2014. február 11., 16:44

A nyitraivánkai levéltár lett az év kutatóhelye

BUDAPEST. A Nyitrai Állami Levéltár kapta az Év Kutatóhelye 2013 díjat a határon túli intézmények közül. Az elismerést kedden adták át a Magyar Nemzeti Levéltárban Budapesten.
201402111619160.l1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Magyarországon a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának, míg a határokon túl a Nyitrai Állami Levéltárnak ítélte oda Az év kutatóhelye-díjat a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület.

Az egyesület 2011-ben alapította az elismerést, amelyet a szerveződés tagjai és a családtörténet-kutatók javaslatai alapján azok a levéltárak, múzeumok és könyvtárak nyerhetnek el, amelyek a leghasznosabb szakmai és legtöbb emberi segítséget nyújtják a hozzájuk fordulóknak.

A legnagyobb elismerés egy levéltár számára, ha az intézménybe járók pozitívan értékelik munkájukat, főként, ha nemcsak a saját országukból érkező, de külföldi kutatók is hangot adnak elismerésüknek - hangsúlyozta Gyimesi Endre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának levéltári ügyekért felelős miniszteri biztosa a díj átadásakor.

Kollega Tarsoly István, a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület elnöke elmondta, hogy a nyitrai intézmény több vármegye iratait őrzi, egyházi gyűjteményük és uradalmi irataik is jelentősek. A levéltárban összesen 167 irat-folyóméternyi egyházi anyakönyv található. Kiemelte: az elismerés az ott dolgozók emberi és szakmai kompetenciáját is elismeri.

A Nyitrai Állami Levéltár 1949-ben jött létre, az intézmény vezetője Šarlota Drahošová. A levéltár jelenleg 7300 irat-folyóméternyi anyagot őriz, hat fiókintézményt működtet.
 

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója az eseményen felidézte: az év magyarországi kutatóhelye 2013-ban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár lett. A szolnoki intézmény elismerését Czégény Istvánnénak, a levéltár megbízott igazgatónőjének adták át a helyi Aba-Novák Kulturális Központban még a januári magyar kultúra napjához kapcsolódóan.

Kollega Tarsoly István közölte: a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület kiemelten fontosnak tartja, hogy a kutatóhelyekkel való együttműködés kölcsönösen harmonikus legyen. Ennek érdekében alapították meg 2011-ben Az év kutatóhelye-díjat, amelyet a civil szervezet tagjai és a családtörténet-kutatók javaslatai alapján ítélnek oda annak a levéltárnak, múzeumnak, illetve könyvtárnak, amely e téren a leghasznosabb szakmai és a legtöbb emberi segítséget nyújtja az adott esztendőben. A díszoklevéllel járó elismerést egy belföldi és egy határon túli kutatóhely kaphatja meg – tette hozzá. Szerinte 2013-ban a szolnoki levéltár mellett szólt az is, hogy az Aba-Novák Kulturális Központ szervezésében működő Családkutatók Klubja és a mezőtúri Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület családtörténeti kutató tagozatának amatőr tagjai az elmúlt években igen magas színvonalú munkát végeztek, amelyhez a levéltár szakszerű segítséget és iránymutatást nyújtott. Ráadásul a példamutató szakmai támogatás gyors kiszolgálással és segítőkész, emberséges hozzáállással párosult – fogalmazott az egyesület elnöke.

201402111619160.l1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.