Jókai Mór és Komárom
Kívülállóként azt hiszem, Jókai Mór büszke lehet a szülővárosára. Születésének 200. évfordulóján ugyanis szinte minden róla szól, kiadványok, városi séták, pályázatok, exkluzív színházi bemutató – vagyis Komárom együtt lélegzik a 200 éve született zsenivel. Lapozzunk fel most két jubileumi kiadványt, s nézzük meg, a ma nevét viselő színház megalakulása óta milyen gyakran vette elő a nagy mesemondó műveit.
„Ez a város örökké velem marad” – idézi magát Jókait a címlapján a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület csinos kétnyelvű kiadványa, amely 17 rövid fejezetben idézi fel Jókai életét, valamint utóéletét – a centenáriumot és a bicentenáriumot is beleértve. A kiadvány elkövetője a Duna Menti Múzeum munkatársa, Galo Vilmos, akinek már nem ez az első ilyen jellegű munkája, hisz előtte a komáromi zsidóság és Lehár Ferenc életét is feldolgozta. A karcsú kötetből szinte minden lányegest megtudhatunk Jókai életéről, főleg komáromi indulásáról, családfájáról, kedvenc tartózkodási helyeiről, ahogy arról is, hihetetlenül gazdag írói munkássága során mely műveiben tér vissza szülővárosához.
Az aranyembert, vagyis a dúsgazdag szerb kereskedő, Domonkos (Damjanović) Jánosról megformált Tímár Mihályt mindenki ismeri, de annál kevesebben tudják, hogy a Politikai divatok, A tengerszemű hölgy, A mi lengyelünk és Az elátkozott család, s annak folytatása, A barátfalvi lévita is komáromi eredetű történet, ahogy nem egy rövidebb lélegzetvételű írásában (A szatyor, A jó öregasszony, Az én színpadi életem, Egy sziget története, Hol kezdtem én a kertészkedést?) is megidézi a szülővárosát, utóbbiban kedves tanárának, Váli Ferencnek állít emléket. Jókait egyébként Jókaynak anyakönyvezték, s míg kortársai jó része az i-t változtatta meg az úribb kiállású y kedvéért, addig Jókay inkább a póriasabb i-t választotta.
Arról egy régebbi írásunkban (https://ma7.sk/film/gaal-bela-aki-meghangosfilmesitette-jokait) már írtunk, Jókait gyorsan felfedezte magának a néma-, majd a hangosfilm is, de most nézzük meg, az 1952-ben megalapított, s komáromi székhellyel működő Magyar Területi Színház (MATESZ), majd a jogutódjául létrejött, de tájoló színház jellegét jórészt elvesztő Jókai Színház mennyire tartotta fontosnak Jókai Mór szellemiségének az ápolását, műveinek színrevitelét. Nos, a több mint 70 év alatt 10 (11?) Jókai-adaptáció került színre, ami nem tűnik soknak. S ezek között csak egy dráma van, a többi mind regényadaptáció.
A MATESZ első alkalommal 1955 augusztusában szánta rá magát, hogy Jókai komáromi történetét, Az aranyembert színpadra állítsa. Az alkotók viszont túlságosan is tisztelték az alapanyagot, s a négy felvonásban színpadra vitt mű Martin Gregor rendezésében több mint öt órát tartott, amely még az akkori közönség idegeit is alaposan megviselte. „Ennek a regénynek a dramatizálása nem könnyű feladat. A komáromi dramaturgok igyekeztek kidomborítani a darab mondanivalóját; helyes érzékkel keresték meg a regényben a drámai helyzeteket. Mégis ez a megoldás csak ideiglenes lehet, s a darab még alapos átdolgozást követel” – írta túlságosan is finomkodva a bemutatóról az Új Szó aktuális recenzense, Jakab István, a későbbi jeles nyelvész. Az átdolgozás meg is történik, 1956 júniusában Riszdorfer László rendezésében Az aranyember új díszletekben, s új jelmezekben ismét bemutatásra kerül.
A bicentenáriumra viszont alaposan ki akart magáért tenni a színház vezetése, s elővett egy másik komáromi ihletésű regényt, a számomra eleddig teljesen ismeretlen Az elátkozott családot, amelyet Jókai az 1850-es évek második felében vetett papírra, az Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán után, a Szegény gazdagok előtt. Tudni kell, Jókainak , vagyis Jókai műveinek maga Jókai, vagyis Jókai művei voltak a legnagyobb ellenségei, sokszor csak a véletlenen vagy az akkori olvasóközönségen múlt, hogy miből lett kánonformáló siker, s mi tűnt el a süllyesztőben. S valljuk be, a magyar irodalomban szinte minden regényíró Jókai köpönyegéből bújt elő, s az alapművek mellett mindenkinek van olyan titkos kedvence, amely nem került be a Jókai-kánonba. S most csak saját példát említek, valószínűleg az e cikket olvasók nagy többsége sem ismeri a Szabadság a hó alatt című regényét…
„Az eleven Jókaival kéjes örömmel vagy fojtogató dühvel küzd a magyar próza” – olvashatjuk a Kulisszák bemutatóra megjelent számában Csehy Zoltán tollából, akinek bizonyára maximálisan igaza van. S itt álljunk meg egy pillanatra, minden elismerés a színházé, akik ebben a mai ínséges kulturális világban is ragaszkodnak a Kulisszákhoz, vagyis a műsorfüzethez. Pár évtizede még elképzelhetetlen lett volna egy-egy bemutató műsorfüzet nélkül, amely a szereposztás mellett egy-egy rendezői-, színészi gondolattal közelebb hozta volna az adott darabot/előadást a nézőkhöz. Volt, amikor a műsorfüzet sokkal többet ígért, mint amit a néző az előadás során kapott, de ne legyünk rosszmájúak. A Varga Emese által összeállított, Az elátkozott családhoz készült műsorfüzet mindenesetre ahhoz is kedvet csinált, hogy sürgősen pótoljam a mulasztásomat, s elolvassam az eredeti regényt, sőt annak folytatását is. A Komáromban, a vallási konfliktusok (katolikusok és reformátusok ádáz háborúja) korába játszódó szerelmi történet akár a Rómeó és Júlia ikerdarabja is lehetne, amíg ott A Montague és Capulet család vívja gyilkos haláltusáját, Komáromban a Gutaiak, a Malárdyak és a Kadarkuthyak. S a fiatalok töbnyire csak néznek mint a moziban: mi lesz ebből az esztelen csatározásból?
