Kötelezettség, tartás, gerinc
A marosvásárhelyi születésű Fábián Zoltán 2025 szeptemberétől Ipolyvisken teljesít szolgálatot a Nemzetpolitikai Államtitkárság által 2015 tavaszán elindított, a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. Fogadó szervezete a Csemadok helyi alapszervezete, tevékenységi területéhez tartozik a zeneoktatás, a rendezvényszervezés és a különböző közösségépítő programok megvalósítása. A program Zoltán számára nem csupán egy kaland, hanem céltudatos hivatás, amelyet leginkább a zene eszközével tud végrehajtani.
Hogyan mutatnád be magad és eddigi munkádat olvasóinknak?
A lengyel–magyar barátságot több mint 10 éve kezdtem el komolyabban ápolni; ennek eredményeként három teljes lengyel nyelvű lemezt énekeltem fel, beutazva vele egész Lengyelországot. 2019-ben Őrzöm a lángot elnevezéssel százállomásos koncertsorozatot indítottam Trianon centenáriuma alkalmából, a nemzeti összetartozás jegyében. Később ez kinőtte magát családi napokká és a központi rendezvényünkké Püspökhatvanban, Őrzöm a lángot tábor elnevezéssel, amelynek kiemelt célja a fiatalok megszólítása a nemzeti identitás kérdésében. 2021 óta irodalmi előadássorozatot szervezünk iskolák, templomok és művelődési házak számára. 15 hanglemezen működtem közre, tavaly jelent meg az első önálló lemezem. 2022-ben megkaptam a Magyar Művészetért Díjrendszer Ex Libris-díját és a Budapesti Lengyel Intézet Barátja elismerést. Két évig a Kopecsni Gábor vezette Felföldi Dalia Iskola harcművészeti központjában, Gömörpéterfalán, a Magyar Közösségi Háznál voltam Petőfi-ösztöndíjas. A hétköznapjaimban és zenei pályafutásom során is a Kárpát-medence magyarságát és identitásának megőrzését igyekszem szolgálni, amely tevékenység teljes mértékben megegyezik a Petőfi Sándor Program célkitűzéseivel, ezért is rendkívül megtisztelő számomra, hogy részt vehetek benne.
Hogyan találtál rá a programra? Mi ösztönzött, hogy jelentkezz?
Hogyan került „képbe” a Felvidék?
Szerettem volna ide jönni, vannak itt régi barátaim, hiszen több mint 15 éve koncertezem rendszeresen a Felvidéken. Kopecsni Gáborral már korábban is voltak közös projektjeink. Együttműködöm iskolákkal, önkormányzatokkal, különböző egyesületekkel, mindazokkal, akikkel közös célt tudunk szolgálni. A programszakaszok során Felvidék-szerte több mint húsz iskolában jártam; vannak intézmények, ahova rendszeresen visszatérek.
Mi volt eddig a legmeghatározóbb élményed a programban?
Megszólítottuk a magyar ajkú szülőket, hogy vállaltan írassák magyar intézményekbe a gyermekeiket. Ha nincs tanuló, nem kell pedagógus sem, így az utolsó magyar pedagógusképző intézmények is elsorvadnak, és előbb-utóbb a szülők tényleg kénytelenek lesznek szlovák intézményekbe íratni a gyermeküket, mert nem lesz más. Úgy vélem, valójában ez lehet a szlovák állam végső célja is. Ez a jelenség egyébként nem csak a Felvidéken van jelen, viszont a beolvadási arány itt a legnagyobb. Amit mi, egyszerű emberek tehetünk, hogy élünk az állampolgári jogainkkal mindig, minden körülmények között.
Milyen tevékenységet végzel az ipolyviski közösségben?
Az esemény különleges fényt kapott azáltal, hogy kiemelt szereplői az ipolyviski alapiskola alsó tagozatos tanulói voltak. Bátran, méltósággal, szívvel-lélekkel helytálltak a színpadon, s bebizonyították, hogy egy kis közösség is képes nagy dolgokra, ha összefogás, hit és szeretet vezérli őket. A műsorban olyan neves előadók is színpadra léptek, mint Török Tilla Délvidékről, Vadkerti Imre a Felvidékről, Juhász István és Pad Richárd Magyarországról. Jómagam Erdélyt képviseltem. Az est így valódi Kárpát-medencei találkozóvá vált a nemzet fővárosában, ahol a zene, a hagyomány és az összetartozás érzése egyesítette a résztvevőket. „Mi nem határon túli magyarok vagyunk, hanem határtalanul magyarok” – Kányádi Sándor üzenete tökéletesen kifejezi a koncert szellemiségét: hogy bárhol éljünk is a Kárpát-medencében, ugyanannak a nemzetnek vagyunk a tagjai, akiket összeköt a nyelv, a kultúra és a jövőbe vetett hit.
Mit jelent számodra a magyar identitás?
Kötelezettséget, tartást és gerincet. Büszkeséget, meg nem alkuvást, mindazt, amiért az őseink életüket áldozták. A mai világrend célja a nemzeti és a nemi identitás teljes felszámolása. Pontosan tudják, hogy annak az embernek, akinek nincs nemzeti és nemi identitása az könnyen irányítható és megvezethető. Aki tudja, honnan jött, az pontosan tudja, hogy hol tart most és hová szeretne eljutni. A gyökértelenség ezektől az erényektől fosztja meg az embereket.
Milyen reménnyel, elvárásokkal tekintesz a magyar nemzet jövőjére?
Csak pozitívan tudok gondolni a magyarságra. Az a nemzet, amely ennyi megpróbáltatás ellenére is meg tudott maradni a magyar közösségeiben az elmúlt több mint ezer évben, életre van ítélve.
Megjelent a MAGYAR7 50. számában.
