KAPOLCS. Idén is megnyílik a Művészetek Völgye: július 26. és augusztus 5. között számos programot rendeznek Kapolcson és három másik településen.
LIMA. A legjobb film díját kapta a hét végén zárult perui Al Este de Lima (Limától keletre) filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.
GYÖNGYÖS. Kortárs hagyományőrző művészeknek otthont adó palóc tájház nyílt Gyöngyösön.
CANNES. A tunéziai-francia Abdellatif Kechiche La vie d’Adele (Adele élete) című filmjének ítélte vasárnap este a Steven Spielberg vezette zsűri az Arany Pálmát a 66. cannes-i filmfesztiválon.
KALKUTTA. Húsz százalékkal csökkent a halálos közlekedési balestek száma az indiai Kalkuttában azóta, hogy a rendőrség új módszert vetett be: a Beatles együttes Abbey Road című albuma borítójának – amelyen a zebrán átkelő zenekar látható – fotójával próbál javítani a közlekedés biztonságán.
IPOLYSZALKA. 10 éves jubileumát ünnepelte szombaton az ipolyszalkai Örökségünk Nemzetközi Gyermek Folklórfesztivál.
BUDAPEST. Megjelent török fordításban Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye.
LOS ANGELES. A legújabb, We Steal Secrets: The Story of WikiLeaks (Titkokat lopunk: a WikiLeaks története) címre hallgató dokumentumfilm a kiszivárogtatásokat végző szervezet szerint elfogult és rengeteg hiba található benne.
CANNES. Végéhez ért a 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, ma este osztják ki a versenyprogram díjait, köztük a legjobb filmnek járó Arany Pálmát. Az elismerések sorsáról a Steven Spielberg amerikai rendező vezette nemzetközi zsűri dönt.
VÁRPALOTA. Szombattól szeptember 8-ig tekinthető meg az a Dalí-válogatás, amely New Yorkból érkezett Várpalotára. A tárlatot a Thury-várban rendezték be - tájékoztatta Sárváriné Rieder Zsuzsanna kurátor az MTI-t.
BUKAREST. Ötvenperces dokumentumfilmet mutatott be A mi székelyeink címmel a román közszolgálati televízió a székelyföldi magyar–román együttélésről, az autonómiatörekvésekről.
SALGÓTARJÁN. A magyarországi és szlovákiai területeken élő palócság népzenei, néptánc- és népművészeti értékeit összegyűjtve második alkalommal szervez palócföldi táncháztalálkozót a Jó Palócok Regionális Népművészeti Egyesülete.
TOKIÓ. Japán tiltakozásának adott hangot csütörtökön, amiért egy dél-koreai napilap "isteni büntetésnek" nevezte a II. világháború végnapjaiban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombákat.
AUSTIN. Az internet, egészen pontosan egy blog segítségével fejezhetik be a maják írásának megfejtését a kutatók.
NEW HEAVEN. A Yale Egyetem Csecsemőészlelés-tanulmányozó Központjában a kutatók a szociális funkciókat vizsgálták: az etikai ítéleteket, és azt, vajon a babákban eredendően benne van-e ez a képesség.
GROZNIJ. Nem fukarkodik dicsérő jelzőkkel Csecsenföldet illetően Gérard Depardieu, aki Ramzan Kadirov csecsen elnöknek tett ígéretét betartva akciófilm forgatását kezdte meg a héten Groznijban.
VELENCE. Május 30-án nyílik meg az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás (Biennále) magyar pavilonjának kiállítása. Asztalos Zsolt "Kilőtték, de nem robbant fel" című projektje háborúkból visszamaradt bombák történetét dolgozza fel a november 24-ig nyitva tartó Biennálén.
CANNES. Hatalmas csalódást okozott a dán Nicolas Winding Refn filmje a kanadai Ryan Goslinggal a főszerepben a 66. cannes-i filmfesztiválon. Az irgalmatlan című alkotást szerdán mutatták be a hivatalos versenyprogramban.
BUDAPEST. Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának zeneszáma, azaz az Összetartozás dala. A szerdán Budapesten bemutatott dalhoz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a június 4-i nemzeti emléknapon közös éneklést is szervez.
BUDAPEST. Az ülőmunkától nemcsak a derekunk fájhat, hanem növeli az agyvérzés, a szívinfarktus, a szívnagyobbodás és a vesebetegségek kockázatát is. Nem megijedni, hanem mozogni kell.
KASSA. Egyedi technika és új látásmód jellemzi Haris László fotóművész Nézz körül című kiállításának fényképanyagát, amely a kassai Rovás Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) együttműködésében csütörtöktől egy hónapon át Kassán is megtekinthető lesz.
PRÁGA. Veszélybe került Marilyn Monroe-t, a legendás amerikai színésznőt bemutató prágai kiállítás, mert a kiállítási tárgyak egy része szállítás közben eltűnt.
BUDAPEST. Belvárosi szállodájukban pihentek, onnan mentek a Puskás Ferenc stadionba a Depeche Mode tagjai, akik tegnap kilencedszer léptek fel Magyarországon.
BUDAPEST. Svédországból és más országokból is van érdeklődés a Kedvesem iránt, elképzelhető, hogy készülnek feldolgozások, de ez még alakulóban van. ByeAlex, az Eurovíziós Dalfesztivál tizedik helyezettje erről kedden Budapesten sajtótájékoztatón beszélt egy újságírói kérdésre.