Putty, Fejér és Földes
Szólhatna ez az írás egy gyilkos csirkecsontról, vagy a magyar kabaré egyik jeles, de mára szinte elfeledett alakjáról, ahogy arról is, hogyan férnek meg egy író életművében a leggyilkosabb szociotragédiák és a habkönnyű operettek. Szól is, de mégsem csupán ezekről a témákról, hanem hármukról, akiknek mindannyiuknak volt köze a Felvidékhez, s volt közük egymáshoz is. Még akkor is, ha így együtt hárman valószínűleg sose találkoztak. Putty Lia, Fejér István és Földes Imre – a közös ma az bennük, hogy végleg elfeledtük őket.
Akivel tényleg egy csirkecsont végzett
A legismertebb közülük mindenképpen az egyetlen hölgy volt, aki világhírnévig jutott, akit a Kabaré című világhírű musical/film sztárja, Sally Bowles, vagyis Liza Minnelli példaképéül emleget a harmincas évek Berlinjében játszódó musicalben. De nekünk, kései nézőknek fogalmunk sincs, ki is volt ő, arról meg végképp nincs, hogy az egykor színésznőként indult sztár magyarként, ráadásul a Felvidékről indult a világkarrier felé, s bár már a hangosfilm halálra ítélte, az életét egy fogyókúrázás közben éjjel titokban elnassolt csirkehússal együtt lenyelt csontocska okozta.
A kis Putti Amália (ezen a néven anyakönyvezték) egy évvel a Millennium után született a Tőketerebes melletti Vécsén (ma Vojčice) egy báró és egy grófnő leányaként, apja királyi és császári százados volt, így kellemes neveltetést kapott. Alig 16 éves, amikor először férjhez megy, Első férje Szepessy Zoltán főszolgabíró volt, akinek gyorsan szült is két leánygyermeket. De Amália nem érte be a megszokott dzsentri életmóddal, ezért jó három év múlva elvált a férjétől, s a keleti végekről Budapestre utazott, s beiratkozott Rákosi Szidi színiiskolájába, s a tanulmányaival párhuzamosan már meg is mutatta a tehetségét, ugyanis a Royal Orfeumban lépett fel táncosnőként.
Tánctudásával és extravagáns megjelenésével azonnal meghódította a férfiszíveket és a rendezőkét is, 1918-ban már a felvevőgép előtt áll, s ő az egyik főszereplője a még tíz évvel ezelőtt íródott botránydráma, A császár katonái című mozinak, amely Földes Imre drámája alapján készült a később hangosfilm-rendezőként is befutott Balogh Béla rendezésében. Putty mellett a többi főszerepben a nézők a mára teljesen elfeledett Ihász Aladárt, Gere Zsigmondot, a később Hacsekként halhatatlanságot szerzett Herczeg Jenőt és egy Lukács Pál nevű, Liánál három évvel idősebb fiatalembert láthattak a nézők, aki majd Paul Lucas néven évtizedekkel később az Oscart is begyűjti.
Amikor viszont A császár katonái 1918 decemberében bemutatásra kerül, még forrong a világ, az Osztrák-Magyar Monarchia teljes szétesőben, Magyarországon Károlyi Mihály került épp hatalomra, a nagyvárosokban dühöng a spanyol nátha, s a háborút túlélt emberek mindennapi betevőre és alkalmi szórakozásra várnak, mondjuk egy jó kabarétréfára valamelyik orfeumban. S ezekből van is bőven, akkoriban szinte minden sarokra jut belőlük Pesten.
Igaz, ők is a túlélésért küzdenek, a Rimaszombatban született Kőváry Gyula, aki Nagy Endre mellett ott bábáskodik a kabaré kezdeteinél, évekig Berlinben próbálja túlélni a gazdasági válsággal megterhelt húszas éveket. De a Royal Orfeum 1908 óta állja a sarat, s egészen 1953-as lebontásáig szórakoztatja a pesti nagyérdeműt. Csak hogy képben legyenek, a lebontása után a helyére épült fel az 1961-ben megnyílt Madách Színház.
De térjünk vissza Putty Lia karrierjéhez, aki szintén nem volt elégedett a pesti viszonyokkal, előbb a Kőrös-parti Párizsban, vagyis Nagyváradon ütötte fel a tanyáját, majd Bukarestbe emigrált tovább, ahol mind szakmailag, mind magánéletileg zsúfolt időszakot bonyolít le, többek között belekeveredett egy öngyilkossági ügybe is, s végül későbbi férje, Louis Jahnke csempészi ki Romániából s meg se állnak Berlinig. A német főváros akkoriban a liberális életvitel európai központja, ahol éjszakánként a Scalában lépett fel. Itt változtatta nevét Lya de Puttira, s az UFA-nál forgatott.
