„Suttogó rokonok”

A közönség (a nézők és a hallgatók) a Duna mindkét oldalán, Párkányban és Esztergomban felsorakozva várták, hogy a nemzetközi kortárs művészeti esemény elkezdődjön. Minden a terv szerint alakult. Fél óra múltán, az előadás közepe táján hirtelen lecsapott a vihar, a felállított sátrakat kis híján elmosta az eső, és a közönség a híd alá menekült, vagy más búvóhelyet keresett. Az előadás azonban a vihar ellenére is folytatódott, és abban a pillanatban, hogy a cselló utolsó hangja is átkelt a Dunán, az esztergomi bazilika mögül egy dupla szivárvány ívelte át a Dunát. A szervezők ezt jelnek vették, és megfogadták, hogy az eredetileg egyszerinek indult AquaPhone-t évenként ismétlődő programmá teszik a két határ menti városban. A közreműködők mindig ugyanazok, csak a szerzők változnak évente. 

Az AquaPhone szöveg alapú zenés, határokon átívelő megmozdulás, amely során német, magyar és szlovák írókat kérnek fel, hogy a helyszínen, az eseményhez szabva hozzanak létre irodalmi alkotásokat, amelyeket – zenei betétekkel fűszerezve – felolvasnak a Mária Valéria híd lábánál.  

Honnan származik az AquaPhone elnevezés és mit fejez ki? 

Az AquaPhone a feleségem, Hanneke, ötlete volt, aki maga is művészetközvetítő. Nagyon meghatották anyám történetei azokról az időkről, amikor a Mária Valéria hídnak még csak a csonkjai látszottak. Az egymástól elszakadt rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek nem volt más lehetőségük, mint szélcsendes időben lemenni a Dunához, és a folyón keresztül üzenni egymásnak. Az eseménnyel feleségem azok előtt kívánt tisztelegni, akik leleményességükkel képesek voltak a határok és a távolságok áthidalására úgy, hogy mondanivalójukat elsuttogták a Duna vizének. Az eseményt a hívás (phone) és a víz (aqua) szókapcsolattal neveztük el. 

Minden nyáron hallhatjuk Párkányban és Esztergomban is, hogy a szöveges elbeszélést a part mindkét oldalán egy-egy zenész kíséri. Hogy jutottatok el a végső koncepcióhoz, hogy a „suttogó rokonok” története egy művészeti formációvá nője ki magát? 

A kivitelezés mindannyiunk számára kihívás volt. Világos volt előttünk, hogy dialógusra van szükség, amit el lehet beszélni a Duna vizén keresztül. Klaus Merz svájci íróhoz fordultunk elsőként, aki örömmel fogadta felkérésünket. A kísérletezések során kiderült, hogy a szöveg nem tűnt elégnek, zenére is szükség lesz. Alfred Zimmerlin zeneszerző, csellista lépett be harmadikként a csapatba, így végül Hanneke, Klaus és Alfred közösen dolgozták ki a koncepciót. 

Ez a művészeti megnyilvánulás tagadhatatlanul a múlt században történt eseményekre emlékezteti a résztvevőt, mintha az emberiség nem tanulna a múltból. Tematikailag folyamatosan utal arra, hogy a történelem megismételheti önmagát. De sok modern kori kihívással kellett szembenéznetek, hogy az esemény történeti autentikussága megmaradjon. 

A Duna fél kilométer széles Párkány és Esztergom között, a híd ma már folyamatosan „üzemel”. Arra nem kaptunk engedélyt, hogy a zajt okozó forgalmat leállítsuk, ezért szükségünk volt egy hangmérnökre, aki szabályozta a hangerősséget. Az volt a követelmény, hogy az előadók nemcsak érthetően beszéljenek, de azt három nyelven, németül, magyarul és szlovákul tegyék. A zenészek egyórás partitúrát készítettek, ami szöveges részeket tartalmaz. 

Milyen szlovákiai segítőkkel dolgozol együtt? Hogy tudod külföldről irányítani mindezt? 

Hivatalosan a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás a rendezvény szervezője. Vezetőjével, Himmler Györggyel együtt tervezzük a programot, nélküle nem lenne AquaPhone. A helyszínen, tehát Párkányban Gyuri szervez mindent, felesége, Zsófi segítségével. Képesek másokat is segítségre lelkesíteni. Hanneke és én csak ötleteltünk, a kivitelezés kizárólag az ő érdemük, és Párkány város támogatása is sokban könnyíti az életünket, ha a szervezésről van szó, hisz Svájcból ezt elég nehézkes lenne időről időre kivitelezni. 

Melyik az a kulturális érték, amely a legfontosabb számodra? 

A művészet és a társadalmi megmozdulás összefűzése. Az AquaPhone kapcsolatot teremt különböző művészeti műfajok között, nyelvi határokat hidal át, összeköti a Duna két oldalát, mint ahogy annak idején a „leleményes emberek” tették, akiknek nem volt más választásuk, ha kapcsolatot akartak teremteni egymással. 

Kik voltak az idei nyár meghívottjai? Mit láthatott, hallhatott a nézőközönség? 

Hagyományos irodalmi délutánt szerveztünk a párkányi Hídőrház udvarában. Az idei szöveget a svájci Christian Haller írta, vele beszélgettünk. Ingrid Samel német írónő bemutatkozása után a Három Holló Alapítvány közreműködésével „A Dunáról a Dunánál” jelige alatt Király Edit szerkesztő mutatta be a „Folyó” című Duna-antológiát és Parti Nagy Lajos költő olvasott fel. Szlovákra Eva Andrejčáková, németre Wilhelm Droste fordította a szövegeket. Pásztor Ádám gitárzenéje gazdagította a délutánt. Az idei AquaPhone egy különlegességgel is szolgált, hiszen a hagyományos csapat mellett Mila Haugová költő felvételről közreműködött. Mindezek után az olasz Mattia Muri Reggeli a hídon című filmjét vetítettük le a párkányi moziban. 

Hogyan határoznád meg magad a kortárs körforgásban? 

Remélem, ember vagyok, sokféle érdeklődéssel. Szerencsés vagyok, lehetőségem volt egyet és mást az életemben kipróbálni, megvalósítani és általában hatékony támogatást is kaptam hozzá. 

Az AquaPhone első tíz évéről szóló, három, magyar, szlovák és német nyelven írt könyvet AquaPhone-Štúrovo –Esztergom 2006–2015 címmel adták ki a Marenčin PT Kiadó gondozásában.