Latinovits Zoltán, a Színészkirály szívszakadásai
„Nagyon sokszor hallottam: annyian szerették és szeretik Zolit. Eszembe jutott, hogy mi elég híres nekrológíró nemzet vagyunk. Én meg úgy döntöttem, hogy akkor inkább nem szerettem Latinovits Zoltánt” – emlékezett vissza egy emlékesten Őze Lajos a XX. századi magyar színházművészet egyik legelviselhetetlenebb egyéniségére, aki nem egyszer kijelentette: „Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok.” Rosszakaratú emberek pedig mindig voltak, vannak s lesznek is. 90 éve született, s ennek alig a fele, 45 év adatott meg arra, hogy beírja magát abba a bizonyos nagykönyvbe. Beírta, s azon kevesek közé tartozik, akikre még ennyi év távlatából is emlékszik a hálátlan utókor.
„Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket. Fura-Maugli, majdhogynem az Állatkertben születtem, mégis kicsit idébb születtem, éppen Krúdy Gyula bácsi sörkerti asztala fölött, felejthetetlen emlékű nagyapám, Gundel Károly vendéglőjében, ebédszünetben, fél egykor. A munka és a tisztesség házának falinaptárain 1931. szeptember 9-et jegyeztek” – írja Emlékszem a röpülés boldogságára című kötetében.
Apjuk, a bácskai földbirtokos még születésük előtt elhagyta őket, így édesanyja későbbi férje neveli fel őt öccseivel együtt. Egyikük, Bujtor István szintén színművész lesz, másikuk pedig Frenreisz Károly néven a magyar könnyűzene történetébe írja be magát.
Latinovits, bár építészmérnökit végez jeles oklevéllel, már középiskolás korában eljegyzi magát a színészettel, ugyanis egy diákelőadásban látja őt meg Bajor Gizi, aki kijelenti, ebből a fiatalemberből színész lesz. A legjobb építőirodák várják a fővárosban, ő mégis Debrecenbe megy segédszínésznek. Igaz, olyanok építgetik akkoriban színészi karrierjüket a vidéki társulatban, mint Mensáros László, Márkus László (egyik Hamlet, míg másik Claudiusként mutatja meg az oroszlánkörmeit), s az a Hofi Géza, aki már akkor is ugyanazt az egy szerepet fújta, s szerencsére nem is mondott le róla haláláig.
Miskolc érintésével kerül Budapestre, ahol előbb a Madách Kamarába lép fel egy szlovák szerző, Peter Karvaš Éjféli mise c. darabjában.
De már előtte Miskolcon találkozik egy cseh darabbal, Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem c. darabjában (a perbetei Pándy Lajos elegendő szerepek híján ekkoriban éli ki fordítói tehetségét), amelyet már a Vígszínház is bemutatott, s Ruttkai Éva egy alkalomra leugrik Miskolcra eljátszani a női főszerepet. A folytatást mindannyian tudjuk…
De ekkor már nem ismeretlen a fővárosban sem, hiszen már utána van első filmes főszerepének, a Fehér Imre rendezte Gyalog a mennyországba című filmet 1960 április 21-én mutatják be a mozik.
Latinovits partnere Törőcsik Mari. 1962-ben érkezik meg a Vígszínházba, ahol Várkonyi Zoltán a Rómeóval várja. Júliája természetesen Ruttkai Éva. Latinovits 32 éves, Júliája 36. Az előadásról legalább hangfelvétel készül. Hatalmas siker, de nem sokáig játsszák, ugyanis az előadással 1964 júniusában pozsonyi vendégjátékra indulnak.
Az előadás el sem kezdődik, Latinovits ugyanis a vonatban szívinfarktust kap, s 40 napig nyomja az ágyat egy pozsonyi kórházban. Felépül, de ekkor senki sem gondolja, hogy alig 12 év van hátra az életéből.
