Sebők Valéria, az örök Tűzvirág
Amikor ezeket a sorokat írom, valószínűleg a Budapesti Operettszínház nézőterén ül, A cirkuszhercegnő előadását nézi. Ma, közel a nyolcvanhoz is forgalmasabb az élete, mint a hétköznapi élet a Lánchídon, de messziről látszik rajta, hogy ezt nagyon élvezi. A kertje tele virággal és gyümölccsel, s miközben órákon át beszélgetünk, s az eltelt évtizedeket idézzük fel, elkészíti a finom fokhagymás lángost, de bőven ecseteli a közeljövő terveit is. Újságíró legyen, aki követni tudja, mi mindenre készül az elkövetkezendő hónapokban. Igen, ő Sebők (Balogh) Valéria, nincs, aki ne ismerné Gömörben.
Időpontot egyeztetni sem volt könnyű, hisz amikor épp nem a kertjében tesz-vesz vagy nem unokázik, ahogy a hozzá hasonló korú nagymamák szokták, akkor könyvet ír, rendezvényeket látogat, s újabban tagja a nemrég alakult Tűzvirág formációnak, amellyel járják a környék falvait és iskoláit. Jó három évtizede ismerjük egymást, de ha jól emlékszem, mégsem Gömörben találkoztunk először, hanem a nagymegyeri nyári egyetemen, mert 1998-ban még ilyen is volt. Egykori tanáromat, Somos Bélát hívták meg egy előadásra a határon túli magyar irodalmakról, aki segítségül hívott, vázoljam fel röviden a szlovákiai magyar irodalom eltelt évtizedeit. Megtiszteltetésnek vettem a feladatot, de gyorsan lebuktam; letagadhatatlan palóc nyelvjárásom gyorsan elárulta, hogy könnyű dolgom van, hisz jómagam is felvidéki vagyok. Nos, itt találkoztam először Sebők Valériával, de nem utoljára, sőt későbbi évtizedeink kibogozhatatlanul összefonódtak.
Voltunk munkatársak, volt egy ideig a főnököm is, de egy biztos, hosszú évek óta a csodálója vagyok, még akkor is, ha ennek ő talán nem mindig örül annyira. „Sose bakiztam annyit, mint most, amikor velem szemben ültél a Tűzvirág előadásán” – mondja gyöngyöző kacajjal, s egy pillanatra elszégyellem magam. De rögtön hozzáteszi, – „remélem, a következő előadásunkon is ott leszel!”
Félig-meddig értelmiségi családból származik, hisz nagybátyjai iskolázott emberek voltak, de valakinek a gazdasággal is törődnie kellett, s ez a feladat az édesapjára maradt. A simonyi kisiskola után Feleden járta ki a felső tagozatot, ahol két évben Szako László volt az osztályfőnöke, s amíg kötelező katonai szolgálatát töltötte, Koncsol Lászlóné Nagy Katalin ugrott be helyette. Mellettük a kémiát tanító Mázik Mária hagyott mély nyomokat benne, s mivel remekül tanult, nem is nagyon volt kérdéses, hogy gimnáziumban folytatja tovább. A választás a Füleki Gimnáziumra esett, ahol Teleki Tiborné lett az osztályfőnöke egy különleges osztályban, ahol harminckilencen voltak, s mind egy szálig lány. S abban az évben akkora volt a lányfölény, hogy a másik osztályban (ebben érettségizett Böszörményi István) is a lányok voltak többségben. Még a templom melletti épületben kezdték a tanulást, de már a hegyen épült új iskolaépületben (ma itt működik a II. Koháry István Alapiskola) fejezték be a harmadik évet, s annak az előcsarnokában volt a szalagavatói bankett is. Feledről „követte” őt Szako László is, de szívesen emlékszik Princz Ernőre, Vassányi Aurélra, ahogy Tóth Lajosra is, aki annyira megtaníttatta vele a sokak által nem kedvelt oroszt, hogy a magyar mellett mindenképpen ezt szerette volna második szaknak, ha már nem gyógyszerésznek jelentkezett, ahogy azt a rokonságból többen is szerették volna.
S mivel a Teleki házaspár akkor tette át a székhelyét Fülekről Nyitrára, így ő is velük tartott, s mivel orosz abban az évben nem nyílt, így lett magyar-szlovák szakos. Leérettségizve, a 39 lány teljesen szétszéledt (így van ez, ha egy szem férfi sem akadt az osztályban), utoljára a tízéves érettségi találkozót tartották meg, azóta semmi. Ezt máig nagyon sajnálja, de kárpótolják őt más osztálytalálkozók, így például első újbásti alapiskolai osztályával máig évente találkozik. Nyitrán a Teleki házaspár mellett olyanok tanították, mint Csanda Sándor, Ónodi János, Barta Tibor, Révész Bertalan vagy a máig élő Szeberényi Zoltán és Zsilka Tibor. „Utóbbi volt az egyetlen, akinél elsőre megbuktam” – idézi a régi szép éveket Valika, aki azóta is rendszeresen találkozik egykori nagymegyeri osztálytársnőjével, Zakál Pirivel, hogy felidézzék a régi szép emlékeket.