Hat év alatt 14 filmben játszott, de ennél is többre vágyott, s 1926-ban kihajózott Amerikába, előbb New Yorkba, majd Hollywoodba ment, ahol több világhírű némafilmben kapott főszerepet. Nem panaszkodhatott, heti 1 800 dollár volt a fizetése. De evés közben jött meg az étvágya, nem fogadta el a Columbia által felkínált hosszútávú szerződést, így ingázott az USA, Berlin és London között.
Eljátssza a Scarlett Lady nevű mozi címszerepét, majd Londonban a Szabadság, szerelem című film főszerepét. Már a harmincas évek elején járunk, Berlinben készülődik a fasizmus, míg a némafilmek iránt már egyre kevesebb a kereslet, 1931-ben már Magyarországon is megjelenik a hangosfilm. Mivel Lia hadilábon áll az angol nyelvtudásával, hiába a titokzatos vonzerő, szép lassan kimegy a divatból. New Yorkba utazik, ahol Walter Blumenthal bankárhoz készül feleségül menni, de a férfi családja a házasságot nagyon nem támogatja. A történet ugye sokszorosan ismerős...
De filmszerep sincs, így mellőzése miatt hamis éhségsztrájkba kezd. Egyik éjszaka titokban csirkét evett, amikor egy csont megakadt a torkán. Ugyan sikeresen megműtötték, s a csirkecsontot eltávolították a torkából, de vérmérgezést (toxémia), végül tüdőgyulladást kapott, és alig 34 évesen elhunyt. 1931-et írtak akkor, így már esélye sem volt, hogy ott legyen a magyar hangosfilm kivirágzásánál.
Kassáról a kabaré világába
Jöjjünk Vécséről egy kissé nyugatabbra, mégpedig Kassára, 1911-ben, vagyis még a Monarchia utolsó békeéveinek egyikében itt született Fejér István, akit némileg meglepő módon A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona is jegyez, bár élete nagy részét Budapesten élte le. Ahogy Lukács Pál és Földes Imre, ő is egy asszimilálódott zsidó család gyermeke, apja Kassán ismert szemorvos volt. Prágában járt műszaki egyetemre, de már itt elcsábította a színház, Emil Burian D34 szocialista szellemű színházában dolgozott.
1936 és 1938 között a Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) által kiadott Magyar Nap munkatársa volt, cikkeket ír és fordít is. A lap főszerkesztője Kálmán Miklós (Moskovics Kálmán) volt, s olyan munkatársai, mint Berkó Sándor, Fábry Zoltán, Betlen Oszkár, Ilku Pál, Vadász Ferenc vagy Vass László, vagyis a baloldali tollforgatók színe-java. Már a müncheni döntés után, 1940-ben áttelepül Magyarországra, ahol munkásmozgalmi tevékenysége miatt kerül börtönbe. Tudjuk, Magyarországon Csehszlovákiával ellentétben betiltás alatt volt a kommunista párt. De Fejér legalább a háborút élve megúszta. 1945 és 1948 között a Munkás Kultúrszövetség egyik vezetőjeként dolgozott, majd véglegesen a könnyű múzsa szolgálatába áll. Előbb a Színház és Mozi című lapnak lesz a főszerkesztője, az 1956-os népfelkelés után ő lesz az 1957 május 17-én induló Film, Színház, Muzsika főszerkesztője, amely 1990-es megszűnéséig Magyarország egyik vezető kulturális hetilapja, a létrejövő kulturális diktatúra egyik szócsöve. Nemcsak Magyarországon olvassák, hanem sok előfizetője van a határon túl is, így a felvidéki olvasók úgy tájékozódhattak (a bulvárszagot messziről kerülve) a budapesti kulturális eseményekről, hogy a bonyodalmas határátlépések miatt nem is nagyon láthattak élőben színházat.
A TV megjelenésével a lap annak egyik hírvivője lett, a hetvenes években évkönyveket is kiadott, s összerakva egyes lapszámait a kezdetektől a megszűnéséig, nagyon pontos s olvasmányos lenyomata a szocializmusnak nevezett időszak kulturális életéről. Fejér István gyorsan átadta a főszerkesztői posztot utódjának, Lenkei Lajosnak.
Érdekesség, hogy a laptól való távozásuk után mindketten színházigazgatók lettek, Fejér 1967-ig a Vidám Színpadot és a Kis Színpadot igazgatta, míg Lenkei a Vígszínházat. Persze tudjuk, a Víg igazi vezére a legendás Várkonyi Zoltán volt, aki azokban az években élte a zenitjét a színházban, s akkoriban készültek legendás történelmi kalandfilmjei is A kőszívű ember fiaitól az Egri csillagokig. Lenkei nevét mára teljesen elfeledtük, pedig 1972-ben az ő novellájából készítette Keleti Márton utolsó befejezett játékfilmjét, a Fuss, hogy utolérjenek! című vígjátékot, amelyben utoljára láthattuk a zseniális Pécsi Sándort s először a Rozsnyóról indult Sunyovszky Sylviát.
