2018. február 11., 13:42

A végéhez közeledik a pozsonyi vár teljes felújítása

POZSONY. A pozsonyi vár és környékének felújítása lassan a végéhez közeledik. A javítások végső, harmadik szakaszát készítik elő, amely után már eltűnnek a területről a gépek és berendezések, majd megnyílik a hely a nyilvánosság számára. A parlament kancellárja, Daniel Guspan azt ígéri, hogy a nyugalom oázisa lesz a hely, ahova a látogatók szívesen járnak majd.
201802071748410.hrad_01.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A felújítás utolsó szakaszának költségei elérik a 13,9 millió eurót. „A teljes árat a közbeszerzési pályázat határozza meg, vagyis a piac” – magyarázta Guspan. Hozzátette, a kivitelező kiválasztásának folyamata teljes mértékben transzparens, átlátható lesz. Guspan beszélt a többfordulós közbeszerzésről és az elektronikus aukcióról is, amely csökkenthetné a kivitelezési költségeket.

A harmadik szakaszban restaurátori, rekonstrukciós és bontási munkálatok lesznek. Új távközlési hálózatok, klíma és fűtés szerelése várható. A munka várhatóan két évig tart majd.

A pozsonyi vár és környezetének felújítása két fázisban zajlott. Az első szakasz 2008-ban kezdődött és 2011-ben fejeződött be, leginkább a várpalota javításáról szólt. A második szakasz (2013-2016) a külső területek felújítását jelentette, majd mélygarázst és téli lovardát építettek.

Daniel Guspan elmondta, hogy a második szakasz befejezése után a várban 12 hivatalos ülés zajlott, mint például az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozója vagy a házelnökök csúcstalálkozója. Ezen kívül 45 rendezvénynek adott helyszínt a vár, amelyekből az állami költségvetésnek 202 722 euró bevétele származott. A mélygarázsban 102.000 eurót gyűjtöttek be a parkolási díjakból.

201802071748410.hrad_01.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.