– teszi hozzá huncutkásan. S miután átvehette a tanári oklevelét, elkezdődtek a mozgalmas munkásévtizedek.
Bár több lehetőség közül választhatott, ő mégis a kevésbé vonzónak tűnő, s jóval több utazást igénylő medvesalji, újbásti alapiskolát választotta, ahol négy évet töltött el. Innen 17 évre a rimaszécsi alapiskolába került, ahol még gyerekszínjátszó csoportot is működtetett Sajócska néven, amellyel még a Duna Menti Tavaszra is eljutottak. S bár Rimaszécs alig pár kilométerre van férje szülőfalujától, Zsíptől, meglepve mondja, hogy nem ezért került Rimaszécsre, sőt férjével még Simonyiban, a szomszédjukban ismerkedtek meg, ahová a későbbi férje látogatóba érkezett egyik szepsi osztálytársához, ugyanis mindketten a szepsi Mezőgazdasági Szakközépiskolába jártak. A házasságukból két fiú, Attila és Gábor született, előbbi követte édesanyját a tanári pályán, igaz ő magyar-angol szakos lett, ahogy követte édesanyját az igazgatói poszton is a Tompa Mihály Református Gimnáziumban, amelyet tíz éven át igazgatott, s ahol most is tanít.
Kisebb fia, Gábor viszont szabadúszó, járja a világot, hosszú évek óta él a fenti északon. Volt már üzemvezető, de tengeri halász is, s ő maga is meglátogatta már párszor Norvégiában. Amikor felépült a családi házuk a rimaszombati Akasztóhegyen, iskolát váltott, s Rimaszombatban tanított tovább a Tompa Mihály Alapiskolában, majd az önállósult Ferenczy István Alapiskola első igazgatója is lett kilenc éven át. Bató József kollégájával egyetemben épp a rövid életű iskola emlékkönyvén dolgozik.
Amilyen nagy siker volt 1993-ban az iskola megalapítása, ugyanolyan keserű élmény volt annak 15 évvel későbbi bezárása is. Az ok: a demográfiai válság, amely mára nem kerülte el a helyi szlovák iskolákat sem. Innen vonult nyugdíjba, de később még egy évre vállalta az akkor hirtelen megüresedett igazgatói posztot a református gimnáziumban. Kérdezem, vannak-e kedves diákjai, akikre nagyon büszke, de erre szigorúan nem ad választ, mondván, akkor túl hosszú lenne a cikk, de játékos huncutsággal azért hozzáteszi, „azt az egyet megemlítheted, hisz, tudom, úgyse hagynád ki”. Igaza is van, ő pedig nem más, mint a ma már ismert brácsaművész, Botos Béla Bumbi, aki annak idején a Kulcsár Tibor Életműdíj átvételén az Obliviont eljátszotta a tiszteletére. De megkapta Sebők Valéria a Csemadok életműdíját is, hisz nemcsak Zsípben, majd Rimaszombatban vett részt aktívan a Csemadok munkájában, hanem 2002-ben elvállalta a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának az elnöki munkáját is, s elnöksége tíz éve alatt a szervezet a virágkorát élte, számos új rendezvényt hoztak létre (Ferenczy István Irodalmi- és Képzőművészeti Verserny, Győry Dezső Napok, Dobré slovo szlovák szavalóverseny, Pósa Lajos Irodalmi- és Közművelődési Kávéház), sőt ERESZ címmel még lapot is alapítottak. Már nyugdíjasként elvállalta a feledi Kistérségi Tanügyi Hivatal vezetését is, amelyet tíz éven át vezetett, számos új rendezvényt és munkacsoportot hozva létre az óvodáktól kezdve a felső tagozatig.
Ezek a munkák már bőven beleesnek a nyugdíjas évekbe, de szemernyit sem lassított, amíg el nem érték őt és férjét is a különböző egészségi problémák, de erről szinte csak a legközelebbi hozzátartozók tudtak, s Valika – bár látszólag visszavonult –, így is alig volt rendezvény nélküle Rimaszombatban. De otthon sem unatkozott, messze földön csodált kertje elég munkát adott mindkettejük számára, míg a két unoka sok-sok örömet hozott a nagy házba, amelybe már csak hármasban maradtak a férjével és a kutyussal, amely ottlétemkor egyik fotelból a másikba teszi át a székhelyét, mígnem a nagy melegben az egyik fotel alatt talál megnyugvást. Jó egy éve – ha nem is váratlanul –, végleg itt hagyta szeretett férje, s bizony voltak hónapok, amikor elsősorban a munka segítette át a végtelennek tűnő egyedülléten. Ekkor jött az emlékkönyv ötlete, míg a nála is pár évvel idősebb, másik örökifjú, Ádám Zita arra kérte fel, lektorálja a gömöri iskolák történetéről írt vaskos könyvét.
– teszi hozzá, de ennél is nagyobb meglepetésként érte Rák Magda ajánlata, hogy vegyen részt a most alakuló Tűzvirág együttes munkájában.
– mosolyog sokat sejtetően, s látom a szeméből, ha tíz év múlva találkozunk, akkor is oszlopos tagja lesz a Tűzvirágnak, legfeljebb kettős szereposztásban.
