2012. augusztus 7., 19:53

A Műcsarnokot színezhetik ki a Paint Up! verseny résztvevői

BUDAPEST. A Műcsarnok homlokzatát színezhetik ki az idei Paint Up! virtuális épületfestő verseny résztvevői, akik animációval és mozgóképpel nevezhetnek a kiírásra.

A mozgó animációkkal festett több ezer négyzetméteres homlokzatok látványa a korábbi években nagy sikert aratott, így hagyományteremtő jelleggel 2012-ben is meghirdetik a Paint Up! pályázatot - közölte a versenyt kiíró Visualpower Kft.

A verseny célja a virtuális épületfestés (building mapping) népszerűsítése és a tehetségek felkutatása. A nyílt versenyben bárki részt vehet a Műcsarnok főhomlokzatára tervezett, háromperces, zenei aláfestéssel ellátott, "épületmozgató" animáció bemutatásával. A munkákat a vizuális kultúra neves magyar szakértőiből álló zsűri értékeli majd.

A 12 legjobb pályamunkát az október 6-i döntő alkalmával - amely a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (a volt Budapesti Õszi Fesztivál) nyitó eseménye lesz - a Műcsarnok 1000 négyzetméteres főhomlokzatára vetítik ki. A verseny első három helyezettjét és a közönségdíjas alkotást idén is értékes nyereményekkel jutalmazzák.

Az első épületfestő megmérettetést két éve a Magyar Nemzeti Galériánál, a Múzeumok éjszakáján rendezték, a tavalyi pályázók pedig az Magyar Tudományos Akadémia székházát "színezhették ki".

A virtuális épületfestés lényege, hogy egy adott épületre olyan mozgóképet - animációt - készítenek az alkotók, amely igazodik az architektúra elemeihez. A fényt, az árnyékot és a teret kreatív módon használó alkotásokkal térmódosítást lehet létrehozni. A vetített anyag így nem csak fénnyel színezi, hanem virtuálisan mozgatja is az épületet. Az igazán profi animációk két-, illetve háromdimenziós munkák.

A Paint Up! versenyre tervezett animációk leadási határideje szeptember 17., a részletes kiírás a paintup.visualpower.hu oldalon olvasható.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.