Mozgásban és közösségben – Lőrincz Csongor világa
Vannak emberek, akiket nem kell bemutatni egy közösségben. Nem azért, mert hangosak, vagy mindig a figyelem középpontjában állnak, hanem azért, mert szinte mindenhol ott vannak, ahol szükség van rájuk. Ha rendezvényt kell szervezni, segítenek. Ha pakolni kell, elsőként érkeznek. Nem keresik a reflektorfényt, mégis meghatározó alakjai annak a közösségnek, amelyhez tartoznak. Lőrincz Csongor fiatal kora ellenére közéjük tartozik.
A története Szilicén kezdődött, a csendes gömöri településen, ahol az emberek ma is ismerik egymást, ahol a közösségnek még valódi jelentése van. Csongor ebben a környezetben nőtt fel, és talán éppen ezért alakult ki benne egészen fiatalon az igény, hogy ne csupán szemlélője, hanem alakítója is legyen környezetének.
A Csemadok már akkor belépett az életébe, amikor talán még nem is tudta, hogy a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyt a Csemadok szervezi. Csongor hatéves korától kezdve, több alkalommal is megmérette magát alapiskolásként. Ez volt az első találkozása a szervezettel. A versenyeket követően hosszú évek teltek el anélkül, hogy csemadokos rendezvényekre járt volna, mert a programkínálat és az érdeklődési köre nem találkoztak egymással.
A változást Kovács János, a Rozsnyói járás titkára hozta el számára, aki tavaly besétált a rozsnyói gimnázium magyar tannyelvű osztályába, és megszólította a diákokat.
– Nano, ahogy becézik, az egyik legismertebb vendéglátóhelyet vezette Rozsnyón, nagy tapasztalattal rendelkezik a szervezésben és az adminisztrációban egyaránt. Elmesélte, hogy mivel foglalkozik, majd azt mondta, hogy menjünk el a Csemadok-házba, és alkossunk együtt valamit. Mi pedig éltünk a lehetőséggel, és felkerestük.
Egy héttel később már a rozsnyói Csemadok-házban ültek, és megvitatták a lehetőségeket. Ennek folytatásaként kezdtek takarítani, rakodni, és berendeztek maguknak egy közösségi teret, próbatermet, ahol iskola után beszélgethettek, ráadásul a hangszereknek is jutott hely.
Természetessé vált a csemadokos lét
A maroknyi magyar középiskolás komolyan gondolta, hogy szeretne valamit tenni a korosztályáért, így amikor a Felvidéki Banda koncertet adott Rozsnyón, a táncházat már ők szervezték a Csemadok épületében. Ugyanilyen lelkesen segítenek akkor is, ha kvízest, vagy filmvetítés várja az érdeklődőket. Ráadásul Csongor a tanulás és a Csemadok mellett, egy helyi kávézóban is dolgozik, amit jó döntésnek tart a mai napig.
– Szilice, ahonnan származom egy kis falu, ahol mindent kell csinálni, így megszoktam a kétkezi munkát. Ráadásul szeretek az emberekkel foglalkozni, így ezt a munkát is szívesen végzem – meséli a tizennyolc éves gimnazista, aki ifi csemadokos társával, Timár Botonddal segített akkor is, amikor a Csemadok első ízben kitelepült az idei Gombaszögi Nyári Táborba.
Lépésről lépésre vált természetessé számára, hogy a Csemadok rendezvényeihez, vagy a Rákóczi Szövetség programjaihoz kapcsolódjon. Aki beszélget vele, hamar észreveszi, hogy számára a közösség nem elvont fogalmat jelent, hanem embereket, barátokat és közös élményeket.
– El sem tudom képzelni az életemet a Rákóczi Szövetség vagy a Csemadok ifi klubjának rendezvényei nélkül – mondja Csongor, aki a Rákóczi Szövetség táborában, és különböző programjain is rendszeresen feltűnik.
