A honvágy gyötrelmében
Megnyílt a Vörös Béla életművét bemutató tárlat Esztergomban és bemutatták a művész hagyatékát összefoglaló, És mégis hazaérkezem… című kiadványt. A Balassa Bálint Múzeumért Alapítvány gondozásában megjelent katalógust Szakálos Éva felvidéki művészettörténész szerkesztette. Ki ez a titokzatos művész, akinek élete a meg nem alkuvó művészeti integritás, a szűnni nem akaró honvágy és hazaszeretet szinonimája lehetne?
A raktár mélyén sorozat első kötete az Esztergomban 1899-ben született Vörös Béla hagyatékát mutatja be. A Franciaországban élő és alkotó festő- és szobrászművész egész életművét szülővárosára, Esztergomra hagyta. Egy élet munkája negyven ládába csomagolva érkezett haza, és 1975-ben nagyszabású kiállítás nyílt a művekből. Bár Esztergom azzal a feltétellel kapta meg a hagyatékot, hogy darabjai a kiállítás után ne kerüljenek egy raktár mélyére, a lehetőségek és körülmények mégis úgy alakultak, hogy ezek a kincsek majdnem ötven évig rejtve maradtak a nyilvánosság előtt. A Balassa Bálint Múzeum dolgozói kitartó és állhatatos munkával, valamint Esztergom város segítségével véget vetettek ennek a méltatlan állapotnak.
– kezdte a könyv bemutatását Szakálos Éva művészettörténész.
„Egy életművet, a művészi lét lenyomatát, szívének és lelkének formába – bronzba, vasba, elefántcsontba – öntött és faragott lenyomatát adta legnagyobb szívvel annak a helynek, amely valaha az otthona volt” – olvasható a könyv bevezető tanulmányában. „Munkáimon keresztül szellemben mindig otthon voltam, és otthon is akarok maradni” – írja maga a művész annak ellenére, hogy Esztergomban gyermekévei és pesti ifjúsága alatt rengeteget nélkülözött.
A felvidéki Szakálos Éva által szerkesztett katalógus a 306 darab Vörös-művet kronologikus sorrendben tárja elénk. A katalógust lapozgatva jól kivehető, hogyan fejlődött az akadémista, Székely Bertalant követő művészből egy Picasso-vonalon működő kubista, art deco stílusú egyedi alkotóvá. Különleges fotóanyagokkal egészült ki az életmű és annak utóélete, a grafikai kivitelezés Szakmáry Sándor, az angol és a francia fordítás Jaszik Zsófia Eszter munkája.
A kiadvány címe Kassák Lajos Ellentétek című versének egy sora, Vörös és Kassák ugyanis aktív, inspiráló levelezést folytattak.
– mondta megelégedéssel Szakálos Éva, akinek a címadást is köszönhetjük.
Wehner Tibor művészettörténész a kiállításmegnyitón elmondta, a ’70-es évek Magyarországán a politikában és kultúrában is megkezdődött az oldódás, amely a Kádár-rendszer elfogadtatását célozta nyugaton. A szocialista Magyarország kezdte felfedezni addig elhallgatott, nyugaton dolgozó művészeit. Nagyon sok magyar művész élt és dolgozott Franciaországban, akiknek az életműve a második világháborút követően az európai művészet szerves részévé vált.
A magyar állam fokozatosan visszahívta a művészeit, kezdve Amerigo Tot szobrászművésszel, aki 1969-ben mutatkozott be a Műcsarnokban. 1970-ben egy grandiózus összefoglaló tárlat nyílt szintén a Műcsarnokban A XX. századi magyar művészet külföldön címmel, mely panorámaképet adott a határokon kívül dolgozó magyar alkotókról.
Ezen már szerepelt Vörös Béla is, s ekkor kapott végre nagyobb figyelmet Victor Vasarely, Etienne Hajdu vagy éppen Pierre Székely is.
– Ekkor indult az a folyamat, amelynek végeredménye lett, hogy Vörös a teljes életművét szülővárosának adományozta, azzal a feltétellel, hogy kiállításuk után nem kerülnek a művek raktárba – ismertette Wehner Tibor.
– 1975. augusztus 19-én több mint 300 műalkotást mutattunk be három teremben, az első kisebb termekbe a festmények, a hátsó nagy terembe kerültek a szobrok – mondta dr. Horváth István régész, a ’75-ös kiállítás egyik kurátora. Vörös is hazalátogatott a kiállítás előtt.
A szűk tér adta megvalósítási lehetőségek nem nyerték el a tetszését, igyekezett a kiállítást saját meglátásai szerint átrendezni. Az eseményen a művészeti világ jeles képviselői is jelen voltak.
Vörös Béla 1899-ben született Esztergomban, s 1983-ban hunyt el Sèvres-ben. 1916-tól az Iparművészeti Iskolában, 1919-től a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Csók István és Vaszary János tanítványa volt. A Nemes Marcell által alapított külföldi ösztöndíj elnyerése révén 1925-ben jutott el Párizsba, majd Nizzában, Boulogne-Billancourt-ban és Serves-ben élt. „Csók és Vaszary fölébresztették a vágyamat élni olyan országban, ahol kimondhatom és kifaraghatom azt, amit akarok” – írja Vörös Béla önéletírásában. Nem szűnt meg viszont soha szeretete szülővárosa iránt: „(…) még ma is Esztergomból ide plántált apám és anyámtól örökölt ösztön kisért és formálódik a munkáimban” - írja Dévényi Ivánnak.
Magyarországon egyedülálló módon hamvait A haldokló fiú köztéri szobra őrzi az esztergomi Aranyhegyen, amely egyben síremlék is.
Megjelent a Magyar7 2025!14.számában.
