160 éve született Vincent van Gogh
AMSZTERDAM. Százhatvan éve, 1853. március 30-án született a világhírű holland festőművész, Vincent van Gogh, akiről halála után a festőtárs Camille Pissarro azt mondta: „Ez az ember vagy őrült volt, vagy megelőzött mindenkit, de nem tartom kizártnak, hogy mindkettő igaz."
Groot Zundertben látta meg a napvilágot egy protestáns lelkipásztor legidősebb fiaként. Testvérei közül a legszorosabb kapcsolat négy évvel fiatalabb öccséhez, Theodoriushoz (Theóhoz) fűzte, aki szellemileg és anyagilag is mindig segítette őt; levelezésüket máig kutatják, magyarázatot keresve a művész életének fordulataira. Van Gogh több internátusban is megfordult, majd tizenhat évesen otthagyta az iskolát, és egyik nagybátyja támogatásával Hágában, Párizsban és Londonban dolgozott egy műkereskedő-vállalkozásnál.
1877-ben Amszterdamba utazott, hogy teológiát tanuljon, két évvel később misszionáriusnak küldték egy bányászfaluba, ahol beteget ápolt, gyerekeket tanított és szabadidejében rajzolt. A hely komorsága és szürkesége rányomta bélyegét első alkotásaira, köztük a Krumplievők című festményére.
1880-ban úgy döntött, hogy csak a festészettel foglalkozik. Brüsszelben a művészeti akadémián tanult, majd hazatért, de összekülönbözött apjával. A következő években több szerelmi csalódás érte, és teljesen eltávolodott családjától. Egyedül öccse, a műkincskereskedő Theo tartott ki mellette, aki támogatta, műtermet szerzett neki, igyekezett képeit értékesíteni, igaz, sikertelenül. A két testvér 1886-tól közösen bérelt lakást Párizsban, ahol Van Gogh olyan festőkkel kötött barátságot, mint Henri de Toulouse-Lautrec, Camille Pissarro, és megismerte Paul Gauguint is. Érdekes módon életének erről az időszakáról keveset tudni, mert a két testvér nem váltott levelet. Az bizonyos, hogy a festő ekkor hagyta maga mögött a komor színvilágot, és érdeklődni kezdett a japán ukijo-e fametszetek iránt. Utóbbiak hatása érezhető a Tanguy apó és a Virágzó szilvafa című festményein.
Van Gogh két év után megunta a nagyvárosi életet, és egyre erősebb vágyat érzett, hogy „a természetet fényesebb égbolt alatt lássa". 1888-ban a dél-franciaországi Arles-ba ment, ahol 190 merész színezésű képet alkotott; itteni sárgára festett bérelt háza a fontos dolgok és a boldogság jelképévé vált számára. Ekkor készültek legismertebb művei: a Gauguin karosszéke, a Napraforgók, a Vincent háza Arles-ban, a Roulin postás és a Virágzó fák. Barátja, Gauguin követte őt, több hónapig együtt festettek, szórakoztak, de pár hónap múlva összekülönböztek.
Van Gogh sokat szenvedett Gauguin szerinte fölényeskedő, lekezelő modorától, és attól is rettegett, hogy barátja elutazik. Feltehetően ez a félelem robbantotta ki 1888. december 23-án azt a vitát, amelyben Van Gogh pengével támadt barátjára, majd levágta saját bal fülét. A levágott testrészt megmosta, és egy prostituáltnak küldte el a következő szavakkal: „Õrizze meg jól ezt a tárgyat." (Újabb feltevések szerint elképzelhető, hogy a fület dulakodás közben Gauguin vágta le.)
Gauguin másnap Párizsba utazott, a magára maradt Van Gogh álmatlanságtól és hallucinációktól szenvedett. Az őrültnek tartott festőt a szomszéd gyermekek kövekkel dobálták és gúnynevekkel illették, nyolcvanegy helybéli pedig kérelmezte, hogy szállítsák kórházba. Van Gogh is tisztában volt állapotával, ezért maga kérte felvételét a közeli Saint-Rémi-de-Provence-ben található Szent Pál-apátság kórházába. Az itt töltött egy év alatt sem hagyott fel a festéssel, de színkezelése és formavilága keserűvé vált, alkotásait rendkívüli szépségű poétika jellemezte. Többek között ekkor születtek a Két ciprus, az Olajfák, a Sárga búzamezők és Az arles-i nő című művei.
„Felépülését" követően, 1890 tavaszán a Párizs környéki Auvers-sur-Oise-ba költözött egy műpártoló orvoshoz, aki orvosi felügyeletét is ellátta. Utolsó nagy képei (Dr. Gachet arcképe, Varjak a búzamezőn, Van Gogh karosszéke, Önarckép levágott füllel) egy emberileg megtört, magányos, meg nem értett alkotót mutatnak. Az alig 37 éves művész 1890. július 27-én magányos sétája közben mellen lőtte magát, és két nappal később, július 29-én meghalt. Pszichológusok és művészettörténészek a mai napig vitatkoznak a festő betegségéről és annak hatásáról művészetére. Eddig több mint 30 diagnózist állítottak fel, ezek között szerepel skizofrénia, bipoláris zavar, a belélegzett festék miatti betegség, temporális lebeny epilepszia – ezekhez társulhatott az éhezés, az álmatlanság és a túlzásba vitt abszintfogyasztás.
