Tetris
Inkább egy felismerésről írnék most, ami nemrég született bennem.
Fotó:
archívum
Gyerekkoromban nagyon szerettem a Tetris nevű játékot, pár hónapja egy boltban újra láttam, megvettem, játszani kezdtem.
Ahogy érkeztek az alakzatok, hirtelen rájöttem, mindig is így éltem: mindent rendbe tenni, tökéletesíteni, időre. Hézagokat töltöttem ki, sietve, miközben a sorok kérlelhetetlenül emelkedtek. Sokáig hittem, hogy akkor nyerek, ha minden a helyére kerül. Feszített, kifárasztott.
Amióta elengedtem a tökéletesség kényszerét – nem olyan régen – és nem a hiányokra, hanem a játék/az élet örömére figyelek, továbbjutok. Újra tanulok élni. A Tetris még mindig ugyanaz. Én már nem.
Az írás megjelent a Magyar7 2026/ 1. - 2. számában.
Címkék
