1946 – egy évvel a világháború után
Az 1921-es népszámlálási adatok szerint a 13 milliós Csehszlovákiában 3,1 millió német nemzetiségű lakos élt, ami az összlakosság 23 százalékát jelentette. Országosan összesen 745 431 személy vallotta magát magyarnak, arányuk Szlovákiában elérte a 21,5 százalékot, míg a Kárpátalján a 17 százalékot. A háború kitörése után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Beneš és az emigráns londoni kormány, valamint a Moszkvában székelő Csehszlovák Kommunista Párt is elhárítandó nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti a nemzetiségeket. A háború befejezése után a kitelepítést látták a legjobb megoldásnak egy nemzetállam létrehozásával.
Tóth Endre, a prágai Károly Egyetem tanára elmondta, hogy „Beneš személyesen meg volt sértődve a németekre és a magyarokra, hogy nem voltak hajlandóak elfogadni Csehszlovákiát, illetve a csehszlovák állam eszméjét, demokratikus jogrendszerét. A fő cél a németektől meg a magyaroktól nagy számban való megszabadulás volt 45 után. Nagyon nehéz volt elnyerni a nagyhatalmak beleegyezését. Amikor már világos volt, hogy nyugatra tolódnak ki a szovjet határok, akkor már Moszkva érdekében is állt a németséget kitelepíteni Kelet-Közép-Európából. De amikor a németekről beszélünk és a kitelepítésről, akkor a magyarokra is kell gondolni, mert ők úgy értették, ami a németekkel történik, az rögtön majd a magyarokra is vonatkozik.”
Jerguš Sivoš kutató, a Nemzeti Emlékezet Hivatala munkatársa az 1945−48 között Szlovákiában működő munka- és gyűjtőtáborokról tartott előadást. Összesen 113 tábor működött a világháború után. A magyarokat jórészt az 1945. április 8-án létrehozott ligetfalui táborba gyűjtötték össze, a Novákyban lévő tábor után ez volt a legnagyobb.
A ma ismert adatok szerint a tömeggyilkosság nem volt egyedi eset a ligetfalui táborban, erről beszélt előadásában Szabó József kutató. A tömeggyilkosságok elkövetői nem magányos gyilkosok voltak, hanem katonai vagy félkatonai alakulathoz köthetők. A kassai kormányprogram kihirdetése, tehát az 1945. április 5-e utáni időszakot egészen július közepéig, a potsdami konferenciáig, az etnikai népirtás időszakának is nevezhetjük.
„Ennek a tömeggyilkosságnak épp az a sajátossága, hogy nem egyedi esemény volt. A ligetfalui tömeggyilkosságnak közvetlen előzménye is volt, hiszen ugyanez a katonai alakulat néhány héttel korábban útban Prágából az új szlovákiai állomáshelyére egy hatalmas méretű tömeggyilkosságot követett el a csehországi Pøerovban. Ugyanezekkel a módszerekkel, ugyanezen parancsnokság alatt, ugyanazon gondolatok mentén. Az állam erőszakszervei parancsnoki hierarchikus rendben, parancsokat kiadva, parancsokat követve hajtották végre a több tízezer áldozattal járó tömeggyilkosság-sorozatokat.”
A háború utáni megfélemlítés erejét mutatja az is, hogy 411 ezer személy adott be reszlovakizációs kérelmet, ebből 283 ezer kérelmet hagytak jóvá a hatóságok. A Ligetfalun elkövetett tömegmészárlás nem volt egyedi az országban. Egyes történészek szerint a háború utáni vérengzésnek tizenötezren estek áldozatul, de egyes kutatók 30 ezer áldozatról írtak. Ligetfalun a 17-ik gyalogezred 1. zászlóaljának százada gyilkolta meg a gyűjtőtáborban sínylődő magyarok egy részét.
Dunajszky Géza, a Petržalka−Engerau−Ligetfalu Polgári Társulás elnöke azt hangsúlyozta, hogy a kilencven legyilkolt levente mellett a többi ártatlan áldozatra is emlékeznek, akik főleg pozsonyi magyarok voltak és németek. "A szlovákság is egyre jobban érdeklődik, főleg a fiatalok, hogy valóban etnikai tisztogatás folyt. Ezzel csak most kezd megismerkedni a közvélemény a dokumentumok alapján. Minket alaptalanul kollektív bűnösöknek tartottak és évtizedekig rakták ránk ezt a bélyeget. Aki itt tényleg komoly bűnöket követett el és ott lenne a helye Hágában, a nemzetközi törvényszék előtt – úgy, ahogy a volt cseh külügyminiszter, Karl Schwarzenberg kijelentette – az Beneš és kormányának minden tagja.”
A konferencia résztvevői a ligetfalui mészárlás feltételezett helyszínén koszorúzással és főhajtással emlékeztek meg az ott elhelyezett emléktáblánál.
A Petržalka−Engerau−Ligetfalu Polgári Társulás társulás célja egy emlékmű állítása a magyar áldozatok emlékére, amellyel erkölcsi jóvátételt kaphatnának a Bodrogközből, Ungvár környékéről és a Partiumból származó kivégzett leventék is. Úgy gondolják, ez az emlékmű a szlovák-magyar megbékélés emlékműve is lehetne egyben, így talán utólag értelmet kaphatna az áldozatok eddig értelmetlennek tartott halála.
