2018. február 21., 17:36

A V4-ek kortárs képzőművészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás Brüsszelben

BRÜSSZEL. A visegrádi négyek kortárs képzőművészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás kedden Brüsszelben.
201802211630480.V41.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára elmondta: a V4-ek a kiállítás megrendezésével azt üzenik, hogy hosszú évszázadok óta Európában vannak.   

Takács Szabolcs kijelentette, a visegrádi országok közös kulturális megjelenésükkel azt üzenik Európának, hogy a közép-európai kulturális karakter van olyan jó, mint bármely más európai, ezért helyet és elismerést kíván magának. A kiállítás arra hívja fel a figyelmet, hogy a V4-ek ezt a hagyományt meg szeretnék őrizni - tette hozzá.  

Az államtitkár kiemelte: a V4-ek magyar elnöksége nemcsak a résztvevő országok politikai együttműködésének akar "láthatóságot biztosítani", nemcsak gazdasági potenciálját, hanem társadalmát, kultúráját, művészetét akarja bemutatni. Takács Szabolcs reményét fejezte ki, hogy a tárlat nyugat-európai látogatói a művészeten keresztül jobban megértik a V4-ek karakterét és gondolkodását.   

Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója az MTI-nek elmondta: a visegrádi együttműködés nem csupán olyan regionális külpolitikai közös út az Európai Unióban, amelynek hátterében egymással egybevágó geopolitikai érdekek állnak, hanem maga a kelet-közép-európai múlt átfogó értelmezése, és ezáltal stratégiai célú jövőépítés is.   

Már az 1990-es évek elejének sorsfordító pillanataiban is jól látszott, hogy a cseh, a magyar, a lengyel és a szlovák együttműködés - a kölcsönös érdekképviselet mellett - közös kelet-közép-európai értékőrzés is. Mindazé, amit még meg lehetett menteni a 20. századi diktatúrák rendőrcsizmáitól és az azok keltette félelmektől - tette hozzá.   

Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője a visegrádi országok történelmének párhuzamaira hívta fel a figyelmet. Kiemelte: a bemutatott művek tükrözik azt a közös kulturális hagyományt és azt a szemléletbéli és lelki azonosságot, amely a közép-európai országokat jellemzi.   

A március 19-ig megtekinthető tárlaton Németh Marcell, Szabó Ábel, Adorján Attila, Kiss Endre, Kondor Attila, Csiszér Zsuzsi, Fehér László, Verebics Ágnes, A. Nagy Gábor, Konok Tamás, Hencze Tamás, Nádler István, Kelemen Zénó, Haraszty István, Bohus Zoltán és Gáspár György alkotásai képviselik Magyarországot.   

A kiállítás a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Európai Unió mellett működő állandó magyar képviselet, a KOGART és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) együttműködésében valósult meg.
 

201802211630480.V41.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.