„A színek és a vonalak embere vagyok”
Bugyács Sándor, a Párkányban élő 74 éves festő és grafikus egy kérdésre válaszolva mondta a címben olvasható jellemzést magáról, utalva ezzel arra is, hogy nem szívesen beszél a képeiről, már csak azért sem, hiszen aki megtekinti ezeket, úgyis véleményt alkot róluk.
A különböző lexikonokban autodidakta művészként emlegetik, aki csak lassan döbbent rá arra, hogy igazából mi dolga is lenne ezen a világon. Több kanyar és kitérő után röntgenasszisztensként talált magának munkát, és ekkoriban kezdte alaposabban is tanulmányozni az emberi anatómiát, a csontokat és a test lágyabb részeinek struktúráját és ennek köszönhetően születtek meg aztán azok a figurák is, amelyeket tollal, ceruzával, később ecsettel – különböző anyagokat: tust, grafitot, temperát, olajat és olykor akrilt használva – rögzített a papíron vagy a vásznon. Érdekes, olykor meghökkentő kompozíciók ezek, de nem vagyok művészetkritikus, hogy elmélyült elemzést vagy akár csak relevánsnak tűnő véleményt mondjak róluk. Sok kortársával ellentétben, Bugyács konkrét – talán eligazításnak is szánt – címet ad egy-egy alkotásának, eleve kerüli az olyan semmitmondó, igazából fölösleges címeket, mint pl. „Kompozíció I” vagy „Kompozíció II”, netán „Struktúrák”, „Kisugárzás” és hasonlók, és ez szerintem így van jól.
Az elmúlt évtizedekben sok helyen szerepeltek munkái egyéni vagy csoportos kiállításokon, de nyilván az jelenthetett számára igazi elégtételt, hogy egy szép monográfia is őrzi ezek reprodukcióit. A könyvet 2024-ben a pilisvörösvári székhelyű Muravidéki Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) jelentette meg. A szervezet neve talán megtévesztő egy kissé, hiszen az ember első hallásra arra gondolna, hogy egy szlovéniai magyar csoportosulással van dolga.
Ez annyiban igaz, hogy szívügyének tekinti a ma Szlovéniában élő muravidéki magyarság kulturális eseményeinek támogatását, de azoknak az értelmiségieknek a tevékenységét is, akik nem élnek a Muravidéken, de ezzel a tájegységgel foglalkoznak tollforgatókként, fesztiválok és szimpóziumok szervezőiként, különböző kiadványok – könyvek, lemezek – támogatóiként.
Idestova 30 éve végzi ezt munkát és már régóta szoros kapcsolatot ápol a felvidéki magyar képzőművészekkel és a legtöbbjüket tömörítő Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületével (MAMSzE) is. Pár napja egy közös kiállítást szerveztek Dunaszerdahelyen, ahol történetesen Bugyács Sándor néhány képét is láthattuk. Ekkor kapta tőle családunk a fentebb említett könyvet is, amelyben azért elmondott néhány dolgot a képeiről:
A bugyácsi világban való eligazodást egy jóval terjedelmesebb írás is segíti. A Párkányban élő barát és sok minden iránt fogékony Csicsay Alajos egy interjúban faggatta a művészt életéről, munkásságáról és gondolkodásmódjáról. A címe: A művészet mint játék. Ezt már nem ismertetném, de végigolvasva az a kép alakul ki a művészről, hogy a lexikonokban megfogalmazott „autodidakta” jellemzés az ő esetében egy egész életre szóló önművelést, útkeresést és a környezetével való folyamatos kommunikációt is jelenti.
