A színek napszámosa: Janiga József-emlékkiállítás nyílt a Kultúrpalotában
A helyi magyarság által eredeti nevén, Kultúrpalotaként szívesebben emlegetett Duna Menti Múzeumban előbb a komáromi művészeti alapiskola növendékei az őket oktató Fekete-házaspárral együtt koncerteztek. Majd Csütörtöky József múzeumigazgató köszöntötte a jelenlevőket, köztük özv. Janiga Évát, párja hagyatékának gondozóját. Az alkotó munkásságát id. Batta György író-újságíró méltatta.
„A felvidéki magyar nemzeti közösséget a negyvenes években egymás után érték a történelem ostorcsapásai: a teljes jogfosztottság és következményei, a kitelepítések és deportálások, a reszlovakizáció, az értelmiség elüldözése, az ősi – földművelő-gazdálkodó életforma szétverése, és így tovább. A négytagú párkányi család – Jóskának van egy nővére is – összetartó volt, szorgalmas és becsületes. És példásan hűséges a magyarságához. Jóskát sok féle tálentummal ajándékozta meg az Isten – már gyermekkorában szépen rajzolt, megjegyezte a különféle dallamokat, és kotta nélkül eljátszotta őket, később verseket is írt – nem is akármilyeneket. Ilyen képességekkel felvértezve került a nyitrai pedagógiai főiskolára, ahol képzőművészet-orosz nyelv szakon végzett; itt ismerte meg „felecskéjét” , jövendőbelijét, Évát, akivel Nemesócsán együtt indultak el pedagógusi pályájukon. Később innen telepedtek Nagymegyerre, ahol Jóska – akkor már ismert festőművész és illusztrátor – a művészeti alapiskolában tanította és nevelte a gyerekeket. Sajnos ma már csak a szobrával találkozhatunk az intézmény udvarán, mert 1996-ban – éppen húsz esztendeje – súlyos betegség következményeként – gyökeresen megváltozott az élete. Mivel megbénult jobb kezével már nem tudott festeni, megtanulta használni a balt. Bár bámulatos volt az élni akarása, és önfeláldozó a felesége és két lánya segítsége – nyolc esztendő elteltével, 2004-ben, mindössze 58 évesen befejeződött az élete. Ha Janiga József életterét feltérképezzük, kiderül, hogy – a csehországi katonaévet leszámítva – a Párkány-Nyitra-Nemesócsa-Nagymegyer határolta kistérségben peregtek évei. Nem volt hát világjáró, nyugtalan lélek, jól érezte magát a szülőföldjén – foglalta össze Batta György Janiga József életútját.
Arról is szólt, hogy bár ma sokan a Csallóköz festőjének tartják őt, szerinte találóbb lenne a Duna piktora megnevezés, „mert a folyam felől a termékeny csallóközi földek fölé áramló párás levegő és a napfény hatására folyamatosan változnak a vidék délibábszerű színei, olykor úgy villódzva, mint víztükrön a fényszikrák. Õ ezt a tájat festette meg a leggyakrabban”. Hozzátette: Janiga József remek portréfestő is volt, és megörökítője gyermekkora világának. „Továbbá kitűnő könyv- és folyóirat illusztrátor is volt – a Kis Építő, majd a Tücsök című pozsonyi gyermeklap főszerkesztőjeként évekig alkotótársam. Soha nem késett a leadandó rajzokkal, s mindig megelégedésünkre oldotta meg feladatát. Még Kányádi Sándor gyermekvers-kötetét is illusztrálta – a híres erdélyi költő örömére” – jegyezte meg a művész volt kollégája.
Fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy a II. világháború utáni időszak egyik egyenes gerinccel helytálló felvidéki magyar egyénisége is volt Janiga József, aki „mindvégig hűségesen szolgálta, és tovább építette a szívünkben élő hazát. Számára természetes volt, hogy feleségével együtt aláírja azt a Csehszlovákiai magyarok Memoranduma 1988 című, a csehszlovák állami szerveknek küldött emlékiratot, amely a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága kezdeményezésére készült Csehszlovákia megalakulásának 70. évfordulója alkalmából. Ebben Duray Miklós és más bizottsági tagok felsorolták a 70 éve kisebbségben élő hazai magyarság sérelmeit, hitet tettek az európai értékek mellett, és elhatárolódtak a kommunista párt vezető szerepétől. A memorandumot megkapta a köztársasági elnök, a kormány tagjai és a parlamenti képviselők, s azt háromszázan írták alá”.
Batta György végül arra hívta fel a figyelmet, hogy „Jóska sok-sok munkájának, csupán a családtagok látta műveinek, a hagyaték jelentős részének megismerése még felfedezésre vár. Most az ő esetében is az történik, ami jeles férfi házastárs esetében elő-előfordul: a feleség földi őrangyallá lényegül, és megkísérli az életmű gondját viselni. A hazai magyar társadalom ma számtalan sebből vérzik – egyre kevesebben vesznek könyvet, festményt, mennek el színházba, múzeumba, pedig kultúra nélkül nincs Magyarország, mondta a múlt század legendás kultuszminisztere, Klebelsberg Kunó. Ez az emlékkiállítás talán hozzásegít bennünket, hogy a figyelem egy olyan művészemberre irányuljon, aki azért született, hogy megmutassa: szülőföldünk szépsége éltető erő; ihletforrás mindnyájunk számára; mesebeli kincs a napról-napra torzuló világban.”
