2022. augusztus 2., 08:40

Művészetek Völgye – Minden eddiginél több látogató

Minden eddigi rekordot megdöntött az idei Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, már ami a látogatók számát illeti.

Művészetek Völgye
Művészetek Völgye
Fotó: Művészetek Völgye
Napok, melyek kiragadtak a valóságból, hogy új lendületet adjanak az elkövetkező hétköznapokhoz, míg újra találkozunk. Napok, melyek hosszúra nyúltak és különös elegyét alkotják a szórakozásnak és a pihenésnek. A nyugalom és a gondtalanság tíz napja”

– így és ehhez hasonlóan jellemezhető az idei Művészetek Völgye, aminek programjaira idén 120 ezer látogató volt kíváncsi, s az összművészeti fesztivál 31 éves története során most először fordult elő, hogy a szervezők az egyik napon kénytelenek voltak kitenni a „megtelt” táblát, hiszen – amint azt a szervezők közölték – július 28-án 15 ezer látogatót vonzottak a programok. A fesztiválon a tavalyihoz képest 20 ezerrel többen vettek részt.

Gyakran telt ház előtt zajlottak egyebek mellett a Színház Színpad, a Cirque du Tókert, a Világzenei Udvar, valamint a Kaláka Versudvar programjai is. Szintén sokakat vonzott a Deva, vagy éppen a Freakin' Disco koncertje, és szintén teltházas volt többek közt az Ivan and the Parazol, Palya Bea és a Besh o droM fellépése is.

A Művészetek Völgyében népszerű volt a véradás is; összesen 1046 ember döntött az adakozás mellett, így 470 liter vért adtak a fesztiválozók, amellyel több mint 3 ezer ember életét menthetik meg.

Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja jövőre is várja a látogatókat. A kapolcsi, a vigántpetendi és a taliándörögdi udvarok 2023. július 21-e és 30-a között nyílnak meg. Aki már most biztosítaná a helyét a 32. Művészetek Völgye Fesztiválra, az ide kattintva vásárolhatja meg a tíznapos bérletet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.