2012. október 20., 09:35

A határon túli könyvszakma gondjairól beszélgettek Dunaszerdahelyen

DUNASZERDAHELY. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága kezdeményezésére 2012. október 19-én a magyar kultúra határon túli képviselői tartottak érdekvédelmi fórumot a könyvszakma és a könyvpiac gondjairól, az írott kultúrát fojtogató válság kezeléséről Dunaszerdahelyen.

A határon túli magyar könyvkiadás az összmagyar kultúra igen fontos eleme, megvalósítói, a könyvkiadók az anyanyelvi kultúra és tudomány kiemelten fontos intézményei - szögezte le portálunkhoz eljuttatott állásfoglalásában a Határon Túli Magyar Könyvkiadás Érdekvédelmi Fóruma.

A fórum résztvevői szerint a határon túli magyar könyvkiadás, az írott kultúra az utóbbi időben válságba került. Évről évre egyre kevesebb külhoni szerző jelenik meg, tovább romlott az értékesítés helyzete és lehetősége a könyvpiacon. Ez az ilyen könyvek piaci jelenlétének beszűkülését s kiadóink ellehetetlenülését eredményezi.

„Úgy véljük, hogy a határon túli könyvkiadásnak, s ebből következőleg az anyaországi támogatásoknak is szem előtt kellene tartaniuk azt a célt, hogy a kevésbé piacorientált, de a magyar nemzeti kultúra számára fontos művek is megjelenhessenek, s azok a magyar könyvtárakba és az olvasóhoz eljutva nemzeti kinccsé válhassanak - közölték.

A határon túli könyvek kiadása megfelelő támogatás nélkül zömében veszteséges vállalkozás. Ha nem történik változás ezen a téren, nem lesz utánpótlás, s ennek következményeként megszűnhet a kárpát-medencei magyar könyvkiadás - állítják a fórum résztvevői.

A Határon Túli Magyar Könyvkiadás Érdekvédelmi Fóruma azzal a céllal alakult, hogy megpróbáljon változtatni ezen a helyzeten. Célja, hogy az értelmiség továbbra is kiadói lehetőséghez jusson a szülőföldjén, az anyaország határain túl is. Szorgalmazza olyan támogatásrendszer kidolgozását, amely az egyes országok magyar közösségeinek viszonyait és lehetőségeit figyelembe véve lehetővé teszi, hogy a határon túli könyvkiadás intézményrendszere hosszú távon is életben maradhasson.

Ebből a célból az érdekvédelmi fórum javasolja a magyar kormányzati szervek felé, hogy az egyes régiók adottságait és sajátságait figyelembe vevő kritériumrendszer alapján hozzon létre egy akkreditációs rendszert. A fórum fontosnak tartja, hogy minden határon túli magyar lakta régiót – az erdélyit, a felvidékit, a kárpátaljait, a horvátországit, a muravidékit, a vajdaságit – sajátosságai arányában támogasson.

A fórum tagjai a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Muravidéki Magyar Írók Társasága, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.