Fejér maradt a könnyű múzsánál, s az igazgatói teendői mellett időnként egyedül vagy társakkal kabaréjeleneteket is elkövetett. Valljuk be, ezek a kabarétréfák már közel se jöhettek a harmincas évek zseniális kabaréíróinak (Lőrincz Miklós, Rejtő Jenő, Vadnai László, Mihály István vagy Nóti Károly) a szintjéhez, s bizony minden egyes kabaréjelenet megszületését megelőzte egyfajta öncenzúra is, de azért a műfaj tisztességes kisiparosai közé tartozott, s művei közül egy-kettő ma is használható, remek iparosdarab. Még 1957-ben írta meg az Irány Caracas című vidám darabját, amely bizony az 1956-os eseményeket érinti, ha szőr mentén is. A nyolcvanas évek elején tévéfilm is készült belőle Kalmár András rendezésében, s a filmben találkozhatunk Avar Istvánnal és Márkus Lászlóval is.
A Kéri Ferenccel írt Az alkohol öl című vidám darabját gyakran veszik elő amatőr színjátszó csoportok is, 2019-ben a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola színjátszó csoportja is bemutatta Klukon V. Gergely rendezésében. Tudni illik, hogy mi illik című könnyed hangvételű kétkötetes illemkönyve generációk kötelező olvasmánya volt, s talán ma se ártana elolvastatni az egyre kevésbé illedelmes generációkkal. Fejér alig 65 évesen hagyta itt végleg a kabaré földi világát.
Társadalmi szeizmográfdrámák és habkönnyű operettek
Az írás elején már szó esett arról, hogy az 1918-as Putty Lia-film (A császár katonái) írója, az 1881-ben Kaposváron, asszimilálódott zsidó családban született Földes Imre, aki Thury Zoltánnal és Bródy Sándorral együtt a Monarchia legkeményebb bírálói közé tartozott. Holott a majdnem par ecxellence drámaírói karrierje történelmi drámákkal indul, az 1904-ben írt A király aráját a Nemzeti Színház mutatta be. A dacos lelkek és a Hadik-huszárok után hirtelen témát és időt váltott, s a kora társadalmát és viszonyait keményen bíráló drámák írására adta a fejét, A császár katonái és a Hivatalnok urak bemutatása után nem véletlenül sorolták be a baloldali írók közé.
A császár katonáiban (1908) az osztrák-magyar közös hadsereg magyarellenes világát ábrázoljaellenzéki szellemben, míg az egy évvel később íródott Hivatalnok urak a magántisztviselők életét vitte színpadra (volt miből merítenie); az alkalmazottak urat játszanak, miközben napi megélhetési gondjaik vannak.
A drámát majd a nyolcvanas években Horváth Z. Gergely filmesíti merg a tévében. 1928-ban írta ikerdrámáit (Tüzek az éjszakában, Az égő város), amelyek a román illetve a cseh/szlovák uralmat mutatják be nem túl optimista lenyomatban. 1936-ban írt ifj. Horváth Pál című szatírája az állástalan fiatalok kilátástalanságának a tükörképe, míg Grün Lili című vígjátéka a pesti zsidóság mindennapjaiba nyújt könnyedebb hangvételű betekintést. De volt ennek a komor embernek egy mosolygósabb arca is, s ez a mosolygósabb arc az operett műfaját preferálta. Legtöbbet Ábrahám Pállal dolgozik együtt (Hawai rózsája, Viktória, Júlia, Fehér hattyú), de alkalmi alkotótársa Buttykay Ákosnak, Brodszky Miklósnak és Hűvös Ivánnak is, s ő írja a második világháború utáni egyik első magyar operett szövegkönyvét, a Fekete liliomot, mégpedig Nóti Károllyal és a kassai származású zeneszerzővel, Kemény Egonnal közösen. A darabot a Fővárosi Operettszínház mutatja be, a főszerepben Karády Katalint láthatja a közönség 1946 hideg és pénzmentes decemberében. Amikor meghalt, már túl voltunk az 1956-os forradalmi eseményeken, sőt halála után alig egy hónappal Nagy Imrét is kivégezték.
Három kivételes művész, ma mindhárman a feledés teljes homályában. Talán érdemes lenne őket kilibbenteni onnan, hisz a maguk idejében mindhárman szorosan a kor miliőjéhez tartoztak, s akkoriban bizony legalább a művészet szoros kötelékében élők jól ismerték őket.