Pályafutása alatt csupán egyetlen képet tudott eladni, A vörös szőlőhegy című festményét mindössze 400 frankért vették meg. Halála után viszont egyre nőtt hírneve, a múlt század közepén már a festészet történetének legnagyobbjai között emlegették. Képei ma már csillagászati összegekért kelnek el, nem egyért százmillió dollárnál is többet fizettek aukciókon. Műveinek legnagyobb gyűjteménye az amszterdami Vincent van Gogh Múzeumban található.
1877-ben Amszterdamba utazott, hogy teológiát tanuljon, két évvel később misszionáriusnak küldték egy bányászfaluba, ahol beteget ápolt, gyerekeket tanított és szabadidejében rajzolt. A hely komorsága és szürkesége rányomta bélyegét első alkotásaira, köztük a Krumplievők című festményére.
1880-ban úgy döntött, hogy csak a festészettel foglalkozik. Brüsszelben a művészeti akadémián tanult, majd hazatért, de összekülönbözött apjával. A következő években több szerelmi csalódás érte, és teljesen eltávolodott családjától. Egyedül öccse, a műkincskereskedő Theo tartott ki mellette, aki támogatta, műtermet szerzett neki, igyekezett képeit értékesíteni, igaz, sikertelenül. A két testvér 1886-tól közösen bérelt lakást Párizsban, ahol Van Gogh olyan festőkkel kötött barátságot, mint Henri de Toulouse-Lautrec, Camille Pissarro, és megismerte Paul Gauguint is. Érdekes módon életének erről az időszakáról keveset tudni, mert a két testvér nem váltott levelet. Az bizonyos, hogy a festő ekkor hagyta maga mögött a komor színvilágot, és érdeklődni kezdett a japán ukijo-e fametszetek iránt. Utóbbiak hatása érezhető a Tanguy apó és a Virágzó szilvafa című festményein.
Van Gogh két év után megunta a nagyvárosi életet, és egyre erősebb vágyat érzett, hogy „a természetet fényesebb égbolt alatt lássa". 1888-ban a dél-franciaországi Arles-ba ment, ahol 190 merész színezésű képet alkotott; itteni sárgára festett bérelt háza a fontos dolgok és a boldogság jelképévé vált számára. Ekkor készültek legismertebb művei: a Gauguin karosszéke, a Napraforgók, a Vincent háza Arles-ban, a Roulin postás és a Virágzó fák. Barátja, Gauguin követte őt, több hónapig együtt festettek, szórakoztak, de pár hónap múlva összekülönböztek.
Van Gogh sokat szenvedett Gauguin szerinte fölényeskedő, lekezelő modorától, és attól is rettegett, hogy barátja elutazik. Feltehetően ez a félelem robbantotta ki 1888. december 23-án azt a vitát, amelyben Van Gogh pengével támadt barátjára, majd levágta saját bal fülét. A levágott testrészt megmosta, és egy prostituáltnak küldte el a következő szavakkal: „Õrizze meg jól ezt a tárgyat." (Újabb feltevések szerint elképzelhető, hogy a fület dulakodás közben Gauguin vágta le.)
Gauguin másnap Párizsba utazott, a magára maradt Van Gogh álmatlanságtól és hallucinációktól szenvedett. Az őrültnek tartott festőt a szomszéd gyermekek kövekkel dobálták és gúnynevekkel illették, nyolcvanegy helybéli pedig kérelmezte, hogy szállítsák kórházba. Van Gogh is tisztában volt állapotával, ezért maga kérte felvételét a közeli Saint-Rémi-de-Provence-ben található Szent Pál-apátság kórházába. Az itt töltött egy év alatt sem hagyott fel a festéssel, de színkezelése és formavilága keserűvé vált, alkotásait rendkívüli szépségű poétika jellemezte. Többek között ekkor születtek a Két ciprus, az Olajfák, a Sárga búzamezők és Az arles-i nő című művei.
„Felépülését" követően, 1890 tavaszán a Párizs környéki Auvers-sur-Oise-ba költözött egy műpártoló orvoshoz, aki orvosi felügyeletét is ellátta. Utolsó nagy képei (Dr. Gachet arcképe, Varjak a búzamezőn, Van Gogh karosszéke, Önarckép levágott füllel) egy emberileg megtört, magányos, meg nem értett alkotót mutatnak. Az alig 37 éves művész 1890. július 27-én magányos sétája közben mellen lőtte magát, és két nappal később, július 29-én meghalt. Pszichológusok és művészettörténészek a mai napig vitatkoznak a festő betegségéről és annak hatásáról művészetére. Eddig több mint 30 diagnózist állítottak fel, ezek között szerepel skizofrénia, bipoláris zavar, a belélegzett festék miatti betegség, temporális lebeny epilepszia – ezekhez társulhatott az éhezés, az álmatlanság és a túlzásba vitt abszintfogyasztás.
Pályafutása alatt csupán egyetlen képet tudott eladni, A vörös szőlőhegy című festményét mindössze 400 frankért vették meg. Halála után viszont egyre nőtt hírneve, a múlt század közepén már a festészet történetének legnagyobbjai között emlegették. Képei ma már csillagászati összegekért kelnek el, nem egyért százmillió dollárnál is többet fizettek aukciókon. Műveinek legnagyobb gyűjteménye az amszterdami Vincent van Gogh Múzeumban található.
Forrás
MTI
