2022. április 20., 17:27

A Szent Család csodája - Antoni Gaudí műve

140 éve rakták le annak az épületnek az alapkövét, amelynek nincs párja a világon. A Szent Család - Sagrada Família, ahogy Gaudí többi remekbe szabott műve is, olyan, mintha magától nőtt volna. Ez az a templom, melynek az aszkéta különc a fél életét szentelte, és még ma is tovább épül.

Gaudi
Fotó: pixabay.com

Kezdettől megdöbbenést és vitát váltott ki. A közvélemény, de még a szakértők se tudtak egyetérteni az értékelésében és elfogadni a beskatulyázhatatlan alkotó zsenit.

Míg más híres építészek, mint pl. Walter Gropius vagy Louis Sullivan a technikai találékonyság csodájának és a modern építészet legnagyobb alkotásának tartották a művét, George Orwell „a világ egyik legszörnyűbb épületének“ nevezte ezt a templomot.

Érdekes az is, hogy az '50-es években sokan, velük együtt Gropius, vagy a másik híres építész, Le Corbusier is, le akarták állítatni a templom továbbépítését. Szerencsére nem jártak sikerrel.

A európai historizáló stílus hagyományos szabályait messze túlszárnyaló Szent Család-templomot 1882 tavaszán kezdték építeni.

Ekkor nyílt meg a katalán fővárosban a Qatre Gats, az ifjú művészek és anarchisták találkozóhelye is. Itt gyűltek össze a baloldali avantgardisták Pablo Picassóval az élen. Ezek a progresszivisták szemben álltak a Sant Lluc csoportosulással, a katolikus jobboldal híveivel. Ehhez az utóbbi alkotókörhöz tartozott Antoni Gaudí is.

A csoportot az egyház és a nagyvállalkozók támogatták, akiknek a palotái már ott tündökötek Barcelona sugárutjai mentén. A gyarapodásnak és az izmosodó nemzettudatnak köszönhetően új lehetőségek és utak nyíltak meg - a hagyományos értékek továbbvitelétől a képzeletgazdag újításokig.

Gaudí eredeti építészi tevékenységét mély hit, szokatlanul szabad fantázia és munkafanatizmus táplálta. Teljesen belemerült temploma tervezésébe.

Mindig a magasban szárnyalt, ahova a furcsa építménye is tör váratlan alakzataival és görbületeivel. Ennek ellenére – vagy éppen ezért a templom építése idővel óriási pénzügyi nehézségekbe ütközött. Gaudí azonban nem hátrált meg. Élete utolsó tizenöt évét kizárólag ennek a művének szenteli, még utcán koldulni se restell, hogy pénzt szerezzen az építésére. Több évig tartó munka, ami végül az ő életén is túlnyúlik.

Antoni Gaudí Bornet 1852. június 25-én látta meg a napvilágot a katalóniai Reus városában egy kazánkészítő rézműves családjában.

Sok időt töltött az apja műhelyében, ahol megismerte a fémkovácsolás csínját-bínját. Egész életében vele született vagy itt szerzett tüdőbaj és reumatikus rohamok kínozták. Olykor még járni se tudott, csak bottal. Vagy szamárháton vitték.

Az egészségi állapota részben elszigetelte a többi gyerektől is, és hogy ne unatkozzék az otthona közelében sokat figyelte a fákat, növényeket és állatokat. A természet világából merített a legtöbbet a művészetében is.

„A vonal az emberhez tartozik, a görbe viszont Istené“ – mondta már befutott építészként, s ezt a kijlentését tekinthetjük akár élete mottójának is.

A betegségei ellenére is sokat járta a vidéket, ami akkor még nem nagyon volt szokásban. És az utakon egyre többször ragadták meg a figyelmét az épületek. Nem vonzotta a nagyvilág, inkább a hazai tájakat szerette. De egy marokkói út mégis sokat adott neki.

Az iskolában nem tűnt ki, nem szerette az elvont tárgyakat. A geometria viszont jól ment neki. Barcelónáról álmodozott, a természettudományi karon szeretett volna tanulni. Fölvették, de három félév után átlépett az építészetre.

A tanárok sokszor nem tudtak mit kezdeni vele, mert az elképzelései nem feleltek meg az akkori elvárásoknak. Gaudi lekerekített házakat rajzolt, a homlokzatok tengeri hullámokra hasonlítottak, az ablakok pedig szirmokra emlékeztettek.

Annyira különbözött a látásmódja másokétól, hogy azt mondták: vagy őrült, vagy zseni. A szakma azonban egyre inkább a második lehetőség felé hajlott.

