Anyaság és alkotás

Mindhárman kiállítottatok a kritikai hangvételű, népszámlálás témáját érintő Hányan még? című tárlaton. Mit jelent számotokra, hogy részt tudtatok venni egy olyan kiállításon, amely kiemelten reflektál a minket körülvevő, aktuális társadalmi kérdésekre?

B. Sz. E.: Örülök, hogy szakmai berkekben is előkerül a népszámlálás témája, hiszen felvidéki magyarként számomra is létfontosságú az összetartás és a megmaradás kérdése. Egyesületünk rendezvényei mindig nagyszerű lehetőségek a találkozásra, összehoz bennünket kortól, nemtől függetlenül.

H. M.: Nagyon fontos, hogy a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületeként megmutassuk magunkat, hogy itt vagyunk és létezünk. Az ilyen témák mellett kiállni pedig nagyon fontos. Meg kell mutatni, hogy közösen haladunk valami felé, és összetartozunk.

K. Cs. A.: A konceptuális művészet egyik velejárója, hogy nem tudom és nem is kezelhetem távolságtartóan a lokális témákat. Számomra nemcsak művészként, anyaként is fontos volt ez a kiállítás, így tudok példát mutatni a gyerekeimnek, hogy lássák, mennyire lényeges, foglalkozni a magyarság, a kisebbség kérdésével. Hatalmas felelősség anyaként, hogy megfelelő szellemben neveljem fel a gyerekeimet, és erősítsem az identitástudatukat.

Bár a gyermekeitek különböző korúak, naponta szembesültök a felelősséggel, hogy anyák vagytok. Hogyan lehet megtartani az egyensúlyt a szakma és a család között?

B. Sz. E.: Bár a budapesti pezsgő kulturális élet talán nagyobb lehetőséget nyújtott volna a szakmai felemelkedéshez, mégis hazajöttem. Hazavágytam, úgy éreztem, csakis itthon tudok magamra találni. Innen nézve jobban össze tudom hasonlítani a jelenlegi helyzetemet azokkal az évekkel, amikor független voltam. Akkoriban minden nap mehettem a műterembe festeni, akár éjjel is. Most más a helyzet. A gyermekvállalás jó pár évre lekötötte az energiáimat, de egyúttal rengeteg élményt és tapasztalatot is adott. Úgy fogtam fel, hogy ez egy gyűjtögető, inspirációs időszak.

H. M.: Amikor megszülettek a gyerekeim, az anyaság került az első helyre. Szerettem azt a korszakot, de folyamatosan hiányérzetem volt, vágytam az alkotásra. A gyerekek mellett nem volt sok időm, így akkor kezdtem kisméretű grafikákat készíteni. Mindig elővettem a vázlatfüzetemet, és ha épp aludtak a gyerekek, szorgalmasan gyakoroltam. Mikor nagyobbak lettek, elkezdtem olajtechnikával dolgozni, lett időm beiratkozni festő tanfolyamra és művésztelepre járni.

K. Cs. A.: Nekem még mindkét gyerekem kicsi, állandó felügyeletet igényelnek. Napközben lehetetlen egy percre is elszabadulnom az édes kötelezettségek alól, így éjjel szoktam dolgozni. Fontos, hogy tovább tudjak haladni, és ne stagnáljon a karrierem akkor sem, ha most kevesebb idő jut az alkotásra. Talán ezt a célkitűzést sikerül is teljesítenem, hiszen most lettem díjazott az I. Felvidéki Szépművészeti Biennálén.

Ha egy művész 35 éves koráig nem kerül be a nemzetközi művészeti kánonba, utána már kicsi az esélye, hogy befutott művészként tartsák számon. Ez persze erősen megkérdőjelezhető, egyrészt földrajzilag sem tartozunk azok közé, akik a művészeti kánon stílusát diktálnák, másrészt nőként máshogy kell helyezkednünk. Mennyiben más a helyzet nőként, összehasonlítva a férfiak helyzetével?

