2016. március 25., 11:51

Áprilisban megnyitják a látogatók előtt a felújított Déva várát

Április 3-án, vasárnap tartják a felújított Déva vára ünnepélyes megnyitóját - tájékoztatta az MTI-t Déva város önkormányzatának a sajtóosztálya.
201603251125040.deva.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A déli órákban tartandó megnyitó keretében több erdélyi hagyományőrző lovagrend tart bemutatót, és régizene együttesek szórakoztatják majd a közönséget. A vár csaknem nyolc évnyi részleges vagy teljes lezárás után válik ismét látogathatóvá.

A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben azonban félbeszakították. A 2013-ban újraindított munkálatok óta csupán a külső udvarok egy részébe engedték be a turistákat. Tavaly októberben azonban ezeket is lezárták, hogy újraépíthessék a hajdani feljárást biztosító hidat.

A felújítási munkálatok során újraépítették az első és második kaput, felújították a teljes külső várfalat, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcsőt a keleti oldalon, megépítették a belső várba vezető hidat a nyugati oldalon, valamint korszerűsítették a vár alatti parkból az első és második kapun át vezető teljes utat. A felújított várrészt közművesítették, így az évszázados falak között immár korszerű áram-, víz- és csatornahálózat működik.

A felújítás jelenlegi szakaszára csaknem 24 millió lejt (1,68 millió forint) fordított a város. Az összeg nagyobb részét az Európai Unió forrásaiból biztosították. A most befejezett munkálatok a külső falakra és a külső udvarokra terjedtek ki.

Amint egy korábbi sajtótájékoztatón Petru Marginean, Déva polgármestere elmondta: a tüzérek szállásán és a Bethlen-bástyában fegyverkiállítást kívánnak berendezni. A kiállítandó korabeli fegyvereket múzeumokból próbálják beszerezni.

A polgármester elmondta: a vár legbelső udvarának a felújítása ezután kezdődik. Ott 2020-ig szabadtéri előadások tartására alkalmas teret szeretnének kialakítani, és Dávid Ferencnek, az unitárius egyház alapítójának a sírját is megújítanák.

Petru Marginean kiemelte, hogy a felújítási munkálatok ellenére 2015-ben 130 ezren látogattak el Déva vára falaihoz. Azt remélik, hogy a turisták száma idén eléri a 300 ezret.

201603251125040.deva.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.