De micsoda 12 év a színpad, a filmvászon és a Völgy utcai idegklinika között. Várkonyi Zoltán látszólag fiaként fogadja, akinek a IV. Henrik című Pirandello-darabban át is adja a stafétabotot, a gond csak az, hogy ez a stafétabot nem is létezik. Latinovits akkor már ismertebb, mint Várkonyi, s a szakma is csak csendben meri kimondani: zseni. Sorra játssza a filmes főszerepeket, csak a filmszerepeinek a száma 49, s Jancsó Miklóstól kezdve Kovács Andráson át mindenki vele szeretne dolgozni, holott folyamatosan pusmogják a háta mögött, elviselhetetlen.
Oldás és kötés, Szegénylegények, Hideg napok, az Egy magyar nábob, az Egri csillagok, de akár a Tanulmány a nőkről című csacskaság, amelyben partnerét ezúttal is Ruttkai Éva játssza,
de nem neki, hanem Venczel Verának énekli el a Szeretni bolondulásig című Fényes-örökzöldet. Sem veled, sem nélküled – talán így lehetne jellemezni legendás kapcsolatukat. Sok-sok színházi előadásban, s filmen is egymás megunhatatlan partnerei. A legendás Ványa bácsi, A régi nyár, Komédia a tetőn vagy a Palotai Boris regényéből készült A férfi című koprodukciós magyar-NSZK tévéfilm Mihályfi Imre rendezésében, amely csak 1978-ban kerül elő német szinkronnal, s utóbb Latinovitsot is szinkronizálni kell. De 2010-ig porosodik trezorban Dömölky János tévéfilmje is, a Mélyrétegben. Ruttkaival alkot párost a Trójai nők című Euripidész-Sartre feldolgozásban is, ahol már csak a látszatférfiasságáért harcoló Menelaosz szerepében alázza őt a tíz évnyi hűtlenség után ágyába visszapofátlankodó Heléna szerepében Ruttkai.
Ezekben az időkben már egyre kiszámíthatatlanabb elhatalmasodó depressziója miatt, s egyre kevesebben vállalják a vele való együttműködést.
Akik viszont vállalják, azok örökbecsű értékeket hoznak létre a társaságában, legyen az a már említett Horvai István rendezte Ványa bácsi (amelynek tévéfelvételét a magyar köztévé fölöslegesnek ítélvén nemes egyszerűséggel letöröltetett, s csak az egyik technikusnak köszönhető, aki saját használatra átmásoltatta, hogy mégis megmaradt), a két vígszínházi szerződés között Tháliában eljátszott szerepei, Cipolla, a varázsló a Thomas Mann kisregényből készült színpadi változatban (gyakorlatilag ez az egyetlen megmaradt színházi felvétele), ifjú Nagy István Bródy A tanítónőjében, s egy legendás ősbemutató: 1967 február 24-én, a Tóték színrevitele. Mindhárom említett előadás Kazimír Károly rendezésében.
Természetesen ennek a felvétele sem maradt fenn, csak egy későbbi felújításé már Latinovits halála után, amikor az Őrnagyot Harsányi Gábor játszotta. Szerencsére Fábri Zoltán két évvel a bemutató után filmre vitte a darabot, amelyben ismét eljátszhatta a szerepet. Örkény vele szerette volna eljátszatni Pisti szerepét is a Pisti a vérzivatarban című új drámájában, de azt a hatalom már csak 1979-ben engedte bemutatni. A Sors fura fintora, hogy az előadást rendező Várkonyi sem élte meg a bemutatót, a próbák alatt meghalt, így végül Marton László fejezte be az előadást a vendégként színre lépő Garas Dezső címszereplésével.
„Adjatok egy másik világot, de hamar!” – kiáltja fájdalmát a nagy magyarországi ködbe, de egyre inkább fogy körülötte a levegő.
Marad az Egyetemi Színpad, ahol verseket mond Mezei Máriával, Cserhalmi Györggyel, Sebő Ferenc, Tolcsvay László és a Kaláka társaságában, akikkel és Ruttkaival megjárja a Vajdaságot és Felvidéket is. Révész György hívja még filmezni, akivel megcsinálja az Utazás a koponyám körül, a Volt egyszer egy család és a Pendragon legenda című filmeket. Előbbiért San Sebastianban megkapja a legjobb férfialakítás díját is. Garassal az akkor kultúrkorifeus Pozsgainál tárgyal, ugyanis egyre kevésbé vonzza a színészi lét. Rendezni és írni szeretne. De csak puszta ígéretet kapnak, semmi mást.
