők úgy fogalmaztak: kezdetektől az a cél vezérli őket, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz - legyen az érdeklődő, gyűjtő, kereskedő vagy szakember -, találjon számára érdekes darabot a választékban.

A rendezvénynek ezúttal az egyetemi főépület biztosít helyet. A kiállítás alkalmával a selmecbányai Bányászati és Kohászati Iskola első tanszéke, az Ásványtani, Kémlészeti és Kohászati Tanszék alapításának 250. évfordulójáról is megemlékeznek.

A központi kiállítás idén a pszeudomorfózák köré tematizálódik: ezek olyan ásványok, amelyek kikristályosodásuk után kémiai összetételükben átalakuláson mentek keresztül, de megtartották eredeti ásványformájukat. A különleges kőzeteket egy miskolci gyűjtő kollekciójából állítják ki.

A korábbi nagy sikerre való tekintettel az idén is külön érdekességként várja a gyerekeket és családokat a földtudományi játszóház: játszóeszközként is bemutatják az ásványokat és kőzeteket úgy, hogy közben tanulni is lehet róluk.

Az ásványfesztiválra több mint száz kiállítót és több ezer látogatót várnak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.