2020. október 15., 09:22

Agyagkatonák az egykori Andrássy-kastélyban

A világ nyolcadik csodájaként, ill. a XX. század legjelentősebb felfedezéseként is emlegetik azt az 1974-ben a Li-san hegység lábánál talált sírkamrát, amelyet --a véletlennek köszönhetően-- egy kutat ásó földműves talált meg, benne az azóta már világszerte ismertté vált agyaghadsereggel.

Galéria
+9 kép a galériában
Részlet a kiállításból

A sírhelyet már a 13 éves Csin Si Huang-ti trónra lépését követően elkezdték kialakítani, és az 50 évesen elhunyt uralkodó halálának évében még nem készült el. Közel 40 éven át 700 ezer ember dolgozott a mauzóleumon. A sírkamra átkutatása után kiderült, hogy a mélyben 2000 éve egy több mint 8000 harcosból álló, az i.e. 220. évből származó agyaghadsereg rejtőzködik. Ők hivatottak biztosítani a császár uralmát a túlvilágon.

Az első kamrában 6000 agyagkatonát találtak, az ún. fő hadsereget, a másodikban 1500 lovassági és gyalogos katona volt 89 harci szekérrel, a harmadikban kapott helyet a vezérállás 68 szoborral, valamint a magas rangú tisztek.

img_20201014_093528.jpg

A negyedik kamra viszont üres volt, alkotói valószínűleg nem fejezték azt be. A kamrák együttes hossza elérte a másfél kilométert, mélysége pedig az 5 métert. Egy-egy harcos magassága 184-197 cm között mozgott, súlya pedig 150-200 kg. Magasságuk, ruhájuk díszítettsége, valamint frizurájuk rangjuk alapján változott. Ami a katonák elkészítésének módját illeti, fény derült arra is, hogy előbb agyagból megformálták az üreges szobor-torzót, majd ezekhez ragasztották a kezeket, lábakat.

A fejeket külön mesteremberek készítették, minden katonának más-más arckifejezést kölcsönözve.

A kiégetett fejek utólag kerültek a törzsre. A rejtett hajlatokban talált feliratok arról árulkodnak, hogy összesen 87 szobrászmester vett részt a munkában, és valamennyi 10-10 szakmájában jártas iparost is foglalkoztatott. Az agyagszobrok eredetileg színesek voltak, az égetett agyagon lakkborítással, ám a föld felszínére kerülve hamarosan kiszáradtak, a festékek lepattogtak róluk. 

Nyolc évvel a sírkamra felfedezését követően, elsőként 1982-ben a világkiállításon láthatott belőlük ízelítőt a nagyközönség, majd 1988-ban 11 szobor és 22 eszköz a Magyar Nemzeti Múzeumban is bemutatásra került. 1987 óta az agyaghadsereg az UNESCO világörökségének része.

Azóta bejárta a világot. Az a vándorkiállítás, amely október 2-ától Tőketerebesen ad képet a sírban talált katonák élethű másolatáról, két évvel ezelőtt indult útjára Karlove Vary-ból, és többek között Pozsony, Poprád, Losonc érintésével került most Kelet-Szlovákiába, ahol Vízkeresztig látogatható.

img_20201014_093822.jpg

Külön felhívnánk a látogatók figyelmét arra az angol nyelvű  kisfilmre, amely szlovák feliratozással sok-sok érdekes ténnyel gazdagítja az érdeklődők tudását. A kiállítás –hétfő kivételével—naponta látogatható, hétköznap 9.00, hétvégén 11 órától.

Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.