Tizenhét éves kora óta élt Barcelónában, de még akkor is szülőföldje, Camp de Tarrragona színei és formái voltak a szeme előtt. Katalónia szóbanforgó része köves és száraz vidék, de azért megteremnek ott is a mandula és a diófélék, a szentjánoskenyérfa és az olajfafélék.

1878-ban szerezte meg Gaudí az építészmérnöki oklevelét és tervezte meg az első épületét: szerves formák és a mór stílus ihlette eredeti mű élénk színekkel és buja díszítő alakzatokkal.

Gaudí
Fotó:  wikipedia
Antoni Gaudí 1878-ban

Gaudínak nem volt könnyű természete. Pedáns volt és perfekcionista, Egyik jelmondata az volt, hogy a tökély eléréséhez minden lehetőséget maximálisan ki kell használni. Ezért kellett az egyik épületének a homlokzatát is huszonnyolcszor átfesteni, amíg elégedett nem lett vele. Az épületei megvalósításához szükséges kiadásokat se tervezte meg előre, így azok nagyon költségesnek bizonyultak.

Szerencséjére már pályája elején megtalálta azt a mecénást, akit lenyűgözött a stílusával. Eusebi Güell támogatása nélkül biztos nem sikerült volna megvalósítania az elképzeléseit. Mert a többség általában félreértette.

A híres Güell park, amely a XX. elején épült (a I. világháborúig) és mára a UNESCO világörökségének része, eredetileg a szegénynegyed helyén álló lakónegyed lett volna, ám a szokatlan házak iránt nagyon kevesen érdeklődtek.  A Casa Milà (1906-12 közt épült), Gaudí egyik remekműve a korabeli sajtó és a szakértők gúnyolódásának céltáblája lett.

Azt állították, hogy a lakóház barlangokkal van teli és léghajó-parkolónak építtette a tervezője. Ma pedig mindenki odavan a tengerből kiemelkedő szirtre emlékeztető szabálytalan alakjáért. A homlokzata egy építészeti teoretikust megsimogatni való ráncos bőrre emlékeztette.

Egy másik Gaudí által tervezett ház, a Casa Batlló homlokzatának hullámos felületét mázas kerámia és színes cserepek borítják, amelyeknek az elhelyzését maga a mester irányította az utcáról.

A színek elsőrendűen fontosak voltak Gaudí számára. Új divatot teremtett csempéivel és mozaikjaival. Az anyagok újrahasznosításának is egyik úttörője volt. Semmit se tartott fölöslegesnek. Azt rebesgették róla, hogy éjjelente kidobott dolgokat gyűjt össze, hogy azokból készítse el a műveit. Merthogy a házai belső berendezését, a bútorokat is ő tervezte.

A Barcelona központjában építendő Sagrada Família templomának tervezését volt tanára, Francisco de Villar után vette át. A hatalmas bazilika építése 1883-ban kezdődött el. Gaudí nem használt tervrajzokat, mindent a fejében hordott és építés közben, a munkások közt ide-oda járva döntött a végső megoldásokról.

A Szent Család-temploma teljesen lekötötte minden figyelmét. Lemondott a magánéletről és mindenfajta szórakozásról is érte. Évekig járt ugyanabban a ruhában és gyakran aludt az építkezésen. Nem törődött az anyagiakkal, a Casa Milàért kapott díját is jótékony célokra fordította.

Az épülő templomnak mintha kisugárzása lett volna másokra nézve is. A munkások, akik az építésén dolgoztak, keresztény hitbuzgalmi közösséget hozta létre.

Gaudi szigorú, de igazságos volt velük szemben. Még az öreg kőműveseknek is talált megfelelő munkát. Nemcsak a természet, de a körülötte lévő emberek is inspirálták. Júdás szobrát az építkezés éjjeliőréről mintázta, aki megrögzött alkoholista volt.

1918-ban lemondott a többi üzleti megbízásáról, és kizárólag a Szent Család-templomán dolgozott, amit pedig csak önkéntes adományokból finanszíroztak (ahogy ma is, csupán annyi különbséggel, hogy a turisták belőpőjegyének árát is annak veszik).

Gaudít még a színeknél is jobban foglalkoztatta a fény kérdése. Élete utolsó éveiben is ezeken az összefüggéseken töprengett:

A legnagyobb összhangot a 45°-os szögben beeső fénnyel lehet elérni. Ez az az optimális fény, amely a legjobb és legpontosabb rálátást biztosítja a testekre, mert sem a függőlegesen, sem a vízszintesen beeső fény nem jól verődik róluk vissza... Az építészet a fényharmóniának köszönhetően a Földközi-tenger vidékéhez kötődik, míg északhoz inkább a tudomány tartozik, mert ott 'szomorúan', a vízszinteshez közelítve világít a fény.“

A Sagrada Famíliát is a napsurgarak beesési szöge és erőssége alapján tervezte meg. A Születés kapuja keletre, a Feltámadásé délre, a Szenvedésé pedig nyugatra néz.

