2011. április 28., 15:17

Arany János vonzó lehet a turistáknak

DEBRECEN. Arany János szülővárosa, a romániai Nagyszalonta és a költő iskolavárosa, Debrecen közös kulturális-turisztikai programsorozattal mutatja be a régió értékeit.

Debrecen és Nagyszalonta Arany János életútja köré épített közös projekttel terjeszti ki a kultúra területére intenzív gazdasági kapcsolatait - hangsúlyozta Pajna Zoltán, a cívisváros alpolgármestere. Mint mondta, a több mint 130 millió forintból megvalósuló kulturális-turisztikai program vezérfonala a neves költőnk, Arany János lesz. Pajna Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a kultúra által motivált utazásoknál az épített örökségen és a kulturális eseményeken túl egyre hangsúlyosabb az irodalmi turizmus, egyre vonzóbbak a szerzők életének helyszíneihez és eseményeihez kapcsolódó túrák.

A magyar-román határon átnyúló együttműködési program kereteiből nyert összeget a kiírásnak megfelelően új szolgáltatások megvalósítására fogják felhasználni. Ezek között lesznek városnéző játékok, létrehoznak egy Arany János életét bemutató kiállítást, valamint egy interaktív panoptikumot is a Toldi alapján.

Török László, Nagyszalonta polgármestere beszámolt arról, hogy a partiumi városban június első hétvégéjén Arany János-fesztivált rendeznek, de készítenek internetes játékokat és többnyelvű kiadványokat is. Városuk turizmusa még gyerekcipőben jár, de nem lehetett kérdéses, hogy annak hangsúlyos eleme Nagyszalonta szülöttének, Arany Jánosnak az életútja lesz.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.