2011. november 25., 19:57

125 éves a révkomáromi múzeum

RÉVKOMÁROM. A 2002 óta a Nyitrai Megyei Önkormányzat fennhatósága alatt működő Duna Menti Múzeum idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. A jubileumról ma emléktáblaavatással, ünnepi akadémiával és könyvbemutatóval emlékeztek meg.

A révkomáromi intézmény 1886-ban alapított elődje a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület égisze alatt – főként Alapy Gyula és Szombathy Viktor igazgatósága idején-- virágzott fel 1911 ôs 1947 között. Gyűjteményét előbb a református kollégium nagytermében, majd az 1913-ban felépített Kultúrpalotában (a múzeum mai főépületében) állították ki.

A 3 belvárosi székhelyen, valamint a VI-os erődbeli lapidáriumban és a Martosi Tájházban működő DMM-be bármikor érdemes betérni, hiszen felbecsülhetetlen értékek tárháza (többek között az ország leggazdagabb római kori gyűjteményével rendelkezik), s emellett a jubileum évében különféle meglepetésekkel szolgál a látogatóknak...

Ma a jubiláló intézmény egykori és jelenlegi munkatársai más múzeum képviselőivel felavattak egy emléktáblát a református kollégium bejáratánál. Ebben az épületben zajlott egykor a múzeum első kiállítása. 

Az emléktábla avatást követően a főépületben Csütörtöky József múzeumigazgató megnyitotta az ünnepi akadémiát, amelyen Milan Belica, a Nyitrai Megyei Önkormányzat elnöke tartott beszédet.

A vendégek felszólalásai után emléklapot kaptak az intézmény legrégebbi munkatársai – köztük Gaál Ida művészettörténész és Mácza Mihály történész, aki már négy évtizede irányítja a Múzeumbarátok Körének tevékenységét.

Érdekes látnivaló a „125 éves a komáromi múzeum“ című, 3-nyelvű (magyar, szlovák, angol) reprezentatív fotóalbum, amely történeti áttekintést is tartalmaz.

Végül megnyílt két látványos kiállítás: a „125 éves a komáromi múzeum“ című tárlat fennmaradt ereklyéket mutatbe, köztük  Magyarország 1886-beli nagyméretű vízrajzi és megyei felosztású térképét, továbbá a királyi gyalogezred egyenruháit. 

A „Szecessziós emlékek régiónkban“ című kiállítás rendhagyó időutazás a múzeumalapítás korába. Nemcsak korabeli bútorok, használati és dísztárgyak, nyomtatványok illetve viseletek, hanem megyebeli műemlékek, videófelvételek idézik fel itt a XIX. századvég hangulatát. Mindkét tárlat  április 21-ig tekinthető meg Révkomáromban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.