„Ő »csak» a Venczel Vera volt”
A címet színésztársától, Pápai Erikától kölcsönöztem, talán nem véletlenül. Azon kevesek közé tartozott, aki sugározta magából a ma már annyira hiánycikknek számító szeretetet. Huszonévesen berobbant a halhatatlanságba, s bár volt idő, amikor légüres térbe került, élete alkonyán visszakapta régi fényét, s ugyan a rég kiérdemelt Kossuth-díj nem adatik meg, neki pályatársai és a közönség osztatlan elismerése annál inkább. 80 éve született Venczel Vera.
Piciny gyerekkora óta tudatosan színésznek készült, s apja, aki annak idején szintén színészi babérokról álmodott, nem akadályozta ebben. Igaz, féltette, hisz a színészet nem egy nyugalmas, nyugdíjas pálya, sőt minden szerepben, minden este úhra és újra bizonyítani kell.
Vera Makay Margitnál bontogatta a szárnyait, s a felvételire szeretett költőjét, Kosztolányit vitte. Igaz, ekkor már volt némi színészi múltja, hisz szerepelt a Karambol és az Egy csónak elindul című filmekben is. Ez utóbbinak egyébként első férjét, Esztergályos Károlyt is köszönheti, akitől ugyan gyorsan elváltak, de az később sem feledkezik meg róla, meghívja a Móricz Zsigmond Pillangó című regényéből készült filmjébe, amelyben ő, a született városi lány Hitves Zsuzsikát, a tősgyökeres parasztlányt alakítja, méghozzá annyira hitelesen, hogy 1971-ben Cannes-ban a tévéfilmfesztiválon megkapja a legjobb női alakítás díját.
Várkonyi őbenne látta Szentirmai Katinkát, ahogy Gárdonyi Egri csillagokjának Vucuskáját is, amelyek után zsákszámra kapja a szerelmes leveleket. „Megmaradt örök Vicuskának” – írja róla évekkel később egyik méltatója, de ebben a mondatba némi kritika is vegyül. Egyik filmből ki, a másikba be – így teltek pályafutásának első évei, foglalkoztatta Keleti Márton (Tanulmány a nőkről, A régi nyár), Zsurzs Éva (A fekete város), Egy óra múlva itt vagyok (Weidermann Károly), Mamcserov Frigyes (Csak egy telefon), Révész György (Utazás a koponyám körül) és Fábri Zoltán (Isten hozta, Őrnagy Úr!).
Képes Vera, Mária, Rozalicska, Ágoston Kati, Ágika... Világszínvonalú alkotások, amelyekből nem hiányozhatott a magyar színjátszás színe-java, köztük legendás vígszínházi kollégái. Amíg éjjelente és a nyári szünetekben forgatott, a színházi idényt a Víg falai között töltötte, ahol Várkonyi szintén azonnal bedobta a mély vízbe, de ezt egyiken sem bánták meg.
Talán legemlékezetesebb szerepe Szonya alakja volt a Horvai István rendezte Ványa bácsiban. A címszereplő Latinovits Zoltán (később Tomanek Nándor), Asztrov Darvas Iván, míg Jelena Andrejevna Ruttkai Éva. Pár évvel később őt bízzák meg Koncsalovszkij filmjének szinkronizálásakor is Szonya magyar hangjával.
Itt találkozózik újra egykori tanárnőjével, Makay Margittal is. De ő az első magyar hangja Zeffirelli Júliájának, vagyis Olivia Hussey-nak is Józsa Imre oldalán, ahogy Audrey Hepburnt is ő magyarította a Várj, míg sötét lesz című Hitchcock-horror első magyar változatában. Amíg egykori osztálytársai, Koltai Róbert vagy Molnár Piroska még a helyüket keresik, őt egy ország ajnározza.
