2020. január 14., 12:00

Indulj el egy úton, én is egy másikon – Rockenbauer Pál emlékezete

A régebben fiatal olvasóink bizonyára emlékeznek még az 1980-as években sugárzott Másfél millió lépés Magyarországon című ismeretterjesztő filmsorozatra, amelynek lelke és „motorja” a Magyar Televízió ismeretterjesztő műsorainak rovatvezetője, Rockenbauer Pál volt.

Rockenbauer Pál
Rockenbauer Pál (1933-1987)
Fotó: MTV

1933. január 14-én Budapesten született és az ELTE Természettudományi Karán biológia-kémia szakon szerzett tanári oklevelet. Iskolában viszont sosem tanított, de a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban, és főleg a Magyar Televízióban végzett munkája jóvoltából egy egész országot taníthatott. Az egyetemen szerzett ismereteit nyilván kitűnően kamatoztathatta, de a kedvenc terepe a földrajz lett, amelyet nem tanult, viszont nagyon szeretett túrázni, hegyet mászni és idegen országokban utazni, rendszerint több fényképezőgéppel és filmkamerával felszerelkezve. Útjairól könyveket írt és filmeket forgatott.

Szinte az összes kontinensen járt, talán Ausztrália kivételével, ugyanakkor ő volt az első magyarok egyike, aki megfordult az Antarktiszon is.

1978. április 1-jén megalakult az MTV Natura szerkesztősége, amelynek nemcsak kezdeményezője, hanem főmunkatársa is volt. Egy évvel korábban Peták Istvánnal győzködni kezdték a televízió vezetőit, hogy egy honismereti és természetjáró sorozatot kellene forgatni az Országos Kéktúra vonala mentén, amely egyrészt bemutatná Magyarország kevésbé ismert építészeti és természeti kincseit, másrészt kedvet csinálna a túrázáshoz. Kezdetben hallani sem akartak róla, mondván költséges vállalkozás lenne (16 ezer méter színes film) de addig nyüstölték őket, mígnem ráálltak és Rockenbauer Pál 1978-ban már személyesen bejárta azt az útvonalat, amelyen később egy népes stáb haladt, maga előtt tolva egy lépésmérő kereket is, amely a sorozat afféle logója is lett, utalva a címére (Másfél millió lépés Magyarországon). Időnként kerékpárra pattantak, hogy hamarabb elérjék a következő megállóhelyet.

Rockenbauer-Sinkó
A képen középen Rockenbauer Pál és Sinkó László
Fotó:  Archívum

A 13 kilós Nagra magnetofont persze még így sem volt hálás feladat szállítani, a speciális mikrofonokról, a kamerákról és a fényképezőgépekről nem is szólva. Szakértők is segítették a filmesek munkáját (Alföldy-Boruss István népzenekutató, Juhász Árpád geológus, Dercsényi Balázs művészettörténész, Pócs Tamás és Zólyomi Bálint botanikus és mások), de a helybelieket is gyakran kifaggatták és a kamerák előtt is beszéltették. Egy-egy epizód mindig az Indulj el egy úton, én is egymásikon kezdetű népdallal kezdődött, a narrátor szerepét pedig Sinkó László színművész vállalta, akinek megnyerő hangja is hozzájárult, hogy a tévénézők milliói ültek kíváncsian a képernyők elé. Ő maga is szívesen elkísérte volna az alkotókat családjával, végül azonban csak néhány epizód felvételénél lehetett jelen.

Több mint száz település szerepel a sorozatban, de a megszólalók száma is közel félszázra tehető. Alig tíz évvel később …és még egymillió lépés címmel elkészült a sorozat folytatása is, amely a Nyugat- és Dél-Dunántúl érdekes vidékeit mutatja be, majd 1990–1991-ben elkészült a harmadik rész, amelynek a Kerekek és lépések címet adták. Ebben Rockenbauer Pál már nem vehetett részt, mert 1987. november 26-án holtan találták a naszályi erdőben. Halálának körülményeiről, okáról semmit nem tudott meg a nyilvánosság. Akkoriban elterjedt, hogy önkezével vetett véget az életének, de ezt megkérdőjelezte az a tény, hogy már elkészítette decemberi programját, még író-olvasó találkozóra is várták. Viszont búcsúlevelet hagyott hátra és ebben azt kérte, hogy a mecseki Zengővárkony szelídgesztenyésében helyezzék végső nyugalomra. Hamvait egy nyers vörösmárvány kőtömb alatt helyezték el, amelyet rendszeresen megkoszorúznak.

Rockenbauer síremléke
Rockenbauer Pál síremléke
Fotó:  Archívum

A sorozatban közreműködött még élő személyeknek 2014-ben Balog Zoltán akkori miniszter magas állami kitüntetéseket adott át. Rockenbauer Pálnak nem lehetett posztumusz kitüntetést adni, de emlékét sokféleképpen őrzi az utókor. Budapesti lakóházának falán emléktáblát helyeztek el, a Vértesben az Országos Kéktúra szakaszán egy fába vésett domborművön örökítették meg arcmását. Születésének és halálának kerek évfordulóján emléktúrákat is szerveznek.

Emlékfa
Rockenbauer Pál arcmása egy fába vésve
Fotó:  Archívum
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.