Nem képzelt riport egy felvidéki versmondó verseny döntőjéről
Amikor valaki verset vagy prózát mond, nem csupán szöveget idéz fel, hanem nyelvet, kulturális jellemzőket szólaltat meg. A XXXIII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny döntőjére a legtehetségesebb felvidéki tanulók érkeztek, hogy előadásukkal bizonyítsák: a magyar irodalom nemcsak örökség, hanem élő, továbbadható érték.
Érsekújvár. Április utolsó hete van. Kellemes tavaszi idő csal mosolyt az emberek arcára. A langyos szellő beszédfoszlányokat aggat a Petőfi utcai Csemadok-székház falaira. Az épületben szervezők intézkednek, szülők, pedagógusok érdeklődnek, diákok beszélgetnek. Akár egy felbolydult méhkas, amelyben méz helyett, a magyar líra és próza alkotásai kapnak helyet. Vannak, akik a középső országrészből érkeznek, míg mások keletről vagy nyugatról jönnek, hogy a legerősebb mezőnyben is helytálljanak. Öröm és izgalom elegye lengi körül a helyiségeket, a versenyzők tekintetében kíváncsiság és elszántság tükröződik, ahogy elindulnak a Fő téren található kultúrházba. Harmincharmadszor is elérkezett az idő, a megnyitóval elindul az idei „Tompa” döntője.
Idén a résztvevőknek, az iskolai fordulókat követően, online kellett jelentkezniük. Akadtak járások, ahol körzeti fordulót is rendeztek, de volt, ahol a járási fordulóval indítottak, attól függően, hogy az adott járásban hány magyar tannyelvű alap- és középiskola működik. Idén összesen 2033 versenyző adta be jelentkezését, és ebből 187-en jutottak be a döntőbe, hogy hat kategóriában mérjék össze tehetségüket.
A kultúrház nézőtere lassan megtelik. Pár perc múlva kezdődik a megnyitó. Ez az első döntőm zsűritagként. Végül én is bejutottam a döntőbe… A különböző kategóriák versenyzőit négy háromfős zsűri értékeli. A mi triónk elnöke Szvorák Zsuzsanna pedagógus, rendező, akinek munkáját és teljesítményét számos rangos kitüntetéssel ismerték már el. Hármasunk következő tagja pedig Holka Gizella, Kulcsár Tibor-díjas pedagógus.
És akkor még nem ejtettünk szót az egyik legnagyobb „mumusról”, amely a tét nagyságával növekszik. A lámpaláz szinte észrevétlenül telepszik egyes versenyzőkre, és sápadtra festi az arcukat. Ha valaki izgulós, akkor a tapasztalat megszerzése nagy segítség lehet a lámpaláz leküzdésében, vagy szabályozásában. Egyébként nemcsak ők izgulnak, hanem én is. Egyrészt a diákokért, másrészt pedig azért, hogy ne történjen semmi, ami őket, vagy engem kizökkenthet az összpontosításból. Mert a zsűri is feszülten figyel, miközben érzi a vállára nehezedő felelősség súlyát.
Ezt a felelősséget a tanárok, szülők is cipelik, és ennek megfelelően, alaposan felkészített versenyzők követik egymást. Már az első kategóriában találkozunk olyan diákokkal, akik előadásukkal képesek rabul ejteni közönségüket. Sőt! A harmadik kategória versmondói olyan színvonalon teljesítenek, hogy egyik ámulatból esünk a másikba. A beszédük tiszta, a hangsúlyok a helyükön, értik a művek mondanivalóját, és olyan erős érzelmi hatásokra képesek, hogy azt az idősebbek is megirigyelhetnék. A zsűritagokkal többször összenézünk, és tekintetünkben villan, hogy nagyon nehéz lesz döntenünk. De miért is lenne könnyű? Ezek az iskolások hónapok óta arra készülnek, hogy a megfelelő szülői és tanári támogatással, a lehető legjobb formájukat mutassák a megmérettetésen. Mindezt úgy, hogy sokan közülük más tantárgyakból is rendszeresen versenyeznek, vagy éppen sportteljesítményükkel hívják fel magukra a figyelmet. Azt hiszem, nemcsak a szülők és pedagógusok lehetnek büszkék a „tompás” diákokra, hanem mindenki, aki szívén viseli a magyar nyelv és kultúra sorsát.
És akikre még büszkék lehetnek a vers- és prózamondó közösség tagjai, azok a szervezők, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen magas színvonalon a döntő. A szervezési feladatokat ketten tartották kézben, Sztruhár Izrael Diána, a Csemadok Országos Elnökségének tagja, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának elnöke és Danczi József, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának titkára, az érsekújvári alapszervezet elnöke. A munkájukat egy harmincfős szervezőcsapat támogatta.
A székházba visszatérve, Danczi Józseffel beszélgetek, és kíváncsian hallgatom, hogy a hosszas szervezési folyamat végén, hogyan éli meg magát a versenyt. Úgy látja, a menet közben érkező pozitív visszajelzések is megerősítik a szervezőket abban, hogy a befektetett idő és energia megtérül. Ráadásul olyan országos rendezvényről van szó, amely képes nagyszámú fiatalt megszólítani.
Miközben az előadásokat figyelem, azon töprengek, felbecsülhetetlen értékű ajándékot nyújtanak át az alap- és középiskolások, a felnőtt kategóriában indulók, és a verséneklők. A tehetségük, a szorgalmuk, a bátorságuk és a szabadidejük elegyéből olyan élményt kapok, ami sokáig elkísér utamon. Ahogy az értékelésen is elmondtam, a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny az egyik olyan rendezvénysorozat, ami megtartó erőként hat rám. Amikor három és fél éve Magyarországról a Felvidékre kerültem, nem sejtettem, hogy ennyi tapasztalatot szerzek és ilyen mértékű hatások érnek majd.
Hiszem, hogy akik a helyszínen hallgatták a produkciókat, vagy online kapcsolódtak be a délutáni gálák műsorába, úgy gondolják, ennek az országos, főként a fiatalokat megcélzó rendezvénysorozatnak folytatódnia kell. És folytatódni is fog, hiszen Agócs Ildikó, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke – miután megköszönte az érsekújváriak segítségét – bejelentette, hogy a döntő jövőre visszatér Rimaszombatba.
Kedves olvasóink, ezentúl kéthetente jelentkezik Csemadok rovatunk, amelyben a Szlovákiai Magyar Közművelődési és Társadalmi Szövetség életének egy-egy szeletét mutatja be Kaszás Kornél, aki Petőfi-programosként maga is a kulturális szövetség munkáját segítette.
