Megőrizni és továbbadni a magyarságunkat
Szcsuka Edit, a Csemadok hosszúszói alapszervezetének elnöke az egyike annak a négy személynek, akik az idén Csemadok-életműdíjban részesültek. A pelsőci alapiskola pedagógusa azt vallja, hogy a magyarságunkat, a kultúránkat, a hagyományainkat ápolnunk kell, feladatunk ezek megőrzése és továbbadása.
Hogyan fogadta a Csemadok-életműdíjat?
Nagyon meglepődtem, amikor Füzék Erzsébet értesített arról, hogy a Területi Választmány felterjesztett a díjra. Óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy gondoltak rám, hogy fontosnak, elismerésre méltónak tartják azt, amit eddig elértem. Ugyanakkor úgy tartom, semmi különöset nem vittem véghez, csak tettem a dolgomat. Ezután is tenni fogom. Életműdíjról van szó, ami valamilyen összegzést feltételez, ám ez korántsem jelenti azt, hogy most már meg kell állni. További munkára sarkall, hogy folytassam azt, amit elkezdtem. Hangsúlyoznom kell, hogy bár a díjat egy személy kapja, az nemcsak nekem szól, hanem az egész helyi szervezetnek, a mindenkori vezetőségnek és azoknak, akik segítik a munkánkat. Mindenkor együttműködünk az önkormányzattal, a helyi civil szervezetekkel, a lakosokkal. Össze kell fognunk, ha valamit el akarunk érni a közösségben, a közösségért.
Több mint három évtizede, pontosabban 1988 óta tölti be a Csemadok hosszúszói alapszervezetének az elnöki tisztét. Hosszan lehetne sorolni, mi mindent szerveztek. Ezek közül mit tart a legnagyobb eredményének?
Amikor átvettem az elnökséget, az egyik célom az volt, hogy Hosszúszón magyar iskolát létesítsünk. Ennek a gondolata egy Csemadok-évzárón született meg, amikor nagy örömmel összegeztük, milyen sok gyermeket szánnak magyar iskolába. Az ötletet tett követte, ami nagyban köszönhető Fábián Editnek, a területi választmány akkori titkárának és Kankula Évának, a község akkori polgármesterének. 1996-ban huszonkét évnyi kényszerszünet után sikerült létrehoznunk magyar tannyelvű osztályt a szlovák iskola mellett, ami nem kis siker volt a kemény mečiari időszakban. Nem volt könnyű indítani, hiszen nem volt berendezés, nem voltak taneszközeink. Nem volt semmi, csak az akarat. De végül sikerrel jártunk, s az iskola azóta is működik. A másik nagy sikernek azt tartom, hogy 2005-ben tájházat rendeztünk be. Így a kulturális rendezvényeink, a hagyományőrző tevékenységeink mellett infra-struktúrát is építettünk, a tájház pedig a mai napig működő intézménye a községünknek. Emellett énekkart alapítottunk, sikerült felújítani a községi könyvtár könyvállományát, kulturális rendezvényeket, megemlékezéseket, gyermeknapi, anyák napi, Mikulás-napi ünnepségeket, karácsonyváró és húsvétváró rendezvényeket tartottunk. Színházlátogatásokat, hagyományőrző napokat, nyári táborokat, könyvbemutatókat és könyvvásárokat, irodalmi esteket, egészségügyi előadásokat, divatbemutatókat stb. szerveztünk.
Milyen célokat tűztek még ki?
Nincsenek nagy terveink, főleg a jelenlegi, koronavírusos időszakban, de tovább akarjuk vinni az évek során rendszeressé vált tevékenységeket, megemlékezéseket, ünnepségeket. Ha a helyzet engedi, folytatnánk az évenkénti budapesti színházlátogatást. A falumúzeum is állandó odafigyelést igényel. A megnyitása óta folyamatosan bővül a berendezés, a kiállított tárgyak sora, az önkormányzat pedig egy kemencét építtetett az épület mögé. Folytatni akarjuk a hagyományőrző napjainkat, meg akarjuk tanítani a fiatalokat a kalácssütésre, ami Hosszúszóra annyira jellemző. Tovább szeretnénk éltetni a népi hagyományainkat. A megvalósításban nagy segítséget nyújt Novák Tamás polgármester.
Mit jelent az ön számára a Csemadok, a Csemadokban végzett munka?
Elsősorban a magyar közösség építését. Össze kell fogni azokat az embere-ket, akik magyar anyanyelvűnek tartják magukat, akiknek fontos a magyar, az anyanyelvi kultúra ápolása. Emellett magát a közösséget, az együttműködést, azt, hogy a programokra, rendezvényekre való felkészülés összehozza az embereket, szorosabb emberi kapcsolatok alakulnak ki. Ezt nagyon fontosnak tartom.
Milyen helyzetben van ön szerint a régió magyarsága? Jó irányban haladunk, vagy lenne, amin változtatni kellene?
Tavaly Trianon századik évfordulójára emlékeztünk. Ennek kapcsán elgondolkodtam azon, hogy nem sírni, jajgatni, nyalogatni kellene az elmúlt száz év sebeit, hanem előre kell néznünk. Azt gondolom, ébredezünk, itt, a Rozsnyói járásban is. Egyre jobban vállaljuk a magyarságunkat. Én jelenleg a pelsőci Dénes György Alapiskolában oktatok, ahol évek óta növekedik az első évfolyamba beíratott gyermekek száma. Ez is arra enged következtetni, hogy az emberek fontosnak tartják az anyanyelvüket, hogy a gyermekük is ezen a nyelven tanulhasson. Optimista vagyok, úgy gondolom, nem állunk olyan rosszul. Ha minden településen csak egy kicsit teszünk a magyarságunk megtartásáért, évente egyszer-kétszer szervezünk az egész faluközösséget megcélozó anyanyelvi rendezvényt, akkor már jó úton haladunk.
Rövidesen kezdődik a népszámlálás. Milyen eredményre számít? Terveznek valamilyen kampányt annak érdekében, hogy a magyarságuk felvállalására ösztönözzék az embereket?
A Csemadok országos vezetése már felhívta a helyi elnökök figyelmét, hogy figyeljünk a népszámlálásra, próbáljuk felébreszteni az emberek magyarságtudatát. Én bízom abban, hogy a községünkben is mindenki tudja, kicsoda. A kétkedőket pedig meg kell győzni arról, hogy a magyarságunkat minden körülmények között vállalnunk kell, nem szabad szégyellni. Nem tudom, milyen eredmény születik, de bízom benne, hogy felelősségteljesen fogjuk bevallani a nemzetiségünket. Vállaljuk azt, amik vagyunk!
Mit jelent önnek a magyarság?
A magyarságom nem választás kérdése. Én magyarnak születtem, így élek és így is halok majd meg. Számomra ez természetes dolog. A kisebbségi lét viszont nagyon sok kötelezettséget ró ránk. Engem elkötelezetté tett abban, hogy a magyarságomat ápolni kell és továbbadni. Nemcsak Csemadok-elnökként és -tagként, hanem magyar pedagógusként is ezt vallom. Másrészt ebből a szempontból nincs nekünk olyan rossz dolgunk itt, Szlovákiában, a Felvidéken, ha akarjuk, tudjuk ápolni az anyanyelvünket. Csak akarnunk kell.
Megjelent a Magyar7 2021/5.számában.
