2020. november 11., 16:24

A komáromi Helios Fotóklub a pandémia idején sem tétlenkedik

A világjárvány idején is országos sikerek és figyelemre méltó események fémjelzik Komárom legrégebbi művészi csoportosulásának, a 61 éve működő Helios Fotóklubnak a tevékenységét.

Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

„Tájékoztatómat két örömhírrel kezdem. Idén ősszel zsinórban harmadszor nyertük meg a szepesbélai születésű magyar mérnök-matematikusról, feltalálóról és egyetemi tanárról, Petzval Józsefről elnevezett szlovákiai körversenyt, amelyre immár 45. éve Szlovákia 15 kiválasztott fotóklubja 15-15 fényképpel nevezhet. Új versenyző klub csak akkor kerülhet be, ha abból a törzstagok valamelyike kiszáll. A beküldött 225 fotó minden évben klubból klubba vándorol, s mindegyik mindenütt 1-10 közti pontszámot kap.”

Azok összesítése után ismét kiderült, hogy a Helios győzött, ami a szakma rangos ismételt elismerését jelenti. A Covid-19 járvány miatt a szokásos díjátadó ünnepség elmaradt, az oklevelünket azonban megkaptuk, s egy katalógus készítése is folyamatban van“

– mondta el a Ma7.sk-nak Holop Ferenc, a Helios Fotóklub elnöke.

Azt is boldogan újságolta, hogy az egyik tehetséges klubtagjuk, a dunamocsi Csontos István mérnök pedig a pozsonyi Nemzeti Népművelési Központ által 1973 óta minden évben műkedvelő fotósok részére meghirdetett AMFO országos verseny színes kép kategóriájában győzött a Szia! cím makrofotójával. 

A komáromi Helios Fotóklub újabb sikereiről és tárlatairól
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd a klubelnök arról számolt be, hogy nemrég két kiállításuk nyílt meg Komáromban.

„Keszegh Béla, Komárom polgármestere klubunkat korábban arra kérte, hogy kívülről-belülről fotózzuk le a város valamennyi templomát. Szívesen tettünk eleget e kérésnek, s a tagjaink kettesével vállalták egy-egy katolikus, református, evangélikus, zsidó, ortodox, baptista templom, kápolna, imaház megörökítését. Hozzávetőleg 800 fényképet adtunk le a Városházán. Miután kirobbant a koronavírus-járvány, s a szigorú járványügyi intézkedések következtében elnéptelenedtek a szentélyek. Ezért is úgy gondoltuk, hogy az idei, sorrendben 43. tagsági kiállításunk anyagát e fotókból állítjuk össze.”

November 10-én a Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli részében tettük közszemlére a Komárom szakrális épületei című tárlatunkat, amelyen 40 kiválasztott kép 2021. március 31-ig látható. Talán ily´ módon sikerül némi kárpótlásban részesítenünk a hagyományos szentmiséket, istentiszteleteket, templomi hangulatot felettébb hiányoló látogatókat“

- nyilatkozta.

A komáromi Helios Fotóklub újabb sikereiről és tárlatairól
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Elárulta, hogy ha javul a járványügyi helyzet, akkor jövő tavasszal az anyagot a tagjaik által saját kezűleg készített állványokon a szabadban – a Klapka téren, az egyik parkban vagy a bástyák tövében, egy kulturális rendezvény keretében is szívesen bemutatnák.

Akárcsak a közeli Zichy-pontban kiállított Helios KN – Molaj KM 1975 – 2020 című másik látványos anyagukat, amelyet a nevezett észak- és dél-komáromi fotóklub 45 éve tartó együttműködése alkalmából állítottak össze.

„A sikeres és tartós határon átnyúló együttműködésünket ugyancsak 40 fénykép formájában a pandémia alatt online megtekinthető katalógus hirdeti a Komáromi Regionális Művelődési Központ YouTube és a facebookos csatornáján, valamint közös naptárunk is készült. Eredetileg október 30-án a Klapka téren nyílt volna meg e kiállítás, de a szigorítások miatt e szabadtéri megnyitót is jobb időkre kell halasztanunk. Addig pedig be kell érni a szerényebb lehetőségekkel“ - zárta tájékoztatását Holop Ferenc. Az utóbbi tárlatból ITT található ízelítő.

Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.