A Trianon-centenárium és a Covid-19 is szerepel a „Fotószalon“ idei témái között
A Magyar Fotóművészek Világszövetsége jubileumi XX. Nemzetközti-Magyar Fotószalon című kiállítása január 3-ig tekinthető meg a naszvadi Stúdió Galériában. A világjárvány miatt szűk körben tartott megnyitó ünnepségen javarészt a komáromi székhelyű Helios Fotóklub tagjai voltak jelen.
„Az idei „fotószalonunk“ 5 kategóriájába 7 ország (Magyarország, Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Románia, Szerbia és Szlovákia) 128 alkotója közel 1600 képet küldött be, amelyeket ősz elején – szövetségünk éves közgyűlése keretében, a szigorú járványügyi előírások betartása mellett – egy négytagú budapesti zsűri pontozott. A következő kategóriákba lehetett nevezni: általános, Trianon-centenárium, Covid-19, természetfotó – a vízre fókuszálva és vendégségben készült képek. Egy jeles fotóművész, szakíró és vendéglátóipari szakember mellett én is helyet kaptam a bíráló bizottságban.”
– tájékoztatta a Ma7.sk portált Nagy Tivadar mérnök, a főszervező világszövetség felvidéki régiójának alelnöke.
Majd arról beszélt, hogy a legjobb műveket bemutató vándorkiállításukat először Budapesten tárták a nagyközönség elé, azután átkerült a Felvidékre.
„Október közepén a komáromi Csemadok Galériában az előző években megszokott megnyitó ünnepség nélkül állítottuk ki a 45 fotós képeit tartalmazó felvidéki kollekciót. Mivel a következő tervezett helyszínen, a lévai Reviczky Házban le kellett fújni a rendezvényeket, ezért – hiánypótlásként – az ottani szervezővel közösen egy filmet készítettünk a kiállításra szánt, digitalizált művekből, feltüntetve az alkotók és az általuk képviselt ország nevét is. Majd a naszvadi Stúdió Galériában már egy szűk körű megnyitó ünnepséget is tarthattunk, a komáromi székhelyű Helios Fotóklub tagjainak a jelenlétében. Holop Ferenc klubelnök a helyi televízió számára filmet is készített a rendezvényről“ – tudtuk meg a további részleteket.
A Naszvadon január 3-ig tartó kiállítás anyaga január 13-tól a párkányi Barta Gyula Galériában, a későbbiekben pedig Ózdon, Füleken és Miskolcon lesz látható.
Az alelnök azt is elárulta, hogy a világszövetségük új felépítése szerint már több észak-magyarországi település is a felvidéki régióhoz tartozik.
– mondta el végül Nagy Tivadar, aki immár 18 éve látja el az önként vállalt feladatkörét, s a megbízatási ideje lejárta után valószínűleg átadja a stafétabotot egy ifjabb, aktív fotósnak.