Amit biztosan tanulhatunk Csongortól, az időbeosztás, hiszen az iskola és a különböző programok mellett, a néptánc hosszú évek óta meghatározó az életében. Annak idején modern tánccal kezdte még kisgyerekként, majd a református iskolában, ahova nyolcévesen került, sokan néptáncoltak, így ő is kipróbálta. A Kristóf Bálint és Kristóf Répássy Ivett vezetése alatt működő Borostyán Néptánc- és Népzeneműhelyben tanul táncolni, és lelkesedése egy évtized alatt sem csökkent.
– Felléptünk Olaszországban, Montenegróban, Bulgáriában, Albániában, Macedóniában és Magyarországon is. A vezetők igyekeznek minél több helyre elvinni minket – mondja Csongor, aki pedig nemcsak a tánc és a közösség, hanem az utazások miatt is örül ezeknek a lehetőségeknek, mert szeret világot látni. Szívesen ismer meg új helyeket és új embereket, és nem fél kilépni a komfortzónájából. Talán éppen ezért jelentett számára különleges élményt az Erasmus-programban való részvétel is, amelynek köszönhetően Ciprusra is eljutott.
Mindenre jut ideje
De lehet-e örökölni ezt a fajta mentalitást, szervezési készséget és magas energiaszintet? Csongor családja szerint az anyai nagyapa volt az, aki Szilicén ifi klubot vezetett, és hasonló elhivatottsággal vetette bele magát a közösségi életbe.
– Édesanyám gimnáziumi tanárként szintén sokat szervez, így tőle is sokat tanultam. Édesapám pedig a faluban működő vadásztársaság vadászgazdája, így ő is sokat tesz azért, hogy jól menjenek a dolgok – magyarázza a rozsnyói Csemadok ifi tagja.
Talán az eddigiekből is következik, hogy a folyamatosan mozgásban lévő, tizennyolc éves fiatal szenvedélyesen szereti a sportot. Egyrészt a kihívások és az eredmények, másrészt pedig a közösségi élmény miatt. Szilicén rendszeresen összegyűlnek focizni, akár húszan is. A meccs után leülnek beszélgetni, megisznak egy üdítőt, amiért már megéri kimenni a pályára. Ha pedig nem a labdát rúgja, kerékpározik, fut, Spartan Race-versenyeken indul, és ha bele tudja préselni a napirendjébe, meglátogatja az edzőtermet is.
– A sport számomra nagyon fontos. Mindig azt mondom, ha van rá idő, csinálni kell. Ha pedig nincs, akkor meg kell teremteni rá az alkalmat. Mosolyogva teszi hozzá, ha szabadidejében nyeregbe pattan, a kiadós túrák sem riasztják vissza.
– Munkába sokszor biciklivel járok, és élvezem a táj szépségeit. Ha pedig elindulok tekerni, száz kilométer megtétele sem jelent különösebb akadályt.
Lőrincz Csongor esetében az lehet az ember érzése, hogy egy pillanatra sem képes lassítani, és keresi azokat az alkalmakat, amikor új emberekkel ismerkedhet meg, vagy a barátaival találkozhat. Éppen ezért figyeli érdeklődve a fiatalok szociális szokásait. Úgy látja, hogy a Covid évei nyomot hagytak a fiatalokban, megszokták az online világot, a telefonon keresztüli kapcsolattartást, és kevésbé érzik fontosnak a személyes találkozást.
– Az a pár óra, amit a barátaiddal tölthetsz, nagyon fontos, mondja, de nemcsak a saját korosztályáért aggódik, a Csemadok jövőjéről is gondolkodik. Tudja, hogy minden szervezetnek szüksége van utánpótlásra, és azt is látja, hogy ez ma már sokkal nagyobb kihívás, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Ennek ellenére optimista. Azt mondja, mindig akadnak olyan fiatalok, akikre lehet számítani. És szerinte ennyi elég ahhoz, hogy egy közösség tovább éljen.
Ahogy az ő példája is mutatja, a Csemadoknak mindig is szüksége volt olyan emberekre, akik nemcsak beszélnek a közösségről, hanem tesznek is érte. Lőrincz Csongor közéjük tartozik. Ha pedig a következő években egyre több hozzá hasonló, tettre kész fiatal találja meg a helyét a közösségben, akkor a Csemadok előtt biztató jövő is állhat.
Az írás megjelent a Magyar7 2026/39. számában.