Közösen álmodják filmvászonra Huszárik Zoltánnal a Szindbádot, s Huszárik neki szánja Csontváry szerepét is. De ez már nem valósul meg, ahogy a tervezett Othellót sem játszhatja már el. Dicstelen vígszínházi búcsúja után Kecskeméten és Veszprémben kap lehetőséget, Kecskeméten Liliomot, Veszprémben Való Péter vizsgarendezésében Willy Lomant játszhatja el. Itt kap lehetőséget rendezői vágyának a megvalósítására is, előbb Németh László egy feledhető darabját, a Győzelmet írja át, s viszi nagy sikerrel színpadra, s bár az elvtársak már nagyon ágálnak ellene, még Gorkij Kispolgárokja is zöld utat kap.
Mindenki reszketve várja a vele való találkozást, de pár nap múlva már mindeni imádja és rajongva hallgatja az utasításait. Mérnök lévén, hajszálpontosan kidolgoz minden egyes szerepet, de engedi a színészeit gondolkodni is.
Az a Vámos László intézi a budapesti visszatérését, akivel évekig haragban vannak, mert a szegedi Az ember tragédiája című rendezésébe nem őt hívja Lucifernek (Évát Ruttkai játssza). De évekkel később már szerepel a Vámos által rendezett Trójai nőkben, aki most egy különös szerepre hívja az Operettszínházba. Angyal szállt el Brooklyn felett címmel írt Békeffy István egy világsikert aratott regényt, amelyet Peter Ustinovval meg is filmesítettek. Az Operett először Feleki Kamillt akarta meglepni a szereppel, de mivel az időközben elszerződött onnan, évekig fiókban várta a darab, hogy Fényes Szabolcs zeneszerző megírja hozzá a megírandó dalokat. Ekkor már Latinovitsban gondolkodnak, aki el is vállalja a főszerepet.
Alig pár előadást ér meg Latinovitscsal az előadás (később majd Márkus László veszi át), a rendkívül rossz idegállapotban leledző színészt ugyanis ledorongolja egy kritika, s ezt már képtelen elviselni.
Ekkoriban forgatja Fábrival Az ötödik pecsét című filmet, amelyben gyakorlatilag egy jelenete van, de ennek a filmnek a bemutatóját sem éli már meg.
Könyvtárnyi irodalmat írtak már össze arról, hogy öngyilkos lett-e vagy sem. Ruttkai élete utolsó leheletéig sem hitte el, hogy öngyilkos lett, mást nyilatkozott erről viszont az évtizedekkel később megszólaló masiniszta.
Az akkori országos lapok csak pár mondatban számoltak be a haláláról, annak másnapján a televízió a Columbo Képek keret nélkül című epizódját sugározta, amelyben ő szinkronizálta a gyilkost (később ezt is átszinkronizálták, ma már a Sztankay István-féle változatot láthatjuk). Halála után megjelentek hátrahagyott írásai is, s az 1989-es rendszerváltozás után posztumusz Kossuth-díjat kapott. S ahogy ilyenkor szokásos, hirtelen megszaporodtak a barátjai is.
S ha már az elején Őze Lajost idéztük, akkor idézzük a végére Darvas Ivánt, akivel éveket töltött el a Vígszínházban (Darvas játszotta ama legendás Ványa bácsiban Asztrov szerepét):
az egész rendezői koncepció, mert legbelülről, egész lényével mutatja fel az igazságot. Igen. Azt hiszem, ez a titok. Korunkban Latinovits Zoltán volt ama pokolbeli dudás, ő volt a hamelni patkányfogó, akinek varázsfuvolájára egyaránt hallgattak állatok és gyerekek, ő volt a varázsló, aki helyettünk is vállalta és teljesítette a sötét szerződést az alvilágiakkal, a démonnal. Csakugyan ő volt Dr. Faustus személyesen.
