Magyar Ferenc botorkáló hősei

Szóval kezdhetnénk így is, de ne tegyük, mert rögvest többszörös hazugságon is rajta kapnának a figyelmes olvasók. Magyar Ferenc nevét ugyanis nem jegyzi a szlovákiai magyar irodalom. De az ipolygalsai emlékezet sem. A bevezető többi állítása viszont igaz. E sorok szerzője a minap egy szlovák nyelvű regionális honismereti évkönyvből, Radomír Hrivňák tollából tudta meg, hogy az Új Ember egykori legendás szerkesztője, akit ő maga is gyakran olvasott, alig pár tíz kilométerre tőle született, egy Fülek melletti községben, ahol már a szülőháza sem áll. De Magyar Ferenc, amíg csak tehette, rendszeresen megfordult az ipolygalsai temetőben.

Az Ipoly partján elterülő, mintegy 650 főt számláló település 1916-ban, Magyar Ferenc születésekor színtiszta magyar település volt, s a falu elszlovákosodása talán az egyik legszomorúbb példája a felvidéki magyarság nemzet- és nyelvvesztésének. 1970-ben még 659 lakosából 434 magyar volt, s csak 223 lakosa vallotta magát szlovák nemzetiségűnek, míg 2011-ben, a legutóbbi népszámláláskor már 689 lakosából már csak 317 volt magyar és 313 szlovák. Nagy valószínűséggel az épp esedékes népszámlálás hozza meg a váltást, s az egykori színmagyar település, alig pár kilométerre Fülektől átvált szlovákba.

De amikor Magyar Ferenc megszületett, szlovákoknak még se híre, se hamva, s még z első csehszlovákiai népszámlálás idején, 1921-ben is a falu 476 lakosából 399 magyar, s csak 27 vallja magát csehszlováknak, 3 németnek, 2 zsidónak, 6 külföldinak és 39 egyéb nemzetiségűnek. Ősei, – ahogy a falu lakosainak túlnyomó része –,  szegény zsellérek voltak, s a falu gazdáinak számító Koháryak, majd Coburgok földjein dolgoztak. Viszont megvolt bennük a törekvés az előmenetelre, így Magyar Ferenc édesapja nagyapja példáját követve – aki több templom építésén is dolgozott –, már Budapesten végez építőmesterként, s hazatérve ebben a szakmában találja meg a számításait. Több környékbeli építkezésen is fontos szerepet kap, de megveszi az akkor már elhagy(at)ott helyi malmot, felújítja, s ismét munkába állítja azt. S evés közben jön meg az étvágy, Füleken új malom építésébe kezd. Ezt sikerül is befejeznie, de idővel eladósodik, s 1929-ben sírba viszi egykori, háborús fronton szerzett súlyos sérülése. A családnak még a galsai családi házat is el kell adnia, az édesanya fiával (Mária lányuk már férjhez ment a terbelédi  Láza pusztára) a nagyszülőkhöz költözik. Veszélybe kerül Ferenc továbbtanulása is a losonci Kármán József Gimnáziumban, de a tanárnak készülő tehetséges fiatalembert többen, így egyes tanárai, mint Frenyó Zoltán, az iskolai Segélyző Egyesület elnöke, valamint galsai tanára és kántora, Rákossy Mátyás segítették, így végül le tudott érettségizni. Hogy mennyire nem lehetett könnyű egy szegény zsellér gyerekének eljutni az érettségiig, azt például megtudhatjuk a kárpátaljai (akkor szintén Csehszlovákiához tartozott) Ilku Pál 1930-ban íródott, Az osztály zendülői c. regényéből. Az érettségi után Kassára kerül, ahol elindul az újságírói pályája az Új Élet című katolikus lapnál, amely a katolikus fiatalok Prohászka Körének volt a lapja, s akkori főszerkesztője a gyerki születésű Sinkó Ferenc volt. A laphoz való meghívást a losonci Göndöcs (Czvank) Lászlónak köszönheti, aki szintén segítette őt gimnazista éveinek idején. Később, a második világháború után Budapesten folytatódik mindhármójuk pályája, Sinkó Ferenc marad az /újság/írásnál,  s őt legalább megemlíti A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona. Amíg Kassán újságíróskodik és segédszerkesztősködik, távúton Pozsonyban tanítói oklevelet szerez, s beiratkozik egy prágai újságíróképzésre is, amelynek Alfred Fuchs neves prágai újságíró volt a vezetője, de tanította Egon Erwin Kisch, a világhírű száguldó riporter is. Ekkoriban több tíz lap jelenik meg a Felvidéken, így Magyar Ferenc is több lapnak bedolgozik, de ott bábáskodik a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egylet (SZKIE) megalapításánál is, hisz ahogy ma, akkor sem lehetett az újságírásból megélni. Szerencséje volt, hogy Kassán Sinkóval együtt Pfeiffer Miklós kanonok szállásolta el őket, később pedig Rozsnyón, a püspöki palotában kapott elhelyezést. Az SZKIE-nek idővel 322 helyi egyesülete jött létre mintegy 30 ezer taggal, s ezen belül leány ifjúsági egyesületek is alakultak, amelyek szervezői Esterházy Lujza és Salkaházi Sára voltak.  Az egyesület egészen az 1938-as visszacsatolásig működött, akkor betagozódott az anyaországi KALOT-ba (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Társulása). Amíg az SZKIE a jobboldali, vallásos szlovenszkói magyar ifjúságot képviselte, a baloldaliakat a Sarló, s bár a két mozgalom szoros kapcsolatot nem tartott fenn, az ún. munkáspihentető táborokban teljes összhangban működtek együtt. Az SZKIE szervezte meg a felvidéki magyar fiatalok részvételét az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson is, amelyet Budapesten rendeztek meg.

