Aki belső megérzésből fest
Nőies báj, lírai finomságú, érzékletes vonalvezetéssel kidolgozott harmónia. Tömören így jellemezte egy látogató a Bodrogközi Magyar Közösség Háza galériájában Czibák Mária jubileumi kiállítását.
A pár évvel ezelőtt nyugdíjba vonult királyhelmeci művésztanárnál tett látogatásom alkalmával arról érdeklődtem, hány éve annak, hogy az akvarell mellett tette le a voksát. Nehéznek tűnt a kérdés, ahogy mondta, fogalma sincs. Gondolatban felelevenítettem a tíz évvel ezelőtti kassai jubileumi kiállítását. A terem közepén egy festőállványon szoliterként egy olajjal festett csendélet tanúskodott arról, hogy Czibák Mária ezt is kipróbálta. A külön műtermet igénylő olajjal való festés, az átható terpentinszag igazából soha nem vonzotta. A „szagtalan”, szelídebb technikákat viszont annál inkább magáénak érezte.
Szép emlékeim vannak azokról a hónapokról, amikor a nyolcvanas évek végén az egyetemi felvételi tehetségi vizsgára készülve magánórákat vettem tőle. Akkoriban még a batik volt az a technika, amellyel nagyon egyedit és különlegeset tudott alkotni. A jelenlegi királyhelmeci kiállításán ezt a korszakát két műve eleveníti fel.
Elszántságát és kitartását igazolja, hogy miután negyedszerre sem sikerült felvételt nyernie a pozsonyi képzőművészeti egyetemre, végül a szabadúszó festőművészi lét helyett a biztosat választotta: a nyitrai pedagógiai főiskolán szlovák nyelv és rajz szakon diplomázott. Előbb a nagykaposi, majd a helyi alapiskolában tanított, ezt követően a művészeti alapiskola rajzszakos tanára, egészen nyugdíjba vonulásáig. Visszaemlékezve pedagógiai pályafutására elárulta, a letanított órák során annyira telítődött a képzőművészettel, hogy hazaérve bármennyire is szeretett volna, sokszor már képtelen volt saját alkotói munkájára összpontosítani.
Tanárként igyekezett a gyerekeket ösztönözni, a tehetségesek képességeit maximálisan fejleszteni. Az alapiskolai rajzórákhoz képest a művészeti iskolai oktatást felelősségteljesebbnek érezte, „kézzelfoghatóbb” volt munkájának az eredménye, amit a szülőknek fel is kellett mutatnia. Nyugdíjba vonulását követően új lendületet kaphatott saját alkotói tevékenysége, és megvalósíthatta régen dédelgetett álmait.
A művészi pályájának kezdeti éveit meghatározó batik technika, majd az azt követő kísérletező korszaka után megállapodott az akvarell mellett. Több mint húsz évvel ezelőtt kezébe akadt néhány főiskolai alkotása. Ezeket, a nyugat-szlovákiai plein-air festészeti összejövetelen született rajzait, akvarelljeit mai szemmel már gyengéknek találja, de arról a megérzéséről árulkodnak, hogy ez az a technika, amelyhez kedve, érzéke és hajlama lenne… Egy régi struktúrájú papíron, egyik diákkori akvarellje hátoldalára festve évtizedek elteltével kipróbálta, vajon mit sikerül megrajzolnia. Ezt a rajzát sorra követte a többi.
Ma már sokkal kevesebb színt használ, mint kezdeti akvarelljeinél, kidolgozottabb, kevésbé szellős vonalakkal dolgozik, témáit is változtatja. Lényegesnek tartja ma is a színt, de sokkal visszafogottabb, és az hajtja elsősorban, hogy sikerüljön legalább részben visszaadni a szemlélőnek az alkotás során megtapasztalt érzéseit. Jubileumi tárlatán például arra törekedett, hogy láttassa bodrogközi tájképein a különböző évszakokban tapasztalható fényhatásokat.
Erre a kiállítására egy éven át tudatosan készülve újabb tapasztalattal gazdagodott, rutint szerzett a színkeverésben. Most érzi úgy, hogy a jelenleg használt hat színből a finomabb keveréseket követően egy kicsit merészebbet és színesebbet is tudna még alkotni, egy újat „dobbantani”.
Czibák Mária szeretne még portrékat és csendéleteket is festeni. Amíg ereje és egészsége engedi, szüntelenül valami újat akar még kipróbálni, de gyorsan hozzá is teszi, hogy már „csak” az akvarell technikában. Elárulta, hogy a tökéletességre törekedve szinte minden alkotásán felfedezett olyan részletet, amit átdolgozott vagy legszívesebben kijavított volna. Édesanyjától örökölte a tehetségét, s a mama véleményére sokat adott. Ő nagyon is ráérzett az alkotás lényegére… Szakmai hozzáértéséért és támogatásáért ma is hálás neki. Megmutatva édesanyja néhány olajképét elárulta, hogy gyerekként gyakran elkísérte őt a helyi műkedvelő amatőr festőkörbe, amely a hatvanas években az egykori Lórántffy-kúria épületében működő művészeti alapiskolának abban a helyiségében működött, ahol évtizedekkel később maga is festeni, rajzolni tanította a bodrogközi gyerekeket.
Megjelent a Magyar7 2023/48.számában.
