2018. április 29., 07:59

A tánc világnapja: mágia, ima, szerelem és halál

Minden évben van egy nap, amikor a tánc szélesebb körben is figyelmet kap. 1983 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepeljük  a tánc világnapját. Táncművészek ezrei mutatják be világszerte ezen a napon, hogy művészetük több csupán szórakoztatásnál, hogy a tánc egy történet, vágy és szenvedély.

tanc1-jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Fotó: VSG táncszínház

A tánc csodájáról és arról, kinek mit jelent ez a fajta művészet a neves rendező-koreográfust, a klasszikus balett képviselőjét, Vass Sándor Gergelyt kérdeztük.

„Kinek mit is jelent a tánc? A fruskának vagány hip-hop, a barátnőkkel összesúgva, baseball sapkás tanárfiú aurájában és dance zenében fürödve sikk. A kis néptáncos lánykának, legénykének anya és apa álma mellett talán a gyökereit, a felnőtt népi táncosnak már biztosan. A kis balerinának a ruhácskát, a tütüt és a mosolygós mesternőt. A szülőnek büszkeség.  A szalontáncosnak sport ez, ők álmaik valcerjét, jive-ját, tangóját révedten és hittel táncolják bele a parkettbe nap mint nap” – mondta a ma7.sk-nak beleéléssel Vass Sándor Gergely. Hozzátette, a néző számára a tánc esztétika és vágy, na meg irigység is talán.

Fotó:  Fotó: VSG táncszínház

A rendező-koreográfus érzékletesen mutatta be portálunknak a táncművészet évezredes fejlődését, egészen az ősi szokásokig visszamenőleg. Elmondta, az emberiség hajnalán a tánc az ősi mágia része volt. A mozgások kialakulásának történetét némely barlangrajzokon is követni tudjuk. A primitív kultúrákban a tánc kultikus rendeltetésű. Az ősi Indiában a tánc imává vált Siva teremtő és pusztító istennő karjain.

Az ókori görög színházban az amfiteátrum nézőit ámították a mai formájában szinte változatlan táncművészettel. A középkorban a tánc szitokszó lett, máglyahalál, az inkvizítorok vesszőparipája. A kései barokk korban a tánc a kiváltságosok szórakozása lett, a francia négyes bekerült a csillogó báltermekbe. Innentől kezdve ismét felfelé ívelt a művészetnek ezen kifejezési formája.  

„A tánc tehát mágia, ima, szerelem és halál, ünnep és gyász, néha giccs, de legtöbbször mélység, egy biztos az ember önkifejezésének legősibb módja, az emberiség attribútuma” – összegezte mondanivalóját a táncművész.

Fotó:  Fotó: VSG táncszínház

Április 29-én, az egész világon ünneplik a balett Shakespeare-jének, Jean-Georges Noverre francia táncvirtuóz, balettmester, koreográfus és táncelméleti író születésnapját, mivel az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének Táncbizottsága. ezt a napot választotta a tánc világnapjának 1982-ben. A nemzetközi táncnap céljai közé tartozik a tánc népszerűsítése az általános felfogásban, és hogy arra ösztönözzék a kormányokat, hogy minél nagyobb teret szenteljenek a táncnak az oktatási rendszerben az alapfokú oktatástól egészen az egyetemig. Míg a tánc az emberi kultúra része annak történetének kezdete óta, hivatali jelenléte ehhez mérten világszerte alacsony.

A tánc szavunk a középfelnémet Tanz szó közvetlen átvétele. Magyar származású megfelelője a tombolás szó volt.

tanc1-jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.