 Miután az SZKIE beolvadt a KALOT-ba, a mozgalom képviselői aktívan részt vettek annak tevékenységében a határon túli területeken is. Magyar Ferencre nagyon fontos feladatot bíz Teleki Pál miniszterelnök (Magyar sose hitte el, hogy Teleki öngyilkos lett), az erdélyi, Csíksomlyón létesülendő népfőiskola megszervezését.  Amikor Csíksomlyóra kerül, már házasember, 1939 július elsején feleségül veszi a farnadi Pollák Erzsébetet, s akivel már együtt költözik a székely településre, ahol Kós Károly tervei alapján felépül a népfőiskola épülete. Három tanfolyam indult: faluvezető-képző, kulturális és faragó tanfolyam. Ez utóbbi résztvevőit Szervátiusz Jenő oktatta, de fontos szerepet játszott a pár év alatt Domokos Pál Péter csángó kutató is. A népfőiskola támogatásával készülhetett el Szőts István Emberek a havason c. filmje is Nyírő József írásából. A népfőiskola jövőjét sajnos meghatározta a folyamatosan közeledő orosz front, Magyar Ferenc is SAS-behívót kap, de szerencsére nem a frontra kerül, hanem Budapestre, a Vörösvári úti élelmezési raktárba, amelyet később áthelyeznek a Csorna melletti Barbacsra.

A háború végeztével sikerült hazajutnia Galsára, ahol a nagyapja földművest szeretett volna faragni belőle, ő viszont újságíróként képzelte el a jövőjét. De ekkor már elkészült a lista azokról, akiket málenkij robotra szántak (Magyar Ferenc ironikusan munkaerő-ajándéknak nevezi), s mivel időben szólnak a jóakarói, magyarországi edénycsempészekkel 1946 újév hajnalán ismét átlépi a csehszlovák-magyar határt. S meg sem áll Budapestig, ahol ismét a KALOT munkatársa lesz egészen annak betiltásáig. Innen kerül az 1945-ben alakult, s máig működő Új Ember szerkesztőségébe, amely majd az ő idejében éli a fénykorát több mint százezer eladott példánnyal. Felesége augusztusban már hivatalos áttelepülési papírokkal követi őt Péter fiukkal, akit még hatan követnek majd a sorban. A család 1951-ben kiköltözik Solymárra, ahol születésének 100. évfordulóján a házát emléktáblával jelölik meg.

Az Új Ember első száma 1945 augusztus 9-én jelent meg 10 ezer példányban, s a mai napig önmagát tartja el.  A lapot kiadó Actio Catholica főszerkesztőnek Sík Sándort kéri fel, de mivel ő katolizált zsidó szerzőket is szeretne a laphoz csábítani, s ezt nem nézik jó szemmel, nem vállalja a főszerkesztői posztot.  Amikor Magyar Ferenc a laphoz kerül, a lap már 45 ezer példányban jelenik meg, ezek nagy része előfizetőkhöz kerül. Amikor 1971-ben átveszi a lap vezetését felelős szerkesztői posztban (a főszerkesztői posztot szüneteltetik), a lap heti példányszáma 63 ezer, s amikor 1989-ben nem egészen önszántából elmegy, a lap már heti 103 ezer példányban jelenik meg. Az állam a lapot nem tiltja, igaz, nem is támogatja, de megtűri. „Bírálni bírálhat, de ne uszítson” – szólt az ukáz az Állami Egyházügyi Hivatal részéről, s ahogy Magyar Ferenc hosszasan is kifejti a Kaiser Lászlónak közvetlenül a halála előtt adott interjúkötetében, mindig létezett egy bizonyos fokú öncenzúra, s ennek fejében a lap szabadon működhetett. Egyedül 1956 végén tiltották be hat hónapra a lapot a november 4-én megjelent forradalmi száma miatt. Magyar Ferenc bírálja Mindszenty József hercegprímást is, aki semmilyen alkura nem volt hajlandó a kommunista hatalommal, még akkor sem, amikor bizonyos kompromisszumok teljesen észszerűnek és elengedhetetlennek tűntek. A kiadóhoz több egyházi lap is tartozik, így a Vigília, a Teológia, a Magyar Kurír, s olyan írók dolgoznak a lapoknál, mint Tamási Áron, Pilinszky János vagy Rónay György.  A hetvenes-nyolcvanas évek már a nyitás jegyében telnek, így Magyar Ferenc is világot láthat. A nyitásban jelentős szerepe van Kádár János 1977-es vatikáni, VI. Pálnál tett látogatásának, három évvel később, immár II. János Pál jelenlétében magyar kápolnát is nyitnak Vatikánban, s ő is járja a világot, s nagyon sok magyarral találkozik az Egyesült Államoktól Ausztráliáig. Találkozik II. János Pál pápával, Teréz anyával, Varga Bélával, Varga Lászlóval, de Karády Katalinnal, s Király Kelemen ferences atyával, aki valamikor Füleken szolgált.

