Nekünk írták a dalt
Ezzel a címmel nyílt meg januárban, a Magyar Zene Házában, a magyar popzene történetét feldolgozó kiállítás, amelynek alcíme: A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai, 1957-től a rendszerváltozásig. A tárlat nemcsak felidézi a magyar könnyűzene hőskorát, hanem díszleteiben is megidézi a Kádár-korszakot.
Bill Haley egy stúdióban 1954. április 12-én rögzítette a Rock Around The Clock c. számát, és ezzel új korszakot indított útjára a szórakoztató zene történetében és a társadalmi vonatkozások terén egyaránt. Generációk zenei élményvilága és ízlése változott meg ezzel. Kelet-Európában is a popzene egyik legizgalmasabb fejezetét hívta életre.
Ebbe a különös világba nyújt betekintést a tárlat. Valójában időutazás ez azok számára, akik megélték ezeket az évtizedeket, ugyanakkor a fiatalabbak számára pedig történelem. Mi volt a popzene szerepe Kádár diktatúrájában? Miként születtek az új zenei műfajok, azok sztárjai, slágerei? Kik voltak a rajongók?
Mit közvetítettek a dalok kódolt üzenetei? Hogy megérthessük, Magyarországon miért tudott elemi erővel berobbanni az új populáris zene, meg kell idézni a korszak szürke hétköznapjait is. 1957-ben a Martiny együttes lett az első hazai kétszámos rock and roll-hanglemez tulajdonosa.
A kiállítás képekben és szövegben egyaránt bemutatja a magyar hagyományos tánczene, a klasszikus rock, a pop-rock, az undergraund, a hard rock és a folk legfontosabb képviselőit, a 60-as évek elejétől megjelenő ifjúsági klubokat, amelyek a beat bölcsőjét ringatták. Ezt követően létrejöttek az első kultikus helyek, mint - teljesség igénye nélkül - a Budapesti Ifjúsági Park vagy az Egyetemi Színpad. Őket az egyetemi és a főiskolai klubok követték, a Bem rockpart, az Almássy Téri Szabadidőközpont vagy épp a Fekete Lyuk.
Jelentőségük abban állt, hogy helyet és lehetőséget adtak a legrangosabb zenekaroknak is arra, hogy közelebb kerüljenek rajongóikhoz. Bár a zenei élet központja mindig Budapest volt, azért néhány vidéki egyetemi városban is kialakultak kultikus központok.
A fővárosban idővel a Kisstadionban és a Tabánban is tartottak fellépéseket, végül a Budapest Sportcsarnokban és a Népstadionban is rendeztek koncerteket (lásd Queen).
A múlt század végén alapjaiban változott meg a zenének a felhasználókhoz történő eljutása, hiszen a rádió és a tévé mellett megjelentek a szalagos és a kazettás magnók, lemezjátszók, videomagnók, amelyek lehetővé tették, hogy az emberek hazavihessék a zenét, ráadásul -társadalmi rétegektől függetlenül - ez mindenkire igaz volt. A kiállítás ezeket a hordozó eszközöket is bemutatja.
Természetesen a szocialista rendszer cenzúrázta a zeneszámokat, állami intézmények foglalkoztak a műfajjal, jelentősen befolyásolva azt, ki, hol, hogyan érvényesülhet. De a lemezborítókat is cenzúrázták, akár be is tiltottak. Erre a sorsra jutott pl. Szörényi Levente Utazás, Koncz Zsuzsa Jelbeszéd, vagy pl. az LGT Mindenki c. albuma is, amelyek szintén megtekinthetőek. Külön falat szenteltek a kiállítók a mindenható Országos Rendező Irodának, amelynek az volt a feladata, hogy a közönség kulturális programjait biztosítsa. Ők vizsgáztatták az előadókat, tőlük lehetett működési engedélyhez jutni. Az ORI kistestvére, az Országos Szórakoztatózenei Központ pedig kategóriákba sorolta az előadókat, ezzel bérezésük lehetőségeit is kijelölve, ahogyan azt is, hol léphetnek fel.
A kiállításból azt is megtudhatjuk, hogy elsőként az Illés együttes jutott ki nyugatra, igaz, nyilatkozataik miatt nem maradt el a büntetésük sem. A poplemezkiadásban pedig évtizedeken át Erdőss Péter volt élet és halál ura.
A kiállítás eredeti ereklyékben is gazdag, bemutatja pl. Somló Tamás szaxofonját. Szó esik a minőségi hangszerek beszerzési módjáról is, Király Tamásról, akit szívesen neveztek ruhaszobrásznak, hordhatatlan ruhák előállítójának stb., ruhaperformanszai mégis élménynek számítottak. De a kiállítók megidézik a rajongókat is, bepillantást adva bizonyos csoportok lelkületébe is.
A rajongás mára sem halt ki, hiszen az előadók ma is képesek az embereket fanatizálni. És a szabadság vágya sem avul el. A kiállítás egy picit túl is tekint a rendszerváltáson, felvillantva a Szigetfesztivált is.
Magyarországon csak 1989 kezdett kialakulni az a szokás, hogy az előadók úgy tisztelegnek a nagy elődök előtt, hogy a múltból kimazsolázzák azokat a dalaikat, amelyek a legkedvesebbek számukra, és leporolják őket. Ezek azután a kereskedelmi tévék tehetségkutatóiban is felhangoznak.
A korszak legkiemelkedőbb előadóit, zenekarait, emblematikus slágereit és legfontosabb poptörténeti eseményeit bemutató tárlat június 22-ig tart nyitva.
