2019. január 11., 08:18

A periféria egységesítése

2019. január 10-én a Csallóközi Múzeumban (a dunaszerdahelyi Sárga kastélyban) nyílt kiállítása a tehetséges fiatal festőnőnek, Kiss Mártinak Nyomot hagy címmel. A tárlatot Dénes Éva komáromi művészettörténész és galériatulajdonos nyitotta meg a szokatlanul nagy számban megjelent barátok és művészetkedvelők előtt.

kiss-m-de-megnyito.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Lacza Tihamér

Ez már nem az első önálló tárlata, bár eddig inkább csoportos kiállításokon szerepeltek alkotásai. Kiss Márti 2014-ben fejezte be egyetemi tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetemen és azóta a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola pedagógusa. Aki járt már az iskola csarnokában, bizonyára felfigyelt arra a freskóra, amely az iskola névadójának életútját és azokat a helyszíneket ábrázolja, ahol megfordult. Ezt csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert a művésznő sokrétű érdeklődését is bizonyítja. E mostani kiállításán is meglepődhetett a néző, mennyire kedveli a nagy méreteket, noha manapság az ilyen fárasztó munkával járó alkotásokkal nem szívesen foglalkozik a legtöbb mester. Nem is szólva a kidolgozás aprólékosságáról, a részletgazdag megoldásokról. Kiss Márti munkáin szinte demonstratív módon jelenik meg gyermekkorának paraszti világa: a baromfiudvar, a napraforgó táblák, a kukoricások, a nádasok, zsombékok buján zöldellő növényei.

Szüleim 1
Szüleim 1
Fotó:  Lacza Tihamér

Fotó:  Lacza Tihamér

Szüleim 2
Szüleim 2
Fotó:  Lacza Tihamér

Ásító diák
Ásító diák
Fotó:  Lacza Tihamér

Egy róla szóló jellemzésben olvashatjuk: „Olyan helyek ábrázolása a cél, amelyek talán mások számára automatikusak , melyeket az emberek többnyire észre sem vesznek, de mindig ott vannak a látóterünkben és állandóan ilyen vizuális szférákban mozgunk. Helyenként tükröződik a tény, amiben élünk és ami körbe vesz minket. Felületes festési technikákkal kifejezni a kölcsönhatásokat, amelyek folytonosan hatnak ránk. Például a reklámokra – amelyek nap mint nap vásárlásra ösztönöznek, a fogyasztás folyamatára (mivel minden nap étkezünk ), és a keletkezett hulladékokra. E három réteg kombinálása, ahol a kölcsönhatást a destruktív dekolázs a reklámokból, a szétmaszatolt ételek és a konkrétan megfestett  szemetesek jelentik. A baromfiakat ábrázoló képeknél az is a szándék, hogy  az egyszerű falusi életen keresztül rámutatni a mai élet mozgó ütemére. Egy csipetnyi iróniával ráirányítani a technikák kifinomultságára, a rengeteg különböző márkára, a fejlődésre, ami valójában a kényelmünket szolgálja. A kopottság, a káosz, az ósdiság szépsége azok az elemek az urbanizmusban, amelyek foglalkoztatják az alkotót. Az ipari és a konstrukciós építmények nagyon szép részletek hordozói, de külön figyelmet érdemel a természet egyedi gyönyöre. Ezek olyan területek, amelyek állandoan foglalkoztatják őt és ami jellemző a mostani alkotására, amely még a szüntelen keresésen, próbálkozáson, felfedezésen alapszik a többet tudni és ismerni céljából.”

Kiss Mártiról még el kell mondani, hogy tavaly ősszel őt választották meg a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületének (MAMSZE) elnökévé.

A kiállítás 2019. február 9-ig látható.

kiss-m-de-megnyito.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.