A hetvenes években kezdenek elfogyni a szerepek, a film már nem kapkod utána, s a tévében is az Ida regénye címszerepeés A tűz balladája főszerepe az üdítő kivétel, Várkonyi még gondol egykori üdvöskéjére, s a Bernarda Alba házában, A kör négyszögesítésében, Gorkij Barbárokjában biztosít neki méltó szerepeket, annak halála után már csak ő marad hűséges a Vígszínházhoz egészen a haláláig, az már sokkal kevésbé.
Persze ezek a feladatok nem pótolhatják a színpadi deszkák hiányát. Légüres térbe kerül, amelyből majd a kilencvenes években az a Zsótér Sándor szabadítja ki, aki előszeretettel keres méltó szerepeket idősebb színésznőknek, így ő mozdítja ki a színészi holtpontról Béres Ilonát és Schubert Évát is. Előbb az Ibusárban gondol rá, később Esterházy Búcsúszinfóniájában, Brecht-darabjaiban, s Börcsök Enikővel közösen rábízza A kék madár Titil és Mitil szerepeit is.
Közben a színház vezetése is rájön, lehet és érdemes is Venczel Verában gondolkodni, fontos szerepet kap a Sógornőkben és a Molnár Ferenc írásaiból készült Monokliban, amely a Víg korosodó színészeinek biztosít lubickolási lehetőséget. Eszenyi Enikő igazgatása idején már ismét a régi Verát látjuk a színpadon, még akkor is, ha csak egy nyúlfarknyi szerep jut a számára az Alföldi Róbert rendezte Julius Caesarban, amelyben Harkányi Endrével egy öreg házaspárt alakítanak, míg az Eszenyi rendezte Hamletben Kútvölgyi Erzsébettel ők a sírásók.
Nem kapja meg viszont a Száz év magányban Ursula szerepét, s egy kis szerep jut a számára a Hegedűs a háztetőn című musicalben is, amely előadás majdnem a végzete is lesz. Az egyik előadáson ugyanis ráesik egy díszletelem, s a madárcsontú színésznő hónapokig nyomja a kórházi ágyat. De el ne feledkezzünk megújult színpadi pályájának egyik csúcspontjáról, a Szepes Mária által írt A vörös oroszlán monodrámásított változatáról, amellyel Pozsonyba is eljutott.
A csendes évek közepette megteremtették közös családi otthonukat a rimaszombati Czapp György alkalmazott grafikussal, s ugyan egy gyerek sose adatott meg a számukra, de a pesthidegkúti házat benépesítették kutyákkal és macskákkal, s Vera a kollégáin kívül több íróval is szoros barátságot ápolt, így Pálos Rozitával, Pilinszky Jánossal és Szepes Máriával is. A tízes években megérkeztek a szakmai elismerések is, Ruttkai-. Páger-, Bilicsi- és Tolnay-díj, Prima-díj, a Halhatatlanok Társulata is örökös tagjává választja, s megkapja a Magyar Filmakadémia életműdíját is. A hatalom is kezdi elismerni sok évtizedes munkáját, előbb érdemes, majd kiváló művész lesz, de a Kossuth-díjjal már elkésnek. Az utolsó éveiben saját, majd férje betegsége miatt fokozatosan visszavonul, s ugyan még meghitt családi környezetben megünneplik a 75. születésnapját, de pár hónappal később csendben, szerényen, ahogy egész életében élt, átköltözik az égi társulatba.
„Finom, lírai alkat volt, aki a színpadon és filmen egyaránt a belső igazságával és természetes jelenlétével hatott” – írja róla egy ifjú rajongója, Bohó Markusz. „Én színésznőnek készültem, nem sztárnak – mondta a nyolcvanas években egy interjújában” – s így is élt egész életében. Akkor is, amikor sütkérezett a hihetetlen népszerűségben, s akkor is, amikor havi 5-10 perceket töltött a színpadon. S bár azt a bizonyos Három nővért felelőtlen kezek letörölték a filmszalagról, a ma is agyonnézett klasszikusok bevésik őt a következő nemzedékek emlékezetébe is.
