2024. március 6., 17:38

Hová rejtették a Szent Koronát?

A magyar korona mozgalmas történetének egyik érdekes fejezete volt, amikor a bécsi udvar mindenáron szerette volna megtalálni a koronát és a koronázási ékszereket, amelyeket az 1848–49-es magyar szabadságharc bukását követően néhány hazafi egy biztonságosnak tűnő helyen elrejtett.

magyar korona
Fotó: Wikipédia

Nyilván arra gondoltak, hogy a magyarok számára nagyon fontos a Szent Korona, elvégre a nemzet szuverenitásának az egyik jelképe is, amit sehogy sem akartak eltűrni. 

Szemere Naplójában részletesen elmeséli, hogyan ásták el 1849. augusztus 23-án a koronát Orsova közelében és erről csak nagyon kevesen tudtak. Kossuth ekkor már török földön járt, Batthyány Kázmért pedig egyszerűen nem érdekelte, hogy mi lesz a királyi ékszerekkel, sőt azt mondta Szemerének, hogy törje össze vagy vesse a Dunába. Több helyet is kiszemeltek, sőt próbaként egy magányos ház egyik helyiségében elásták, és úgy rendezték el a nyomokat, hogy ne legyen feltűnő. Ennek ellenére másnap ásónyomokat találtak, bár az ismeretlenek végül a ládát nem fedezték fel.

Ezért egy másik rejtekhelyet kerestek, egy sűrű füzes területen elásták a koronaékszereket, és Grimm Vince (1810–1872) nyomdász még le is rajzolta a helyet.

Az osztrák hatóságok megtudták, hogy az időközben külföldre menekült Szemere intézkedett a korona sorsáról, ezért a feleségét és a cselédeit megfenyegetve igyekeztek kideríteni, hová is rejtették a ládát, de senki sem tudta. Ezután az az ötletük támadt, hogy valakit Londonba küldenek, Kossuth környezetébe, és az illető kideríti a titkot. Ez a személy Wargha István (1808–1876) volt, aki az 1840-es években Kossuth közeli munkatársa, 1848-ban pedig a magyar kormány képviselője volt Bécsben, a király személye körüli minisztériumban. Amikor az udvar megszilárdította a hatalmát, a császárvárosban Warghát őrizetbe vették és két évig fogva tartották. Valószínűleg ekkor lett a titkosrendőrség ügynöke és szabadulását követően több megbízást is végrehajtott. 

Londonban Kossuth örömmel fogadta egykori munkatársát, nem is gyanítva, hogy milyen hátsó szándékkal érkezett.

Tény, hogy maga Kossuth nem tudta, hol rejtették el a koronát, de Wargha valahogy mégis kinyomozta és az ő útmutatása nyomán sikerült „1853. szeptember 8-án reggel fél kilenckor” az osztrákoknak kiásniuk a kincseket rejtő ládát.

Egy másik naplóíró, Johann Kempen von Fichtenstamm (1793–1863), a bécsi rendőrség főnöke elég részletesen számol be a kutatásról és ezekből a feljegyzésekből kiderül, hogy ő küldte Warghát Londonba, majd amikor előkerültek az ékszerek, ő tudatta I. Ferenc Józseffel az „örvendetes hírt”. Keserűen kellett tudomásul vennie, hogy még csak meg sem köszönték állhatatos igyekezetét, ráadásul valamelyik újságban másvalaki érdemeként írtak a sikerről. De azzal kárpótolta magát, hogy megszervezhette a korona Budára szállítását és az ezzel kapcsolatos ünnepséget, amelyen maga a császár is megjelent. 

Fichtenstamm korábban már elintézte az udvarnál, hogy Warghának 60 ezer osztrák forintot fizessenek ki jutalmul a szolgálataiért. Ő az akkor tekintélyesnek számító pénzzel családostól Londonba ment, ahol eleinte nagy házat vitt, de idővel a pénz elúszott és ezért az 1860-as években visszatért Magyarországra, ahol eleinte „kerülték, mint a bélpoklost” (ezt Tóth Béla hírlapíró jegyezte meg róla), aztán a nagyváradi tanács tagja, később – közfelkiáltással! – jegyzője lett, noha mindenki csak a „koronás Warghaként” emlegette, de úgy látszik sokan nem akarták tudomásul venni az árulását, és ahogy Tóth Béla írja: „kiváló tehetségeinél fogva igen kedvelt ember tudott lenni”.

Megjelent a Magyar7 hetilap 9. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.