A Lisztomániától a Zongoravetőn és Bigyón át, a Városfirkákig Práczky Istvánnal a Limes Galériában - KÉPEKKEL
Ez kérem, nem elírás: Zene a szemnek, rajz a fülnek címmel, szeptember 6-án a komáromi Limes Galéria emeleti Dúdor István-termében nyílt meg Práczky István, budapesti grafikusművész „zenei ihletésű karikatúráiból és egyéb firkáiból összeállított kiállítása“. A játékosságán és jó humorérzékén kívül nagyfokú kreativitásáról, tehetségéről, alaposságáról és szorgalmáról is árulkodnak az egykori katonatemplomban szeptember 29-ig szemrevételezhető művei, melyeket majd október 23. táján Pozsonyban is bemutatnak.
Farkas Veronika galériaalapító művészettörténész, a kiállítás kurátora mutatta be a Budapesten született, s jelenleg a Pest megyei Monorierdőn élő alkotó átlagosnak nem nevezhető életútját. Majd a Limes Galéria korábbi „Krisztus-kiállítása“ kapcsán készített magyar-szlovák-angol nyelvű, mutatós albumával ajándékozta meg őt.
Megtudtuk: „Pisti“ apja katonai hírszerző tiszt, édesanyja MÁV tisztviselő volt, majd mindketten a külkereskedelemben helyezkedtek el. Mivel 1966-ban apját kereskedelmi titkárnak nevezték ki a párizsi kereskedelmi kirendeltségre, gyermekkorát áthatotta a francia közoktatás és az európai művészet központjának, Párizsnak a sajátos légköre. Már kisdiákként megmutatkozott a művészet iránti érdeklődése, s a rajzaival és énekhangjával is feltűnést keltett.
A művészi vénája kibontakoztatásához azonban nem kedveztek az óbudai iskolák, ahol a hazatérésük után folytatta tanulmányait. Ezért az érettségi után a külkereskedelemben helyezkedett el, ám a háttérbe szorított tehetsége később utat tört magának: bár a család ellenezte – a külker főiskolát odahagyva – a budapesti Iparművészeti Főiskolán 1990-ben diplomázott tipográfia - grafika szakon. Az elkészített városrajzai és Bigyó alakjának sikerei ellenére mégsem képzőművészként, hanem számítógépes reklámgrafikusként biztosította saját megélhetését: egyebek mellett plakátokat, lemezborítókat és magazinokat tervezett, kulturális intézmények arculatát gondozta…
A diplomaszerzést követően zenei karriert is befutott: barokk repertoárral kontratenorként beilleszkedett az akkor formálódó régi-zenei világba, együttműködött számos együttessel és kezdeményezéssel, melyek ma már Magyarország meghatározó művészeti intézményei. Zenei fellépéseiből többet lemezen és rádiófelvételen is rögzítettek.
Időközben rendezvényszervezőként és művészeti menedzserként is bemutatkozott. 1991-ben főszervezője volt a Műcsarnok-záró Tatarozás ’91 elnevezésű, nagyszabású fesztiválnak, mely a rendszerváltás utáni legnagyobb, négynapos művészeti heppeningként közel 15 ezer látogatót vonzott.
2005-ben pedig Szilasi Alex zongoraművésszel együtt klasszikus zenei koncertszerviz céget alapított, s a Zeneszalon Kft. 2013-ig jelentős szerepet játszott Budapest akkori kamarazenei koncertéletében. Majd 2014-től a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ munkatársa lett, ahol hét éven át – egyéb városarculati tervező munkák mellett – Budapest’s Finest címmel egy angol nyelvű turisztikai magazin művészeti vezetőjeként tevékenykedett.
Aztán 2020-ban diadalmaskodott az alkotóművész énje. Miután a régi munkáit újjáalkotta, 2022 nyarán a budapesti MagNet közösségi házban nyílt meg az első tárlata, s azóta 9 magyarországi kiállításon mutatta be a folyamatosan növekvő számú műveit. A jelenlegi komáromi kiálltása pedig az első külföldi megjelenésének számít, amit október második felében pozsonyi kiállítás követ majd a Szlovák Filharmónia székhelyének is számító, impozáns Redutában.
