Szülőföld, mindig újra megtalállak
Az Alapítvány a Közjóért támogatásának köszönhetően két hiánypótló könyv jelent meg a közelmúltban, a Bodrogközi írók, költők arcképcsarnoka és a Szülőföld, mindig újra megtalállak. A kötetek bemutatóját múlt csütörtökön tartották a királyhelmeci Magyar Házban.
Az első a régmúlt és a jelenkor 21 alkotóját mutatja be. A másik kötet, amelynek címe egyben a cikké is, az első kötet szerzőit meghaladóan további 9 alkotó antológiája.
Beszélgetéseik során Pásztor István felvetette, jó lenne, ha ezeket a neves személyiségeket kicsit bővebben, könyv formájában is megismerhetné a nagyközönség. Tomojka Tünde szívesen elvállalta a számára felkínált szerkesztői munkát. Felvette a kapcsolatot a perbenyiki lokálpatrióta, helytörténet- és Mailáth családfakutató Cap Györggyel, akinek több évtizedes feltáró munkája során a Bodrogköz története egyre részletesebben rajzolódik ki. 2020 tavaszán elkezdték a közös munkát.
Ahogy az est folyamán Tünde bevallotta, az eddig megszokott mozgóképes tudósítások szerkesztői munkájához képest sok új tapasztalattal gazdagodott. Örült a felkérésnek, a változatosságnak, szívesen kipróbálta magát eddig ismeretlen, új műfajban is – a kiadványszerkesztésben. Mint mondta, az arcképcsarnok íróinak, költőinek zömét névről ismerte. Többek munkásságába azonban csak most volt alkalma betekintést nyerni.
A szerkesztői munka Tünde figyelmét olyan témájú könyvekre is felhívta, amelyeket magától nem biztos, hogy leemelt volna a polcról. Példaként említette a családi könyvtárukban évek óta meglévő Gyimesi György vadásztörténeteinek több kötetét is. Ennek a kötetszerkesztési munkának köszönhetően azon kapta magát, hogy a vadász-élményeket elmesélő könyvet le sem tudta tenni. Külön élvezet volt számára Lorántffy Zsuzsanna leveleinek olvasása éppúgy, mint Szirmay Antal Zemplén Vármegyéről írt jegyzetei.
A fiatalon elhunyt királyhelmeci származású, majd Szegeden és Budapesten élt Kemechey Jenő irodalmi munkásságát is kiemelte. Az irodalmárok Mikszáth Kálmánhoz hasonlítják a felvidéki dzsentri sorsot megörökítő, ma már nehezen fellelhető regényeit. Szívmelengetőnek nevezte, hogy neki köszönhetően megismerhetjük a régi bodrogközi és Ung-vidéki falvak embereinek mindennapjait. Aki bodrogköziként őseink életvitele, a 150-170 évvel ezelőtti itteni táj, vagy az ahhoz alkalmazkodó életmód iránt érdeklődik, mindezt részletekbe menően megismerheti báró Sennyey Miklós és a rendkívül művelt, széles látókörű tanárnő, Szendrői Geőcze Sarolta írásaiból, szociográfiáiból.
Cap György kutatásai során akkor találkozott először Szendrői Geőcze Sarolta nevével, amikor rábukkant egy általa írt cikkre.
Ebben arról mesél, hogy utazásai során, karácsony előtt betért a Mailáth-kastélyba, és azt látta, hogy a Mailáth gyerekek ajándékokat, díszeket készítenek a fára. Egy kisfiútól megkérdezte, kinek lesz mindez, mire a kastély leendő ura azt válaszolta, hogy a szegények karácsonyfájára készítik. Ez a cikk megmaradt Cap György emlékezetében, és arra késztette, hogy többet is megtudjon a cikk szerzőjéről. Kiderült, hogy Mailáth gróf munkatársáról van szó.
Mindketten szociálpolitikusok voltak, akik a néplélekkel foglalkoztak. Ahogy a kutató fogalmazott, az egyik javítani akart az emberek helyzetén, a másik mindezt meg akarta örökíteni. Geőcze Sarolta azonban vita tárgyát képezte kettejük között a könyv szerkesztése során, árulta el Cap György. Mégpedig azért, mert rengeteg forrás, internetes adatbázis hibásan jelölte születési helyét Bacskóként, illetve Vlacskoként, ám Cap György kutatásai alapján hitelt érdemlően leszögezhető, hogy Geőcze Sarolta a bodrogközi Bacska szülötte.
Mailáth József az, akihez – saját szavaival szólva – Cap György mindig visszakanyarodik. Ő volt 40 éven keresztül a Bodrogközi Tiszaszabályzó Társulat elnöke.
E témában számos előadást tartott, cikkei jelentek meg és a társulat alapításának 50. évfordulójára, 1896-ban egy összefoglaló monográfiát is megjelentetett. Ennek egyik fejezetét, a Tisza szabályozása előtti Bodrogköz népi életéről szólót, Geőcze Sarolta írta. A másik fejezet a Bodrogköz vízrajzáról, a Tisza szabályozásáról Ullrich Vilmos mérnök tollából származik. Róla szinte semmit nem tudtunk, akárcsak a folyószabályozás másik, Királyhelmecen dolgozó mérnöke, Révy Géza Viktor neve is ismeretlenül cseng, pedig a 19. század végén külön kötetben publikálták szakirányú munkásságát, így ő is kiérdemelt helyet kapott az antológiában. A Sennyei család több, valamilyen formában publikáló tagja közül báró Sennyei Miklós kapott helyet a kötetben, szintén a Tisza szabályozásával kapcsolatos írásából mutatnak be részletet a szerkesztők.
Zemplén vármegye főispánja, Mailáth Antal végrendeletét olvasva derült fény arra, hogy vékei kastélyát Szmrecsányi Paulára hagyta, akinek budapesti lapokban jelentek meg versei. Levelezett Arany Jánossal, akit meg is hívott a vékei birtokára, de a költő gyengélkedő állapotára és öregségére hivatkozva lemondta a látogatást. Arany Jánoshoz című versét jól ismerik az Arany-kutatók, ám most mégsem ezt válogatták be Szmrecsányi Paulától az antológiába, hanem az 1880-as évek Vékéjéről szólót, amelyben saját gazdasszonyi létének mindennapjait örökíti meg.
Ahogy zárszavában Cap György megjegyezte, már most mintegy 10 olyan szerzőről tudnak, akik e két kiadványból terjedelmi okok miatt kimaradtak. Bízzunk tehát a folytatásban!
Megjelent a Magyar7 2022/46. számában.
