Akinél a víz víz, a fa fa – A. Bak Péter festészete
Az alkotói pályák nemcsak művekben, hanem történetekben is kirajzolódnak. Egy-egy személyes epizód olykor többet árul el egy művész karakteréről és helyzetéről, mint a teljes életrajz. A. Bak Péter festőművész pályafutásának egyik különös epizódjaként nevének megváltoztatásáról elmondta, 2004-ben a Déli pályaudvarnál összetalálkozott dr. Feledy Balázs művészeti íróval, aki akkor a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének egyik tisztségviselője volt. Ekkor közölte az akkor még „csak” Bak Péterrel, hogy felkereste őt Baky Péter grafikusművész, hogy változtassa meg a nevét Bak Péter festőművész, mert könnyen összekeverik az emberek őket, aminek nem örül, sőt sérelmezi.
Bak Péter megnyugtatta Feledy Balázst, hogy részéről rendben van a nevének megváltoztatása és egy héten belül közli az új nevét. Így lett Bak Péterből A. Bak Péter. Első a művészek névsorában, megelőzve Aba-Novák Vilmos nevét is. Azóta Baky Péter nem köszön A. Bak Péternek.
A névváltoztatás egyszerre volt praktikus döntés és egy kisebb személyes fordulat is a művész életében. A lábatlani piktort ma már a művészközeg egésze A. Bak Péterként tartja számon, és az efféle történetek jól mutatják, hogy egy alkotó pályája a kiállítótermen kívül, a hétköznapi helyzetekben is formálódik.
Festői gondolkodásának alakulásában meghatározó szerepet játszott családi és művészeti háttere. Édesapja, P. Bak János festőművész műterme már fiatal korában olyan szellemi közeg volt, ahol a kor jelentős alkotói is megfordultak. Ez az inspiráló légkör alapozta meg A. Bak Péter művészi látásmódját. Ugyancsak nagy hatással volt rá keresztapja, Rudnay Gyula életműve és tanítása, ami a természetelvű festészet iránti elköteleződését erősítette meg.
Festői szemléletét tekintve A. Bak Péter posztimpresszionistának tartja magát, ugyanakkor nem zárkózik el attól sem, hogy mások realistának nevezzék. Mivel legtöbbször látvány után fest, festészetében nincsenek rá jellemző visszatérő formai elemek. Ahogyan ő fogalmaz, a vizet víznek, a fát fának, az eget égnek festi. Az elsőre egyszerűnek tűnő megközelítés valójában mély művészi hitvallást takar, a világ őszinte, torzítatlan megragadásának igényét.
Művészi útjában a MAMSzE-tagság is kiemelt jelentőséggel bír, amely részben családi kötődéseiből fakad. Keresztapja, Rudnay Gyula Pelsőcön született, rokonságának több tagja pedig Kassához és Eperjeshez kötődik. Kopócs Tibor festőművész, a MAMSzE akkori elnöke javaslatára egyhangú döntéssel vették fel az egyesület tagjai közé, egyrészt a festőművészt, másrészt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Komárom-Esztergom megyei képviselőjét. Azóta is szoros barátság fűzi révkomáromi festőbarátjához, Kopócs Tiborhoz. Több alkalommal közösen vettek részt az egyesület csoportos kiállításain, és A. Bak maga is számos alkalommal szervezett, illetve rendezett kiállításokat az egyesület tagjai számára Magyarországon.
A 75 éves jubiláló művész számára a festészet nem csupán hivatás, hanem életforma. Lábatlanon, ahol jelenleg is él és alkot, művészi munkássága aktív jelenléttel bír, nyaranta rendszeresen művésztelepet szervez és vezet, kiállítások rendezése és egyéb szervezői tevékenysége a tágabb régióban is jelentős. Megfogalmazása szerint a művészet örök küzdelmet jelent, olykor nélkülözést, szakmai féltékenységet és a művészeti közeg belső feszültségeit. Mindezek ellenére úgy véli, szerencsés ember, mert egész életében azt csinálhatta, amit a legjobban szeret. Művészete így egyszerre személyes és hagyományőrző. Nem törekszik látványos újításokra vagy hangos jelenlétre a művészeti életben, hanem következetesen járja saját útját. Hitvallását tömören foglalja össze mottója: „Nehéz dolog a festészet, hát még a művészet!”
