2013. március 7., 14:44

A magyar kultúráért harcolnak Kassán

KASSA. Négy évvel ezelőtt szűnt meg az a magyar könyvesbolt Kassán, amely információs központként működve összekötötte a helybéli magyarságot.
Három éve harcol a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke azért, hogy a magyar irodalom és kultúra ismét elérhető legyen Kassán. A legnagyobb probléma az, hogy a kassai magyarok nem tudnak hol összejárni, gyenge az információáramlás, a helyzetet pedig nagyban nehezíti, hogy csaknem négy évvel ezelőtt megszűnt a kassai magyar könyvesbolt, amely információs központként is működött – mondta a Kossuth Rádiónak Kollár Péter.

Itt szervezték a rendezvényeket, az eladók mindent tudtak arról, hogy mi történik a kassai magyarokkal, a bolt eltűnésével ugyanakkor ez a tájékoztató központ is megszűnt, ezt kellene rendbe hozni – tette hozzá. Több elképzelés is született arról, hogyan lehetne orvosolni a helyzetet. Az egyik lehetőség, hogy külön helységet bérelnének egy új könyvesboltnak, de arról is volt szó, hogy a Csemadokkal egy épületben hozzák létre az információs központként is működő üzletet.

A témában megszólalt Miskolc polgármestere is. Kriza Ákos a Határok nélkül című műsorban kifejtette: Miskolc van legközelebb Kassához a megyei jogú városok közül, így fontos számukra az ottani magyar közösségi élet. A polgármester arról is beszélt, hogy gondolkodnak azon, hogyan tudnának segíteni a kassai problémán, akár anyagi, akár szervezési eszközökkel. Az ugyanakkor nem kétséges, hogy megtaláljuk a megoldást – hangsúlyozta Kriza Ákos.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.