Hugyecz László, aki meghatározta Sanghaj arculatát
Besztercebányáról indult kalandos élete, amely a kaliforniai Berkeley-ben ért véget, tragikus körülmények között. Építész volt, számos nyelven beszélt, s mivel anyja magyar, apja pedig szlovák anyanyelvű volt, ráadásul születésekor Besztercebánya még az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, így nem igazán foglalkoztatta a kérdés, magyarnak vagy szlováknak vallja-e magát. Szakmai karriert Sanghajban csinált, de még a kommunisták előtt, így később ott sem szívesen emlegették. Évtizedekig még a nevét sem ejtették ki Magyarországon sem, így nem tudhattak róla a felnövekvő építésznemzedékek sem, de az utóbbi években ismét felfedezték. Mind Kínában, mind Magyarországon, mind Szlovákiában. A kínaiak ötrészes dokumentumfilmet készítettek róla, amelyet az M5 műsorán kísérhetünk figyelemmel szombat délutánonként. Nézzük hát, ki is volt Hugyecz/Hudec László Ede, akire mind magyarok, mind szlovákok annyira büszkék lehetünk. Vagy legalábbis lehetnénk.
Rajta is átgázolt a véres XX. századi történelem, ugyan még 1893-ban született Besztercebányán, a boldog békeidőkben (?), túlélte a később elsőnek csúfolt nagy háborút, Szibérián át jutott el Sanghajba, ahonnan hiába igyekezett mielőbb haza, a csehszlovák hatóságok az összes családi vagyonukat elkonfiskálták, s mire megcsinálhatta volna karrierjét a kínai metropoliszban, közbeszólt a második világháború, majd a kommunista hatalomátvétel, így végül Kaliforniában kötött ki, ahol egy földrengés előbb a bérelt házukat, majd a már saját maga által tervezett házat is a mélybe taszította. Ekkor kapott szívinfarktust, amely az életébe került.
A Felvidék bőven termette a neves építészeket, nem véletlenül mondták, annak idején Budapestet is szlovákok építették fel . De írtunk már ezen az oldalon a gálszécsi születésű Róth Imréről, aki New York felhőkarcolóit álmodta meg, szóval van/volna mire büszkének lennünk. Besztercebányát Hugyecz László születésének idejében 7 485-en lakták, ebből 4 229 szlovák és 1 799 magyar anyanyelvű volt, vagyis a valószínűségszámítás alapjai szerint nem egy magyar-szlovák vegyes házasság köttethetett akkoriban. Ilyen volt Hugyecz László szüleié is, hisz anyja Skultéty Paula magyar, míg édesapja, a közeli Felsőmicsinyén született Hugyecz György, vagyis Juraj Hudec építészmérnök, építési vállalkozó szlovák volt. S mivel akkoriban még többnyire békésen éltek egymás mellett Besztercebányán (is) magyarok, szlovákok, németek, zsidók és más nemzetiségek, az ifjú Hugyecznek se okozott gondot ez a többnyelvűség, anyanyelvi szinten beszélte anyja és apja nyelvét, ahogy németül is, majd későbbi hányattatásai során megtanult oroszul, angolul, sőt kínaiul is.
Bár pár évvel ezelőtt Kalita Gábor felvidéki képzőművész erélyesen kardoskodott Hugyecz magyarsága mellett, fogadjuk el Hugyecz/Hudec László saját meglátását, aki a nevét hol így, hol úgy írta le, s valószínűleg a kínaiak vagy amerikaiak számára könnyebb volt a szlovák változatot megjegyezni.
Hugyecz László (magyar írás lévén maradjunk a magyar névváltozatnál) alap- és középiskolát Besztercebányán, még tényleg békés körülmények között végezhette el, a amikor beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre 1911-ben, még szintén kevesen gondolták, ahogy ő sem, hogy mire átveheti a diplomáját, kitör a nagy háború, amelynek ő is részese lesz, hisz hiába ígérte II. Vilmos német császár, hogy mire a levelek lehullanak, eljő a nagybetűs béke, az csak nem jött el, sőt alig akadt olyan család Európában, akinek ne veszett volna oda valakije az első világégésben, ráadásul a németek mellett az Osztrák-Magyar Monarchia is a vesztesek közé került, amelynek levét elsősorban Magyarország itta meg.
Mindenesetre 1914-ben Hugyecz még boldogan veszi á a diplomáját, s abban reménykedik, hogy betársulva apjához, annak halála után majd átveszi annak vállalkozását. Még végzése évében tagja lesz a Magyar Királyi Építészkamarának is. De mire szakmai munkáját igazából elkezdhette volna, már várta a katonai behívó és a 82-es magyar gyalogdandár.
Lábsérülést szenved a keleti fronton, majd orosz fogságba esik, s elindul vele a vonat Szibéria felé. Mivel kiderül, hogy tehetséges és ambiciózus fiatal építészről van szó, az oroszok is ilyen jellegű munkákkal bízzák meg. Az oroszországi hadifogolyélet sem volt fenékig tejfel, sokan nem térnek haza vagy csak hosszas hányattatás után (kevés olyan happyend-jzű történetről tudunk, mint Darvas János szlovenszkói magyar költőé volt, aki még feleséget is hozott magával, sokkal inkább emlékezzünk csak Móra Ferenc tragikus történetére – Ének a búzamezőkről vagy a felvidéki Horváth Zoltán Alvó vulkánokon című munkájára).