B. SZ. E.: Nem is annyira nemi kérdés, mint inkább az, hogy ki mikor, mit tart fontosnak az életében. Az egyetemről, művésztelepekről ismerek művészeket, akik jól boldogulnak nőként a szakmában. Persze az is meghatározó, ki milyen környezetbe születik bele. Szerencsésebb az, akinek ismert művészek a szülei, esetleg adott a megfelelő anyagi háttér. Ismertem ambiciózus és sikerorientált női művészeket, akik ők általában egyedülállóak voltak és gyermektelenek. Egy anyuka számára átértékelődnek a szempontok, és a család kerül az első helyre, csak utána következik a szakma, legalábbis egy ideig biztosan.

H. M.: Ez egy izgalmas kérdés. Nem feltétlenül gondolom azt, hogy a férfi művész helyzete sokkal egyszerűbb, mint a nőké. Mikor családapák lesznek, az ő felelősségük lesz a családfenntartás, amíg az anya otthon van a gyermekkel. Ilyenkor nekik is meg kell hozniuk a döntést, hogy egy ideig háttérbe szorítják az egyéni fejlődésüket és az intenzív alkotás. Így esetükben is jellemző egyfajta „szakmaelhagyás”, legalábbis egy ideig.

K. Cs. A.: Szerintem a férfi más ritmusban tudja felépíteni a szakmai karrierjét, mind időben, mind térben. Több lehetősége van utazni, hogy inspirálódjék, más ingerek érjék. Nekem az elsődleges feladatom anyaként, hogy a gyermekeim mellett legyek. Az anyaság után nehéz visszatérni, hiszen át kell alakítanom az agyamat gügyögő üzemmódból értelmiségibe. Nőként sem lehetetlen sikeressé válni, de több áldozatot kell hoznunk.

Min dolgoztok mostanában?

B. SZ. E.: Azok közé tartozom, akik próbálnak abból élni, amihez értenek, és örömüket is lelik benne. Ebben támaszom a férjem. Jelenleg is megrendeléseken dolgozom, most éppen bútorajtókra festek népi motívumokat. Nagy tisztelője és csodálója vagyok ezeknek az ősi szimbólumoknak. Évek óta gyűjtöm a magyar népi mintákat.

H. M.: Én kifejezetten szeretem megmérettetni az alkotásaimat.  A nyilvánosság dönti el, hogy jók vagy nem jók, így folyamatosan részt veszek művészeti versenyeken, sokszor ezekhez kapcsolódóan választom ki a témát. De alázattal adózok más művészetek előtt, legyen az színház, zene, tánc. Szívesen emelem be a festészetbe a különböző műfajokat. Nem áll tőlem távol a társadalmi szerepvállalás sem, három festményt tervezek megfesteni, amelyek témája a környezetünk védelme.

K. Cs. A.: Jelenleg a linóleummal kísérletezem. Ennek a megközelítésmódjai nincsenek kiaknázva. A linóleumot az emberek úgy ismerik, mint azt az anyagot, amit a talajra teszünk, ezt szeretném máshogy bemutatni, megmunkálni, keretre feszíteni, falra akasztani, hogy hordozóvá váljon. Szeretnék egy sorozatot készíteni. A téma anyaság és a nő szerepe lesz, ez már rég foglalkoztat. Úgy érzem, amíg a mostani élethelyzetem tart, ez fog ösztönözni.

Kovács Csonga Anikó

Szóljatok a terveitekről!  

B. SZ. E.: Vár rám két nagyobb, 2x3 méteres vászon, ezzel párhuzamosan több időt akarok szánni az alkotásra. Szeretnék elmozdulni új műfajok felé, kísérletezni, fejlődni a technikai tudásban. Témában pedig visszanyúlni azokhoz az őszinte értékekhez, amiket még a gyerekkoromban éltem meg a nagyszülői környezetben.

H. M.: Az egyik tervem már nem is annyira távoli, mert az egyesületnek most nyílik egy csoportos kiállítása Egerben, erre készülök. Jövőre, 2022. augusztusában pedig önálló kiállítással jelentkezem a rimaszombati Ganévia Galériában.

K. Cs. A.: Nekem rengeteg tervem van. A Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületében alelnökként is szeretnék tenni a felvidéki művészet jövőjéért. Művészként vannak nagy és kis terveim is. Szép lassan haladok feléjük.

Megjelent a Magyar7 2021/35.számában.