Marhahajcsárokból vitézek: hajdúk a Hajnaliban

A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsorának középpontjában az elkövetkező héten a hajdúk története áll, amiben legendák lengik körül a valóságot.

A határterületen vezető út nem volt veszélytelen, így az állatokat hajtó hajdúknak gyakran fegyverrel kellett védeniük a rájuk bízott javakat, viszont vállalkozásuk gyors haszonnal kecsegtetett. A híres énekmondó, Tinódi Lantos Sebestyén egyik debreceni őse is marhakereskedelemből tett szert kisebb vagyonra, amelyet saját hajdúcsapat szervezésébe fektetett, így idővel egy nagymarosi birtokot és nemesi címet tudott vásárolni magának.

Bocskai szobra Hajdúnánáson

Fotó:  Hagyományok Háza

A Habsburg császári kormányzat az oszmánokkal vívott tizenöt éves háború idején használta fel először az edzett hajdúk fegyverforgatási tudását. Egy részüket le is telepítette a királyi birtokokra, ahol – katonai szolgálat fejében – adómentességben részesültek. Többségük azonban továbbra is társadalmilag nehezen behatárolható szabad hajdú maradt.

Amikor az évtizedes háborúskodásban kimerült bécsi udvar a kincstár feltöltésére koncepciós perbe fogta Észak-Magyarország leggazdagabb kálvinista főnemeseit, Bocskai István felhívására a hajdúk fegyvert ragadtak.

A győztes szabadságharc után az időközben erdélyi fejedelemmé választott Bocskai ígéretéhez hűen letelepítette őket. Az 1605-ben kelt ünnepélyes okirat 9254 vitézt részesített földadományban és emelt nemesi rangra. A XVIII. század során a nagybirtokosok arra törekedtek, hogy a székelyekéhez nagyon hasonló hajdúkiváltságokat felszámolják. A hosszú éveken át tartó jogi küzdelemben számos hajdútelepülés vesztette el privilégiumait és süllyedt jobbágysorba; csak a Bocskai által kiváltságolt hat hajdúváros, Nánás, Dorog, Hadház, Vámospércs, Szoboszló és Böszörmény tudta megőrizni előjogait. Az általuk alkotott Hajdúkerület egészen az 1876-os vármegyerendezésig fennállt, ezt követően pedig Debrecen központtal Hajdú vármegye része lett.