Százhuszonöt éve született Királyhegyi Pál író, humorista
1900. december 27-én született Budapesten Királyhegyi Pál író, publicista, humorista, a pesti humor legendás alakja, neki tulajdonítják a mondást, miszerint "Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes".
Erzsébetvárosban, a Hársfa utcában született, néhány jelentős kitérőt téve szinte egész életét ott is élte le. A Horánszky utcai reáliskolába járt, ahol már kamaszként a Diákhumor című hetilapot szerkesztette, olyan sikerrel, hogy az újságot a tanári kar be is tiltotta. Középiskolai tanulmányait, egy tanárával való konfliktusa miatt, a Belvárosi Reáliskolában fejezte be, itt is érettségizett.
Nem sokkal ezt követően szerelmi bánatában beállt a Tanácsköztársaság hadseregébe, majd a fehérterror elől az Egyesült Államokba hajózott. Ott volt liftes fiú, bőrgyári munkás, pincér, banki alkalmazott, magyar nyelvű lapoknál újságíró, 1927-től statiszta, majd forgatókönyvíró Hollywoodban. 1931-ben hazatért és a Pesti Napló munkatársa lett, a Színházi Élet és az Új Idők is közölte írásait. 1938-ban Londonba ment, ahol a Daily Telegraph című lapnak írt cikkeket, és fordításokat is vállalt.
1941-ben egy vérmes színésznővel folytatott viharos szerelmi kalandja után visszatért Magyarországra. Döntését később így kommentálta: "Sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot". A marhavagont végül valóban nem késte le, 1944-ben Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták. Előtte még munkaszolgálatra is hurcolták, a legenda szerint amikor munka közben mögé lépett egy őr és úgy fenékbe rúgta, hogy felbukott, ő felkelt, leporolta magát és azt mondta: "Tudja mit? Most lett elegem az egészből."
Az amúgy is kis termetű, törékeny Királyhegyi a háború után csonttá soványodva jött haza, nem sokkal később megírta tragikus élményeinek groteszk humorú regényét Mindenki nem halt meg címmel. 1945-től a Ludas Matyi és a Képes Figyelő című lapok munkatársa volt, sorra közölték humoros jeleneteit, szatíráit, karcolatait, s több regénye is megjelent, köztük A gengszterek nem nőnek az égig, Az ígéretek földje, A lejtőn felfelé, a Maud Courtney mestersége. Az Ascher Oszkár igazgatta Pódium kabaré konferansziéja is volt, darabot írt Földi paradicsom címmel a Vígszínháznak, majd a Belvárosi Színházban megnyílt Királyhegyi kabaré állandó szerzője lett.
A Rákosi-korban, 1951-ben a Heves megyei Adácsra telepítették ki, ebben amerikás múltja mellett szerepet játszott legendás távirata is, amelyet soha nem küldött el, de barátainak, ismerőseinek széles körben terjesztett.
A távirat címzettje Sztálin volt, szövege pedig így hangzott: "A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop". Humorérzékét ekkoriban sem veszítette el, az adácsi időszakból maradt fenn például levele otthoni barátaihoz az alábbi szöveggel: "Most már tudom, hogy él Marci Hevesen. Ne irigyeljétek!"
1952-ben térhetett haza, de továbbra is publikációs tilalom alatt állt. Ezalatt alkalmi szellemi munkákból élt, később a Vidám Színpad, majd a Kis Színpad mutatta be kabarétréfáit. 1956 után népszerűsége már töretlen volt, mint konferanszié kabarékban szerepelt, dolgozott az Esti Hírlapnak, foglalkoztatta a Ludas Matyi és a rádió, időnként a televízióban is feltűnt. Humoreszkjeiből, színműveiből, kisregényeiből több kötete is megjelent, 1979-ben pedig kiadta önéletrajzi regényét Első kétszáz évem címmel. A műből 1985-ben Maár Gyula rendezett játékfilmet, 2018-ban pedig a Jurányiban mutatták be a DEKK Színház és a Füge közös produkciójában készült monodrámát Bánki Gergely rendezésében, Szabó Zoltán főszereplésével.
Királyhegyi egyik fő témája a férfi és a nő, a férj és a feleség viszonya volt. Ő maga imádta a nőket, és - noha nem volt hódító alkatú a maga 150 centiméterével - a nők is rajongtak érte, bizonyság erre, hogy ötször nősült, persze ezt a tényt is humorral tálalta:
A nagyvárosi humor, a pesti vicc egyik legeredetibb megjelenítője 1981. június 7-én halt meg otthonában. Ars poeticája szerint:
2016-ban Királyhegyi Pál nem fér a bőrébe címmel jórészt még kiadatlan novellái, karcolatai, 2017-ben A becsület nem szégyen címmel nyolc füzetes regénye (ponyvája) jelent meg egy kötetben, a 2018-as Kinyomozom a szemüvegemet címmel megjelent könyv pedig Királyhegyi 1945-től haláláig megjelent írásait tartalmazza.