A „pákász” és madárfestő - vázlat Csörgey Tituszról (1875-1961)
Régi szokásom lapozgatni az évfordulónaptárt, mert rendszerint olyan nevek bukkannak elém, amelyeket már ismerek, de régen nem hallottam felőlük, vagy éppen az emlékeztetőnek köszönhetően nyílik alkalmam megismerkedni velük.
Vezetékneve, a Csörgey a Csallóközben ismerősen cseng, pedig eredetileg Uhlig Tituszként látta meg a napvilágot 1875. augusztus 12-én a ma már Ausztriában, a Fertő-tó mellett található Nezsiderben. Édesapjáról feljegyezték, hogy közkedvelt, de igen léha ember volt, ezért is vették a kis Tituszt magukhoz és iskoláztatták a Dunaszerdahelyen élő Csörgey nagyszülők. A városban kezdte elemi iskoláit, majd Pozsonyban és Sopronban végezte a felsőbb tanulmányokat. A soproni gimnáziumban Fászl István tanára kedveltette meg vele a természetjárást és az élővilág megfigyelését. A Fertő környéki nádasokban a madarakat leste, sőt idővel le is rajzolta, majd pedig kitömte őket.
1893-ban a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem bölcsészkarán folytatta a pályára való felkészülést: természetrajzot, zoológiát, szövettant és hasonló tárgyakat hallgatott, majd 1895-ben gimnáziumi tanára beajánlotta őt Herman Ottóhoz gyakornoknak az Ornithológiai Központba (mai neve: Madártani Intézet). Szinte természetes, hogy ismét a Fertő madárvilágát tanulmányozhatta és nem is eredménytelenül, hiszen négy új fajt írt le: héjasas (Hieraäelus fasciatus); kis héja (Accipiter bervipes); dolmányos sirály (Larus marinus); vörösnyakú lúd (Branta ruficollis).
Herman nagyra tartotta Csörgeyben, hogy megszállottja a madártannak, ezért is bízta meg azzal a tudománytörténeti szempontból rendkívül jelentős feladattal, hogy dolgozza fel a 19. század első felében működött ábelfalvai születésű kiváló ornitológus, paleontológus, Petényi Salamon János (1799-1855) madártani hagyatékát. Ezt hősünk annyira fontosnak tartotta, hogy a munka kedvéért félbehagyta egyetemi tanulmányait is. Emellett közreműködött a mester több kiadást is megért nagy munkája, A madarak hasznáról és káráról c. ismeretterjesztő mű anyaggyűjtésében és a kötetben található színes madárrajzok megalkotásában. A madárillusztrációkkal, mint önálló festészeti irányzattal jeles külföldi művészek foglalkoztak akkoriban, de egyikük sem volt olyan felkészült ismerője a madaraknak, mint Csörgey. Nem csoda, hogy a művészileg tökélyre vitt, ugyanakkor szakmai szempontból is kifogástalan madárfestményei külföldön elismerést vívtak ki számára, jeles tudósok és kiadók kérték fel őt illusztrátornak. Olaszországban két könyvet is illusztrált 1933-ban, az ezekért kapott tiszteletdíjat azonban nem tartotta meg, hanem felajánlotta a Herman Ottó által alapított Aquila madártani folyóirat évkönyvének megjelentetésére.
Csörgey a szakterületén is igyekezett előre lépni, olyan megfigyelési módokat vezetett be, amelyek addig nem voltak általánosak. Nemcsak a madarak párzási szokásait, viselkedését és hangját figyelte, hanem a táplálkozásukat is követte (a gyomortartalom elemzése, a madárköpetek vizsgálata). Csörgeyt közben még katonai szolgálatra is behívták, de megbetegedett és így leszerelték. Herman Ottó, látva, hogy a fiatalember állapota nemigen javul, azt találta ki számára, hogy az Adriai-tenger partján, Spalatóban (ma: Split) a madárvonulást figyelje. A tenger jó hatással volt rá, felépült és közben még Dalmácia madárvilágát is sikerült egy kötetben bemutatnia (ehhez egy horvát kolléga, Kolombatovic feljegyzéseit is felhasználta).
Az 1900-as évek második felétől elsősorban a madárvédelem kérdésköre került érdeklődésének az előterébe, akkor írta meg – később 10 kiadást megért – nagy elismerést kivívó Madárvédelem a kertben c. munkáját, amelynek a ragyogó illusztrációit is ő készítette természetesen. A kutatás Herman Ottó 1914-ben bekövetkezett halála miatt háttérbe szorult az életében, neki kellett ugyanis intéznie az Ornithológiai Központ ügyes-bajos dolgait és munkatársainak gyakran mondogatta, hogy ő nem hivatalnoknak termett, egy közönséges pákásznak tartja magát, akinek a természetben lenne a helye. 1922-ben, amikor barátja és főnöke, Chernel István (1865-1922) váratlanul egy náthajárványban elhunyt már nem sikerült kibújnia a vezetői feladatok alól, kinevezték a közben Madártani Intézetté avanzsált intézmény vezetőjévé. Munkáját tovább nehezítette, hogy két kiváló munkatársát: Lambrecht Kálmán (1889-1936) paleontológust és Greschik Jenő (1887-1967) zoológust más feladattal bízták meg, ezért új embereket is kellett keresnie, ha nem szerette volna elsekélyesedni hagyni az intézetben folyó kutatómunkát.
A II. világháború végén, 1945-ben a Madártani Intézetet bombatalálat érte, odaveszett Csörgey legszebb madárképeinek legtöbb eredetije és ez lelkileg eléggé megviselte. Évekig félrevonultan élt Ábrahámhegyen és csak az 1950-es évek derekától kapcsolódott be ismét a tudományos életbe, folytatta cikkeinek írását az Aquilába. Utolsó éveiben fizikailag eléggé leromlott állapotba került, hallását is fokozatosan elveszítette és 1961 decemberében feleségével együtt kerültek a tapolcai kórházba, ahol előbb az asszony, majd egy hétre rá, 1961. december 16-án Csörgey Titusz is elhunyt.
Házasságukból négy gyermek született, de a Csörgey rokonság – kivált a Csallóközben – eléggé kiterjedt egyébként is. A Szencen élő Németh Tibor felmenői között szintén vannak Csörgeyk, és ő úgy gondolta, hogy érdemes lenne felkutatni az egész Csörgey családfát és rokonságot. Alig két tucat példányban, magánkiadásban kiadta eddigi búvárkodásának eredményeit és most tervezi a kötet bővített, sok új adattal gazdagított második kiadásának a közreadását. Cikkem írásakor nagy segítségemre volt, amiért ezúttal is szeretnék neki köszönetet mondani.