A tárlatnyitón a sokoldalú alkotó szintén szólhatott a több részből álló kiállítási anyagáról, amely apropója a zene grafikai megjelenítése. A Karikatúra variációk Liszt Ferencre és zongorára alcímét viselő karikatúra-sorozatában részben a 19. és 20. század zenéje lelkének számító zongorát, mint hangszert, részben pedig annak egyik legnagyobb magyar apostolát, Liszt Ferencet hozta érinthető közelségbe.
A jeles zeneszerzőnk ihlette, Lisztománia című képsorban játékosan tárta fel a hangszer mögött rejlő “tiltott” jelentéseket, karaktereket, olykor történeteket. Liszt Ferencet az imádott és magasztalt, egyben közönségétől isteni magasságokba elidegenített “világsztár” karakterében mutatta be, akinek az akarata előtt vonaglottak, meghajoltak a hangszerek. Sematizált figurájában domináns elemként jelent meg a karakteres orr és a markáns hajkorona.
Práczky másik groteszk figurájának, Bidyoo-nak (Bigyónak) is alapvető karakterjegye a jelentékeny orr, s a fejéből a gombszemén túl nem is látunk egyebet. Az semleges karakter elkülönülten létezik a környezetében, “kívülállóként” tekint a hétköznapi lét egyszerű helyzeteire, alakjába ilyen értelemben bármelyikünk beleképzelheti magát. E karikatúrákat áthatja a társadalomkritika, mely a közélet aktualitásait sem kerülve, a személyi szabadság, az önkifejezés és az individuális lét problémáit mutatja be groteszk egyszerűséggel. Saját bevallása szerint: e figura kialakulása elképzelhetetlen lett volna a Munkácsy-díjas grafikusművész, illusztrátor és karikaturista, Réber László Janikovszky-könyvekben helyet kapott, zseniális rajzainak ismerete nélkül.
Bigyó a Zongorológia című sorozatában is feltűnt, miközben az életre hívója profán jelentésekkel vértezte fel a zeneművészet érinthetetlen kegytárgyát, a zongorát. A sajátos, fantáziadús címekkel illetett rajzai (pl.: Zongoravető, Zongorablás, Zonglengés stb.) segítenek közelebb hozni a zene szent eszközét akár a zongorázni nem tudó szemlélőhöz is.
A Városfirkák című, hangulatos sorozatának „tér-képein“ nincsenek emberi alakok, csak térképi jelölő-piktogrammok szerepében tetszelgő, fura kis álló nyílhegyek. Az eleinte egyszerű firkákként megalkotott városképei az évek során karakteres vonalvilággá értek. Az első - Óbudát ábrázoló – pannója még 1985-ben született, amit több Párizs ihlette képe, valamint a keleties motívumokban tobzódó Aleppó követett.
A temérdek munkát követelő, aprólékosan kidolgozott városképei közül szívem csücskévé vált a Budapestet a Dunán átívelő hidakkal együtt megörökítő alkotása. Mi tagadás, a többi művével együtt utazásra, újabb helyek felfedezésére, önfeledt barangolásra sarkallnak.
Amikor Práczky a 60-as évek második felében Párizsban cseperedett, az éppen virágkorát élő, francia képregény is hatott rá. Később pedig e mostoha műfaj művelőjeként is bemutatkozott. Továbbá megalkotta epikus Bayeux-i szőnyegét, az Időkijállításch című, négyméteres történetét, amely egy látványos, formabontó kísérlet, s arra késztet, hogy időt nem sajnálva, vegyük górcső alá annak egyes részleteit, ismerjük meg az időgépét.
A mosolyfakasztó és a felvetett témákat továbbgondolásra késztető kiállítás keddtől péntekig 14-17 óra között, más időpontokban pedig előzetes egyeztetés (tf.:421 90 3719493) alapján tekinthető meg a Limes Galériában.
A tárlatanyag a megnyitóra betérő Szilva József, komáromi festő- és grafikusművész, zenepedagógus tetszését is elnyerte. Mivel abban szinte minden korosztály képviselői találhatnak az ízlésüknek megfelelő képeket, így a diákcsoportok rendhagyó tanítási óráinak is nagyszerű helyszínéül szolgálhat.
