Kántorképzősök orgonakoncertje

2019. december 8., 13:50

Különleges orgonakoncertnek adott otthont december 7-én a királyhelmeci református templom. A református kántorképző három diákja mutatkozott be Feke Levente, Tarr András és Varga Szabolcs személyében, vendégként közreműködött Tanító Krisztina Negyedről.

A gyülekezetnek Molnár István lelkész mutatta be őket, aki azt is elmondta, hogy Rimaszombatban idén immár 25. alkalommal tartották meg a kántorképzést, ahol a növendékek nemcsak zenetanulással, hanem zenetörténettel, az orgona felépítésével is foglalkoznak.

A Bodrogközben már Ágcsernyőben van okleveles kántor Illés Angelika, illetve Örösben Hornyák István személyében.

Ami pedig az itt fellépő fiatalokat illeti, Feke Levente Bolyban látja el a kántori feladatokat. Ő a királyhelmeci gimnázium diákja, 18 esztendős, zenét a művészeti alapiskolában is tanult. A kántorképzőben 4 évfolyamot fejezett be sikerrel.

A 17 esztendőt Tarr András szintén a gimnázium diákja, és ugyancsak 4 évet teljesített a kántorképzőben, míg Varga Szabolcs a helyi gyülekezet kántora elsős egyetemista, matematikát és zenét tanul, és 6 évet végzett el  sikerrel a kántorképzőben. Krisztina egészségügyi nővér és okleveles kántor.

tarr_andras.jpg
Az orgonánál Tarr András

Az advent első gyertyájának fényénél tartott koncertet Liszt Ferenc műve nyitotta, Jöjj, mondjunk hálaszót címmel,  Feke Levente előadásában. Őt Tarr András bemutatkozása követte, aki az egyik legismertebb karácsonyi dallamot, az Ó, jöjjetek hívek címűt mutatta be. Ezt követően César Frank két műve hangzott el, majd Johann Sebastian Bach 8 kis prelúdium c. művéből hallhatott a közönség három tételt.

A koncertet az igeolvasás és egy közös ének szakította meg, majd egy amerikai zeneszerző, Buddy Greene 1991-ben írott Mária, tudod-e című. művével folytatódott.

Az orgona hangját megszakítva ezután zongorán négykezest játszott Varga Szabolcs és Tanító Krisztina. Bartók Béla és Csajkovszkij egy-egy művét mutatták be.

Ezt követően olyan érdekesség következett, amilyet még nem hallhatott a templom közönsége. Bach Jézus nékem drága kincsem című szerzeménye együtt csendült fel Varga Szabolcs tolmácsolásában zongorán, Feke Leventétől pedig orgonán.

varga_sz.jpg
Varga Szabolcs

A koncertet, amely elnyerte a közönség tetszését, egy Gordon Youg-darab zárta Varga Szabolcs előadásában.

Koncert után a fiatal művészek portálunknak elmondták, hogy valamennyien szeretnék befejezni tanulmányaikat a kántorképzőben, és már gyerekként közel kerültek az egyházhoz.

Valamennyien szeretnének diplomát szerezni. A kántori munkában leginkább a kórusvezetés, az énektanítás lehetősége és a szolgálat lehetősége hódította meg szívüket. A zenében mindenevők, ugyanakkor a mai fiataloktól eltérően kedvelik a komolyzenét is, hiszen ott nemcsak a szövegnek, a dallamnak is mondanivalója van.

koncert.jpg
Varga Szabolcs, Tanító Krisztina, Feke Levente, Tarr András

Aki lemaradt a királyhelmeci koncertről, az még december 21-én Kistárkányban 17 órától újra megtekintheti azt. 

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.