Mi lesz a lefoglalt csempészárú sorsa?
A Nagymihályi Vámhivatal pénzügyi igazgatásának tagjai 2021 első felében nagy mennyiségű árut foglaltak le és semmisíttettek meg. Leggyakoribb csempészárunak a cigaretta, az alkohol és a növényvédőszerek számítanak.
Az év első felében a vámhivatal több mint 3,5 millió cigarettát, 13,7 kilogramm dohányárút, hat kilogramm cigarettahulladékot és 92 darab hamis márkajelzésű sportruházatot égettetett el a hulladékégetőben. Egy arra szakosodott helyi üzemben kerültek megsemmisítésre a növényvédőszerek, valamint 204 kg tetrafluor-etán.
A lefoglalt 154 liter tiszta alkohol egy szennyvíztisztító telepen végezte pályafutását. Ugyancsak likvidáltak 742,5 kg állati eredetű készítményt: húst, szalonnát, zsírt, töpörtyűt, túrót, vajat, tejtermékeket. Ezeknek a lefoglalt termékeknek a megsemmisítését az utasoknak kell állniuk, árát a Szlovákiába történő belépéskor határozzák meg.
Elkoboztak továbbá egy traktort, amelyet szintén illegálisan kívántak behozni az országba. Ezt egy aukción elárverezték, a bevétel pedig az államot illette.
Léteznek olyan elkobzott árucikkek, amelyeket humanitárius célokra ajánlanak fel, vagy árveréseken, pályázatokon eladásra kerülnek.
A közelmúltban lefoglaltak eredeti ortodox ikonokat, ezek a bártfai Šariš Múzeum ideiglenes tárolójába kerültek, a korallokat és kagylókat oktatási célokra használták fel, míg az élő papagájokat a bajmóci állatkertbe szállították.
A vám- és adószabályok megsértésének eseteit nemcsak az Ukrajnával szomszédos határátkelőknél, hanem a vámhatár-zónában ill. a Szlovák Köztársaság egész területén jegyzik.