Magyar Ferencet 1989-ben Paskai László lemondásra szólította fel, s ő, ha nem túl boldogan is, de eleget tett az óhajnak. Eltávolításának egyik oka valószínűleg az lehetett, hogy sokak szemében megalkudott a kommunista hatalommal, s tiltotta a munkatársait a nyilvános pártpolitizálástól. „Ebből még a Felvidéken nagyon korán kiábrándultam” – nyilatkozta Kaiser Lászlónak.

Bár élete nagy része a lapszerkesztés jegyében telt el (utolsó munkás évei alatt a kiadót is vezette), a riportok, beszámolók mellett olykor-olykor a szépirodalom területére is elkalandozott. S így utólag elolvasván a szolid terjedelmű életművét, nagyon sajnálhatjuk, hogy nem lépett át véglegesen az irodalom területére. S azt még inkább, hogy az irodalom (kánon) sose fogadta be, s nem helyezte el írói életművét az őt messze megillető helyen. Első fontos novellája, a Fekete csillagok a Vigíliában jelent meg 1957-ben, amelyet később több nyelvre, még szuahélire is lefordítottak. S talán ő maga lepődött meg legjobban, amikor egy 1983-ban Lipcsében megjelenő magyar irodalmi antológiának ez lett a címadó írása (Schwartze Sterne). Elolvasván a novellát, nincs ebben semmi meglepő, a magyar, de a világirodalomban is kevés meghatóbb karácsonyi novellát írtak Magyar Ferencnél. 1962-ben a Szent István Társulat adja ki máig egyetlen kötetét Botorkáló emberek címmel (Szerencse, hogy a világhálón elérhető az egész kötet). Egy mélyen vallásos ember vallomásai ezek gyerekkorról, az oly gazdag életpálya finom rezdülésekkel teli megfigyeléseiről, amelyben minden egyes felvillantott történet telis-tele van szeretettel, ahol a legocsmányabb, legbűnösebb lélek is annyira szeretni, de legalábbis megértenivaló. Csak Mikszáth Kálmán és Fekete István szerette a magyar irodalomban ennyire embertársait, mint ő. Vallásos áhítattal átitatott történetei annyira plasztikusak, hogy olvasásuk közben szinte filmszerűen pereg előttünk hősei élete, legyen az a szőlőhegy remetéje, a szerelmét és a látását a háború alatt elvesztő vak ember, az elrontott varrógépért világgá induló kisfiú, a mindig másokért élő Sándor, aki az árvíz idején feláldozza magát a falubelijeiért, vagy az a bányász, aki karácsony estéjén ereszkedik le a mélybe, hogy az aknában rekedt társait kimentse. Amíg Fekete Istvánnál az állatok kelnek emberi életre, Magyar Ferenc a tárgyakba lehel életet, s  emberséget sokszor oly gyarló hőseibe, mert az oly nagyon hiánycikk minden időben.

Magyar Ferenc 2001 július 13-án halt meg, épp akkor, amikor Kaiser Lászlóval befejezték az interjúkötetet.  1989-ban megkapta az Aranytollat, 1991-ben a Táncsics-díjat, 1997-ben a Stephanus-díjat. Mindössze egyet nem kapott meg máig, a kánonképző irodalomtörténészek elismerését. Holott egy kötetbe sűrített, de életek egész sorát elénk varázsló művészete a legnagyobbak közé emeli, s nagyon ideje volna már őt ismét felfedezni posztmodern-traumatizált világunkban. Mind Magyarországon, mind Felvidéken, mind Galsán, ahol nemcsak az olvasók, de a magyarok is elfogyóban vannak.