2011. szeptember 8., 17:29

100 éves a pozsonyi Petőfi-szobor

POZSONY. Napra pontosan 100 évvel ezelőtt, 1911. szeptember 8-án leplezték le Petőfi Sándor pozsonyi szobrát, Radnai Béla alkotását. Ebből az alkalomból ünnepi szemináriumot tartottak a Magyar Kulturális Intézetben. A megemlékezés szervezői a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság, a Magyar Köztársaság Nagykövetsége, a Pozsonyi Fővárosi Önkormányzat, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, és a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya.

Miklósi Péter, a szobor felújítását kezdeményező bizottság alapító tagja azzal kezdte, „Pozsonyra oly jellemző a szobor megszületése is, hiszen a többnyelvű városban egy német újságíró javasolta, hogy állítsanak szobrot közadakozásból a magyar szabadságharc költőjének“.

Az ötletből csakhamar valóság lett, hiszen a város szerette és elismerte Petőfit, aki küzdelmes fiatalkora egy részét itt, ebben a városban töltötte és az országgyűlési napló másolásával kereste kenyerét. Ugyan nyomorgott itt, mégsem haragudott, ellenkezőleg. Később maga is elismerte, a pozsonyi idő „érlelte meg benne, hogy a népi irányzat felé kell fordulnia. Itt találta meg igazi hangját s fordított hátat a kísérletezésnek. Vagyis a koronázó város megadta Petőfinek a tapasztalatok koronáját“ – ezt már Kovács László tanár és tankönyvíró mondta el, aki előadásában felvázolta Petőfi korát, vagyis a magyar polgárosodás évtizedeit.

Történelmi szükségszerűség volt Pozsony és Petőfi találkozása 1840-ben, 41-ben majd 43-ban, hiszen akkor Pozsony helyettes fővárosként az országgyűlés székhelye. „S miután a főrendek az év egy részét kénytelenek voltak a „diéta“ miatt itt tölteni, építkeztek. S velük együtt nőtt a város, nőttek a kulturális igényei is“. Petőfi barátaihoz, egykori iskolatársaihoz járt Pozsonyba, majd itt dolgozott. Itt írta meg a Távolbólt, az Én mátkámat, a Búcsút. Ilyen előzmények után nem lehet csodálkozni, hogy a szabadságharc elbukása és Petőfi halála után nagyon gyorsan kialakult Pozsonyban a költő kultusza.

Fél évszázaddal a dicső márciusi események után már Petőfi-szoborban gondolkodnak a pozsonyiak és pályázatot írnak ki a műre. 37 jelentkező közül választották ki a Fadrusz- tanítvány, Radnai Béla pályamunkáját, amelyet teljes egészében elfogadott a bíráló bizottság. Összegyűjtötték a pénzt és a mester megalkotta a monumentális, carrarai márványból készült szoborcsoportot – hangsúlyozta Miklósi Péter, aki ezután átadta a szót Kis-Szemán Zsófia művészettörténésznek, a Pozsonyi Városi Galéria vezető kurátorának.

Radnai „nyugodt, egyszerű Petőfit álmodott meg, olyat, akinek a kezében a kard nem az agresszivitást, az akciót jelképezi, hanem a felajánlást. Radnainak sikerült kiemelnie Petőfiből azt a momentumot, amely a századforduló városában nyilván a legtöbbet mondott: az önfeláldozást. Kritikusai szerint hiányzik a műből az epikus erő és kissé teátrális, ennek ellenére a pozsonyiak mindig nagyon szerették és ragaszkodtak a műhöz.

1921-ben megmenekült, s nem került a Mária Terézia-szobor sorsára, ám 1956-ig garázsokban, istálókban szétszedve, ládákban tárolták. 1956-ban felállították a Duna jobb partján. Kár, hogy az akkori korifeusok nem hagyták a két nagy költőt, Janko Krá¾t és Petőfit „együtt, egy térben“, ahogy az pár évig volt a Krá¾-park legszebb helyén. A két költő az életben jól megfért egymás mellett, szobraik azonban nem. Petőfit a városi illemhely mellé száműzték, s akkor kezdődött a szobor lepusztulása. 1968-tól rendszeresen ott találkoztak a magyar értelmiség képviselői március 15-én, ám változást csak a rendszerváltás hozott.

A Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság munkájának eredményeként közadakozásból felújították a szobrot és áthelyezték a Medikus-kertbe. Az emlékezetes újbóli avatás 2003. március 15-én volt. 2010. idusán történt meg először, hogy a szlovák írótársadalom színe-java megkoszorúzta Petőfi szobrát. Köztük volt Daniel Hevier is, aki sajátos hangú levélben írta meg költő-társának gondolatait mindennapjainkról, magyarokról és szlovákokról. Mint mondta „a jó szobor arról ismerhető fel, hogy „nem zavarja a környezetét“, belesimul a tájba. A jó költő meg arról, hogy „zavarja“ a környezetét, nem simul, nem idomul, hanem kényelmetlenséget okoz a hatalomnak!“

Kevesen tudják, hogy a lengyelországi Tarnowban Bem József szülővárosában szobra van Petőfinek. Az ottani szoborállítás történetét Kovács István költő ismertette, aki krakkói konzulként maga is segítette a lengyel-magyar barátság jegyében fogant gondolat megvalósulását.

A megemlékezés programjában nem szerepelt Juraj Stern, a Szlovák Külpolitikai Társaság elnökének, a Közgazdaságtudományi Egyetem egykori rektorának a rövid eszmefuttatása. Õ igazi Petőfi-rajongó, akinek főleg 1956-ban adott nagy erőt a magyar költő. Miközben figyelte, hogy mi történik Magyarországon és „szurkolt a magyaroknak“ Petőfi verseket olvasott, minden kérdésére választ adott ugyanis a költő.

Az előadások között hallhatta a közönség Petőfi Sándor Pozsonyban írt verseit Kiss Szilvia és Gál Tamás előadásában.

A megemlékezés 15.30-kor koszorúzással folytatódott a Medikus-kertben. A rendezvény védnöke, Milan Ftáènik, Pozsony főpolgármestere és Duka Zólyomi Árpád, a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság elnöke mondott beszédet. Közreműködött a a galántai Kodály Zoltán Daloskör, vezényelt: Józsa Mónika.

Megosztás