Gaudí nem állhatta a templomok mesterséges megvilágítását, ezért igyekezett a legnagyobb mértékben természetes fénnyel megvilágítani a belső tereket. A templom főhajóját úgy tervezte, hogy a mennyezet felől úgy érkezzen a fény, ahogyan az erdőben a fák levelei közt.

Nem nagyon ismertek Gaudínak az épületek statikáját illető újításai. A Szent Család-templománál pl. nem használ külső támpilléreket. Bár szerette a gótikus építészetet, ezt a megoldást mankónak tartotta. Inkább a belső oszlopokat döntötte meg.

Gaudí
Fotó:  wikipedia
A Sagrada Família még befejezetlen nyugati, Szenvedés Kapuja

Számos más innovációja mellett a lánc- vagy parabolaívvel, amit addig csak a matematikusok ismertek, konstrukciós szempontból minden más hagyományos mintát felülmúlt. És ő ezt is a természetből leste el: a méhek is így építik föl a lépüket.

Tökéletességre törekvésének megfelelt az építészetben akkoriban terjedni kezdő új anyag, a vasbeton is. Spanyolországban ő használta azt először.

Amikor 1926 június elején elütötte egy villamos, elhanyagolt külseje alapján koldusnak vélték. A bérkocsisok nem voltak hajlandók kórházba se szállítani. Néhány nappal később, június 12-én halt meg. Csak később azonosították, hogy ki volt az áldozat.

Halála után kezdetét vette azoknak a szerencsétlen eseményeknek a sorozata, amik az 1936-ban kitörő spanyol polgárháborúhoz vezettek. Építeni nem volt mód tovább. Igaz, hogy Gaudí korábban se sietett, folyton azt hajtogatta, hogy „a megbízónak ott fönn van elég ideje“.

Az építész halálakor még a negyed része se készült el a templomnak. Nem volt könnyű folytatni. A Sagrada Família a neogótikát szecessziós formákkal és a mór építészeti örökséggel ötvözi.

A 75 méter magasságot is elérő boltozatú épület alapformája a latin kereszt, és bőven találni rajta és benne más bibliai jelképeket is, hiszen a „kereszténység utolsó nagy szentélyének“ készült.

Ha 2026-ra, az építész halálának századik évfordulójára, ahogy korábban tervezték, sikerülne befejezni a templomot (ami nem valószínű a koronajárvány meg más események miatt se), 170 m magas főtornyával ez lesz a világ legnagyobb, még az ulmi székesegyháztól is magasabb temploma. De még úgy is alacsonyabb, mint a hozzá közeli Montjuïc-hegy. Ahogy mondják:

Gaudí nem akarta túlszárnyalni a Teremtő művét.

A kész templom fölé az eredeti elképzelés szerint 18 toronynak kellene magasodnia: 12 az apostoloknak, 4 az evangelistáknak, egy a Szűzanyának, és a legmagasabb a Megváltónak.

Az épület legmegragadóbb részei a térhatású homlokzatok, melyeken Jézus születésének, keresztútjának és föltámadásának a motívumai láthatók. Gaudí elképzeléseit leginkább az első tükrözi. Ornamentikájához hozzátartoznak a gótikus építészetben gyakori teknőcök és kaméleonak is, csak Gaudí szerint minden részlet színesre lett volna festve, hogy  életszerű hatást keltsen.

A Passió homlokzata épp ellenkezőleg, egyenes, kemény vonalaival, fatörzsszerű ferde oszlopaival és a fény-árny játékával inkább kubista hatású. A föltámadásé pedig az Úrhoz való fölemelkedés útját mutatja majd. Építése csak 2002-ben kezdődött el, és ahogy az egész templom és annak minden eleme már több, mint száz éve, ez is heves vitákat vált ki, azért is, mert városrendezési, bontási munkálatokat is szükségesnek tartanak.

Nehezíti a munkát az is, hogy Gaudí tervrajzaiból, makettjeiből csak töredékek maradtak fenn, miután a polgárháború alatt az egyházellenes anarchisták a templom egy részével együtt az építésznek a kriptában lévő műhelyét is fölgyújtották és elpusztították.

De a templom ma is épül tovább. A munka, ahogy az a múltban sem volt másképp, a zavaros viszonyok, pusztítások és viták ellenére sem áll meg.

Gaudí
Fotó:  wikipedia
A bazilika a Gaudí tér felől
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.