S nincs ez másképp Hugyecz Lászlóval sem, aki hastífuszt kap, megsérül a másik lába is, így felkerül egy 1918 májusában induló, a dán Vöröskereszt által indított hadirokkantvonatra. A folyamatos harcok miatt viszont a szerelvény hetekig vesztegelt a kínai határ közelében, így a már oroszul is beszélő Hugyecz néhány társával együtt merész lépésre szánta el magát, s egy hajtánnyal Északkelet-Mandzsúria fővárosa, Harbin felé menekült tovább. 1918. október 26-án már Sanghajban találjuk, ahol ismét a dán misszió segítségét vette igénybe.
Bár szívesen fogadták Sanghajban, s a munkájára is igényt tartottak, eredetileg a mielőbbi hazatérés foglalkoztatta. Az volt a terve, hogy hazatér Besztercebányára, de édesapja meghalt, rokonai Budapestre költöztek, míg a csehszlovák állam családja egész vagyonát elkobozta, s azt később minden erőfeszítése ellenére sem kapta vissza. Hugyecz így mást nem tehetvén hamarosan elhelyezkedett az akkor erősen polgárosodó és hatalmas fejlődésnek induló Kínában, mégpedig az amerikai Rowling A. Curry amerikai építészirodánál, melynek egyetlen magyar tagja lett. Gyorsan megtanul kínaiul és angolul is, így komoly feladatokat bíznak rá.
29 éves, amikor megnősül, felesége a német-angol Gisella Meyer lesz, aki három gyerekkel ajándékozza meg, s aki évtizedekkel túléli a férjét, 102 éves korában hal meg.
Miután az amerikai R. A. Curry építészeti irodájában megcsillogtatta nemcsak szaktudását, hanem tehetségét és művészi érzékét is, 1925-ben úgy dönt, önállósul. Saját céget alapított L. E. Hudec név alatt. 1925-től 1941-ig mintegy 37, többségében még ma is álló és funkcionáló, nevezetes épületet tervezett Sanghaj városának, így azt a 22-emeletes Park Hotelt, amely a nyolcvanas évekig a város legmagasabb épülete és szimbóluma volt. Az 1931 márciusában tervezett épület felhúzását 1934 decemberére fejezték be, s az 1984-ig az egész Távol-Kelet legmagasabb épülete volt 24 emeletével és 200 szobájával.
Olyan szimbolikus épülete lett Sanghajnak, mint az Eiffel-torony Párizsnak. Korának legfejlettebb technikáját alkalmazta, a düsseldorfi acélgyárak termékét, króm-acél ötvözetét. A Park Hotel mellett ő tervezte a Sanghaji Nagyszínház épületét, a Joint Saving and Loan banképületét, a Baptista Kiadó és a Keresztény Irodalmi Társaság kombinált épületét, de a posztmodern „Zöld Ház” épületsorát is. Építészeti stílusa az 1920-as években divatos eklektikus, neoklasszicista stílustól egészen a modern art-decóig fejlődött sanghaji, aktívan alkotó életszakaszában, 1918-tól 1945-ig, s mint valahol nyilatkozza, nagy hatással volt építészeti stílusára szülővárosa építészete is, amelyekből nagyon sokat merített. Hugyecz László – térítés nélkül – több vallási felekezet templomát is megtervezte Sanghajban.
A kínai metropoliszban épített munkái közül több mint 30 mára megkapta a Sanghaj jelentős műemlék épülete címet. Viszont hiába kérvényezte már a húszas évek elején, csak 1941-ben kapja meg a magyar állampolgárságot, majd 1942-ben Magyarország sanghaji tiszteletbeli konzuljává nevezik ki. 1947-ben, a kommunista hatalomátvétel után ő is kegyvesztett lett Kínában, menekülnie kellett. Őrzői lefizetésével, mindössze néhány bőrönddel menekült el. 1948 januárjában az SS President Polk fedélzetén családjával együtt elindult Európa felé. De a magyar határok szintén lezárultak számára, így ideiglenesen Svájcban, Lugnóban telepszik le a családjával együtt.
XII. Pius pápa felkérésére statikus mérnökként tagja lesz a Szent Péter sírját kutató, nemzetközi csoportnak. Részt vesz a Szent Péter Bazilika alatti feltárási munkákban, majd a sír megtalálása után statikailag ellenőrizte azokat az ott lévő katakombákat, melyek fölött a Bramante, majd később Michelangelo által tervezett bazilika sok száz tonna terhet hordozó pillérei tornyosultak. Ez volt élete utolsó építészi munkája, visszavonult, írni és festeni kezdett, valamint vallástudománnyal foglalkozott.
Az ötvenes évek elején családjával együtt áttelepül San Franciscóba, de a szerencse itt már teljesen elkerüli. Első kaliforniai házuk egy földrengés során a mélybe csúszott. Szerencséjükre nem tartózkodtak otthon, így túlélték a tragédiát. Az új házát már saját maga tervezte 1958-ban, de a házépítés befejezésekor egy újabb földrengés során baleset érte, és a sokkhatás miatt szívinfarktust kapott, s váratlanul meghal. 65 éves csak ekkor. De ha életében már nem is térhetett haza, hamvait Besztercebányán, a családi kriptában helyezték örök nyugalomra.
Róth Imre, Bobula János, Hugyecz László – csak hárman azon felvidéki építészek közül, akik világvárosok (New York, Budapest, Sanghaj) mai arculatát alakították ki. Akikre mind magyarok, mind szlovákok méltán lehetünk/lehetnénk büszkék függetlenül attól milyen nyelven írjuk le a nevüket. Magyarul, szlovákul, angolul vagy netán kínaiul.