Méltató szavai után Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész a Kulcsár Ferenc költő által Janiga József emlékére írt Zsoltár című verset mondta el a tőle megszokott mély átéléssel. „ ...vásznaimon a táj lélek és fény lett – kantáta, passió, himnusz és ének. / Piktor is, regös is, zsellér is voltam, képeim ugarán szántok most holtan, / szél dúdol, rögök közt forgok a dalban – zsoltárrá lenni, csak ennyit akartam“ – hangzottak a szívfacsaró költemény utolsó sorai.
A művészeti alapiskolások záró produkciója előtt Csütörtöky József leszögezte, hogy idén az általa irányított intézmény is jubilál: 1886-ban létesült. Elmondta: a Duna Menti Múzeum valamennyi idei rendezvényével fennállásának 130. évfordulójára emlékezik, s az ünnephez méltó az október 7-ig megtekinthető Janiga József-emlékkiállítás is.
„Ahhoz azért is méltó, mert múzeumunkban is működött egy képzőművészeti műhely -- Harmos Károly festőiskolájára gondolok, hajdani létére épületünkön emléktábla is felhívja a figyelmet. Végül köszönetet mondok Janiga Évának, a festőművész özvegyének, hogy közreműködött a kiállítás létrehozásában, valamint a tárlat kurátorának, Szabó Csekei Tímea művészettörténésznek!” – szólt zárszavában.
Janiga Éva, a festőművész özvegye és hagyatékának gondozója a Hírek.sk-nak elmondta: párja március 21-én lett volna 70 éves, ezért meg nem élt születésnapja alkalmából tavasszal a Kortárs Magyar Galéria és a Családi Könyvklub ez ottani Luzsicza Lajos-teremben rendezte meg a Szavak nélküli festett nyelv című kamara jellegű kiállítását. Majd augusztus 4-én pedig a Csallóközi Múzeum nemrég felújított kiállítócsarnokában nyílt meg a A színek napszámosa című jubileumi válogatás, ahol 120 műve között sok olyan képét is kiállítottak, amelyeket a nagyközönség korábban még nem látott.
„Nemcsak tájképeket, hanem figurális kompozíciókat, grafikákat, önarcképeket, akvarelleket, tusrajzokat és könyvillusztrációkat is készített, s azokból is több látható az egyes kiállításokon, hogy a közönség lássa, a férjem nem csak tájképfestő volt. Mivel az első nagyszabású kiállítását 1974-ben a Duna Menti Múzeumban rendezték meg, s azóta itt további öt alkalommal állították kiállították a műveit, szívesen tettem eleget a Kultúrpalota idei emlékkiállítás megrendezésére vonatkozó felkérésének. A komáromi múzeum földszinti termében 40 műve fér el, s azok között is többféle technikával, más-más alkotói korszakában készített képek, illusztrációk szemrevételezhetők. Mivel a párom egy rendkívül szerény, barátságos, a Csallóközt nagyon szerető, jó felvidéki magyar ember volt, őt nagyon sokan szerették. A más nemzetekhez tartozókat sem gyűlölte, elfogadta másságukat. Számára az volt a legfontosabb, hogy nyugodt körülmények között alkothasson" - mondta özv. Janigáné.
Janiga József közel négy évtizedes képzőművészeti pályafutása során több önálló és csoportos kiállításon vett részt Szlovákiában és Magyarországon. Életének utolsó éveiben a betegsége kerekes székhez kötötte, jobb felére megbénult. De ő akkor sem adta fel, megtanult bal kézzel festeni, rendkívül termékeny festő volt. "Mivel pedagógusként élete nagy részét gyermekek között töltötte, s ugyancsak rajongva szerette saját gyermekeit is, éveken át illusztrálta a Kis Építő és a Tücsök című gyermeklapokat, valamint több gyermekkönyvet is. Örülök annak, hogy újabb kiállítása megnyitóján több olyan hajdani barátja is megjelent, akiknek a tulajdonában megtalálható egy vagy több festménye, s valamiképp kötődött hozzá. A halála óta eltelt tizenkét év alatt Pozsonytól Budapestig idehaza és Magyarországon is több helyen kiállították a képeit. 2005-ben Pogány Gábor és Bodnár Gyula szerzésében emlékalbum jelent meg festményeiből. Egykori munkahelye, a nagymegyeri művészeti alapiskola felvette a nevét, udvarán pedig felállították a mellszobrát, jóbarátja, Lipcsey György szobrászművész alkotását. Mindezeknek köszönhetően továbbra is köztünk él” – osztotta meg gondolatait portálunkkal a párja emlékét lelkiismeretesen, szeretetteljesen tovább éltető özvegy.
